Mit jelent fiatalnak lenni?

Fiatal, az azt jelenti: nem ismeri még az életet. Tele van lelkesedéssel. Szenvedélyek kormányozzák. Meggyőződése, hogy a világ hibás alapokon nyugszik s az is, hogy ő van hivatva ezeket az alapokat megváltoztatni, ha csak részben is, egy egészen szűk kis területen. Fiatal, az azt jelenti: ítéletet mond az öregek fölött. Hogy restek. Hanyagok. Önzők és tehetetlenek. Nem látják meg a tennivalókat. Vagy ha meglátják, kényelemből elmulasztják. Érzéketlenek a nép és a nemzet bajai iránt. (...) Mikor elfárad a sok lelkesedéstől, melyről megtanulja, hogy általában meddő és haszontalan, ha nincs meg hozzá az erő, mely kitartássá növelje. De ezt még nem tudja akkor. Csak a fiatalságot tudja és az annyit jelent, mint békétlenség. Nyugtalanság. Szebbnek és jobbnak a keresése. Új ösvények kipróbálása. Hála Istennek amelyik fiatal nem ilyen, abból hiányzik a fiatalság. (Wass Albert)

A néma székely

Baba született székelyéknél. Pár év eltelik, a gyerek szépen halad: jár, mosolyog, játszik. Egyetlen baj, hogy beszélnie is kellene már, de az csak nem szólal meg. Betölti a hat éves kort, de semmi.
Aggódnak a szülők, orvoshoz is viszik. Az mindent rendben talál, a némaság oka számára is titok.
Az idő múlik, végül is a szülők beletörődnek. Ha nem beszél, hát nem beszél, csakis az ő fiacskájuk.
Valahol a gyerek 14. születésnapja körül ebédelni ül össze a család. A tányérokban gőzölög a húsleves.
Egyszer csak megszólal a gyerek:
- Sót!
Az egész család meglepődik.
- Jajj, de boldog vagyok! - szól az anyja. - Te beszélsz fiam?
- Beszélök.
- Hát az isten szerelmére, eddig mér nem mondtál semmit?
- Eddig ölég sós vót a leves.

Eljátszottam a gondolattal

Eljátszottam

a gondolattal,

hogy eljátszom veled,

veled ébredek és

ébren tartod

férfiénemet,

tervbe vettelek,

bevettelek,

és megízleltelek,

eljátszottam

és kijátszottam

mindent,

amit lehet.

Megízleltelek,

megrágtalak,

és kóstolgattalak,

egész egyetlen

életemmel

körbefontalak.

Betakartalak

magamba

fütyülve télre,

tavaszra,

védtelen lettem,

örömmel,

így élek,

foggal,

körömmel.

Ezer körömmel

kapaszkodva

lépek ingatag

bérceken.

Eljátszottál

a gondolattal,

hogy eljátszol velem?

Balatonalmádi képeslapok

Tóparti tantörténet

A  balatonalmádi móló mellett ülök egy padon, gyönyörködöm a magyar tenger tűnő párákkal mögött játszó partjaiban. A vízben 20-30 vadréce úszkál, olykor kijönne a partra, nem félnek az embertől, mert rendszeresen etetik őket.

Most is megérkezik egy jól öltözött, fiatal házaspár egy négy-ötéves kislánnyal, az anyuka kezében zacskó, s abban a kacsáknak szánt csemege.

-- Gyere, Szamanta, megetetjük a madárkákat! – mondja a kislánynak.

-- Nem madárkák, vadkacsák! – jegyzi meg határozottan a papa.

Az asszonyka úgy néz rá, mintha legalábbis felségsértést követett volna el.

-- Te ne szólj bele! Megoldjuk nélküled is!– förmed rá a férjére.

Aztán a kislányhoz fordul.

-- Kiálts a madárkáknak, Szamanta! Így, gyertek hattyúk, gyertek hattyúk!

-- Nem hattyúk, vadkacsák! – sziszegi szégyenkezéssel vegyes dühvel az apuka.

Ez már a nejénél is kiveri a biztosítékot.

-- Elég volt! Semmit sem tudok megtanítani ennek a gyereknek, mert mindig elvonod a figyelmét! – kiáltja eltorzult arccal.

Szamanta egykedvűen nézi őket. Csak a récék rebbennek fel riadtan.

Megszűnik kísérlet lenni

Szemben azzal, amit az egyház mond (...), egy házasság nem tekinthető szentnek és visszavonhatatlannak, amíg az a házaspár nem hoz létre egy harmadik lelket, egy gyereket. Egészen addig a pontig a házasság nem magasabbrendű, mint amikor az ember megcsókolja az első fiút az életében; csak kísérlet. De amikor megteremtettek egy gyereket, akkor megszűnt kísérlet lenni, ténnyé vált; mint a pápai tévedhetetlenség vagy a kromatikus skála. Kell, hogy legyenek ilyen tények, amelyekre föl lehet építeni egy világot még akkor is, ha önkényesnek tűnnek. (John Hoyer Updike)

Országháza

Kis országnak

nagy a háza,

elfér

a hatalmi

játszma,

szép a múlt

a falain,

nem szűrődik be

a kín.

Országháza,

de magos,

benne sok

paragrafus,

szédítők a

kilátások,

mert csak

 Rózsadombra

látok,

és a villák

fényein,

nem szűrődik át

a kín.

Odalenn

a vén Dunán,

lények vágynak

fény után,

nem érik el,

lemerülnek,

csak egy költő

látja őket,

bronzba öntött

szavain,

mindig áthallik

a kín.

Hogyan őrjítsük meg embertársainkat?

Csak ajánlani tudom minden kezdő öngyilkosjelöltnek!

-- Ebédidőben ülj a kocsid tetején napszemüvegben és egy hajszárítóval célozz az elhaladó autókra! Figyeld meg, hogy lelassulnak-e!

-- Hívd saját magadat a hangszórón! Ne változtasd el a hangodat!

-- Ahányszor valaki megkér valamire, kérdezd meg hogy kér-e vele sültkrumplit!

-- A munkahelyeden tedd a szemetesvödrödet az íróasztalodra, és írd ki rá: "Bejövő posta"!

-- Az összes csekkednek a megjegyzés részébe írd be: "Szexuális szolgáltatásokért"!

-- Minden mondatodat úgy fejezd be: "A  próféta meghagyása szerint"!

-- Ne használj ékezeteket!

-- Kérdezd meg az embereket, hogy milyen neműek!

-- Az operában énekelj együtt a darabbal!

-- Menj el egy versmondó estre és kérdezd meg, hogy a versek miért nem rímelnek!

-- Tégy szúnyoghálót az íróasztalod köré és játssz egy dzsungelhangokat tartalmazó relaxációs kazettát egész nap!

-- Öt nappal korábban mondd a barátaidnak, hogy sajnos nem tudsz majd menni a bulijukra, mert nem vagy olyan hangulatban!

-- Amikor a pénz kijön a bankautomatából, kezdj kiabálni: Nyertem! Nyertem! Harmadszor ezen a héten!!!!!

-- Amikor kifelé mész az állatkertből, kezdj  a parkoló felé rohanni és ordítani:" Fussatok az életetekért! Kiszabadultak!!!"

Egy jelvény a mindennapokra

Szörnyű, milyen kaotikus világban élünk! Régen sokkal könnyebben el lehetett igazodni: előbb mindenki úr volt, aztán mindenki elvtárs, akár akarta, akár nem. De most? Azt sem tudhatod, hogy kinek mit mondhatsz, alig szólalsz meg, már nyakig benne vagy a bajban.

A rendszerváltás után én, a magam módján, megpróbáltam megoldani ezt a problémát. Volt egy hölgyismerősöm, aki korábban állandóan a pártbizottságon ült, 1990-ben pedig egyszerre népnemzeti lett. Fogalmam sem volt, melyik lehet az igazi énje, így aztán, biztos, ami biztos „kegyelmes elvtársnőnek” szólítottam. A mai napig nem bocsátotta meg nekem.

Azóta persze sokat romlott a helyzet, mondhatni, naponta lépünk ideológiai taposóaknákra, miközben vakon tapogatózunk a mindennapok kalandparkjában. Nemrég egy társaságban így kezdtem egy mondatot” Mi, finnugor népek…”. Már nem emlékszem, mit akartam mondani, igaz, nem is érdekelt senkit, ugyanis azonnal félbeszakítottak, mondván, én is azon álmagyarok közé tartozom, akik le akarják tagadni szkíta rokonságunkat, több tízezer éves gyökereinket.

Nem sokkal később egy ismerősömnek Szlovákiáról mondtam valamit, mire ő dühösen kioktatott, hogy az nem Szlovákia, hanem Felvidék, ezt ideje lenne már megtanulnom. Mire mondtam neki, hogy a Felvidék nekem is nagyon kedves, egyik oldalról a nagyapám, a másikról a nagyanyám született ott, de mégiscsak úgy hívják ezt az országot az egész világon, és én még sohasem láttam Svédország-Felvidék hokimeccset.

A későbbiekben még inkább próbáltam alkalmazkodni, de kiderült, hogy sohasem lehetek elég óvatos. Amikor egy ismerősömnek megjegyeztem, hogy egy mindkettőnk által ismert faluból a fiatalok szinte mind elmenekültek, ezért az iskolában szinte csak cigánygyermekek járnak, rám förmedt, hogy micsoda egy rasszista alak vagyok én, mért kell ezt számon tartani, ők egyébként sem cigányok, hanem romák. Megjegyeztem ugyan, hogy szerintük ők cigányok, ám erre azt mondta, hogy rosszul tudják.

Aztán minap azt mertem mondani, hogy egyáltalán nem baj, ha egy városban egyházi iskola is van, legalább a szülő választhat. No, lett is erre haddelhadd, azonnal a keresztény-dogmatikus körök kiszolgálója lettem.

Ezek után talán érthető, ha bizonytalanságom és kétségbeesésem egyre fokozódik. Egyszer bementem egy zöldségeshez, hogy megkérdezzem, mennyiért adják a cigánymeggyet. Ott állt egy kigyúrt, kopasz, kreolbőrű fickó. Egy darabig ácsorogtam, aztán vettem egy venezuelai ananászt, és eljöttem. Abból csak nem lehet baj.

Mostanában azon gondolkodom, hogy húsz éve ismerem a fodrászomat, de fogalmam sincs a pártszimpátiájáról. Vajon mit mondjak neki? És, ha rosszat mondok, akkor keresztet nyír a fejemre, vagy csillagot?

Ám ne gondoljuk, hogy csak a politikai témákkal kell vigyázni! Az ideológiai szempontok határozzák meg szinte az élet minden területét. Vegyünk egy példát! Régen, ha azt mondtam, „K. Szerénke egy nagy kurva”, általában vita alakult ki állításom valóságtartalmát illetően, melyben jobbára saját tapasztalatokból és megfigyelésekből táplálkozó vélemények csaptak össze.  És a végén eldőlt, hogy igazam volt-e.

Ma egészen más lenne a helyzet.

 „Egyáltalán, igaz magyar ez a K. Szerénke?” – kérdezné a nagyon nemzeti oldal. Mert ha nem, akkor ki kell vetnünk magunkból ezt a mételyt, ha viszont igen, akkor nézzük el neki, mégiscsak a miénk.

„Ez a Szerénke rendesen fizeti az adót?” – kérdezné a csak simán nemzeti, de nagyon keresztény. És hozzátenné, hogy az sem mindegy, hogy az illető politikailag kivel szimpatizál.

A szocialisták biztosan megjegyeznék, hogy ne sajnáljuk egy dolgozó nőtől azt a kis jót, ha meg pénzért csinálja, akkor rá van kényszerülve.

A legrosszabbul azonban a liberálisokkal járnék, azonnal bíróság elé citálnának, mert szerintük állításommal megsértettem a Szerénke személyiségi jogait és jó hírét, még akkor is, ha ezen utóbbi már nagyon régen nincs neki.

Persze, hogy igazam volt, vagy sem, az nem érdekelne senki.

Szóval, kellene valami megkülönböztető jelzés. Valami jelvény, minden magyarnak. Hogy tudjuk, hányadán állunk vele.  Hogy miként kell a kedvében járni. Mert egy nép vagyunk, de azért nem annyira, hogy el bírjuk viselni egymás véleményét. Lenne keresztény jelvény, nemzeti, szocialista, liberális, meg mindenféle. Ismerek embereket, akik egész kollekciót rendelnének. Kormányváltás után kínálhatnák kedvezményes áron. Azonnal kilőne és szárnyalna a magyar jelvényipar. És ez a mai gazdasági helyzetben aranyat ér!

A szatmári szilvapálinka

Szilvórium címke, 1908-ból

A szatmári szilvapálinka eredetvédett magyar pálinka, tükrösen tiszta, az érleléstől halványsárga színű gyümölcspárlat, keserűmandulára emlékeztető magzamattal. Alkoholtartalma minimum 40% v/v. Kizárólag szilva felhasználásával készül, a teljesen érett penyigei és besztercei szilvafajta gyümölcséből.

A Kárpát-medencében  már a 16. század óta őshonos a szilva, már aszalványként is jelentős volt az exportja. Ugyanebből az időszakból van a szilvapálinkára is van adat (sligovica, szilvórium). A szilva hosszan érik, nagy a cukortartalma, így kiválóan alkalmas a pálinkafőzésre. Kedveltségét növeli, hogy feldolgozása egyszerű.

 A Magyar Köztársaság 2008. évi LXXIII. törvénye, a Pálinkatörvény szerinti csak olyan speciális eljárással készített gyümölcspárlat nevezhető pálinkának, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. A sűrítményből, aszalványból, szárítmányból készült termék nem nevezhető pálinkának.  

 A  pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló, 2011-ben elfogadott önálló törvényt. többek között kimondja,  csak az itthon termett gyümölcsből megfelelő eljárással készített gyümölcspárlat nevezhető pálinkának, amelyhez cukorral javított cefrét nem használtak fel. A Pálinka Nemzeti Tanács 13 fős, tagjait az agrárpolitikáért felelős miniszter kéri fel erre a posztra, és megbízatásuk 3 évig tart. Az Európai Unió elfogadta, hogy Ausztria négy tartományán kívül csak Magyarország használhatja a pálinka szót termékeire. Vagyis a pálinka azóta hivatalosan is hungarikum.

A Felső-Tisza és a Szamos vidékének öntéstalaján, a Kárpátok peremvidékének kedvező éghajlati viszonyai között (az alföldi éghajlathoz képest több a csapadék), a kedvező mikroklíma hatására már évszázadokkal ezelőtt meghonosodott a vadon termő szilva.

A földrajzi árujelzőt Kelet-Magyarországon, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Vásárosnamény és 63 környező település területéről származó szilvából készített termékre lehet alkalmazni. Szatmári szilvapálinkát kizárólag az ezen a területen fekvő szeszfőzdében szabad előállítani, gyártani és palackozni.

Régen a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú, vidéken élő szegény emberek folyamatosan keresték a magától termő gyümölcsök sokrétű felhasználását. Így alakult ki a jellegzetes szilvaaszalás, a szilvalekvárfőzés és a szatmári szilvapálinka készítése is. A paraszti pálinkafőzés kifejezetten a szilvára alapult. Tarpán mintegy száz jobbágyháznál főztek rendszeresen pálinkát, cserép vagy réz pálinkafőző fazekakban. Irodalmi művek és utazók elbeszélései nyomán a szatmári szilvapálinka híre a régión kívül is elterjedt, mint a vidék vendégköszöntő itala, s gyakran használták aperitifként is. Szerepet kapott a népi gyógyászatban is, fájdalomcsillapítóként, sebfertőtlenítőként.

A termék előállítására a penyigei és a besztercei szilvafajta gyümölcse használható, egyéb szilvát maximum 20%-ban tartalmazhat az átvett gyümölcs. Veresszilvát nem tartalmazhat a válogatás.

Előbbi szatmári, utóbbi ázsiai eredetű szilvafajta.