2011. május 17., kedd

Énekszó a Parlamentben

A tehetségkutató műsorok lázában ég az ország, s úgy tűnik, ebből nem vonhatják ki magukat a politikusok sem. Kovács Péter kormánypárti képviselő például kedvet kapott. Már februárban felvetette az ötletet, hogy minden parlamenti ülés kezdődjön a Himnusz eléneklésével. A honatyák ezt olyannyira nem fogadták kitörő lelkesedéssel, hogy még csak napirendre sem tűzték a javaslatot.
Ám Kovács Pétert nem olyan fából faragták, hogy ilyen könnyen feladja. Most újra benyújtotta a javaslatot, némileg módosított változatban, már nem minden ülés előtt kellene elénekelniük a képviselőknek nemzeti imádságunkat, csak hetente egyszer. Az indoklás a következő: „Nemzeti imádságunk közös éneklése kifejezi, hogy nem felejtjük el: Magyarországot, szeretett hazánkat, a magyar választókat képviseljük, párthovatartozástól függetlenül… erőt ad az aznapi munkához és kifejezi alázatunkat a munka és az általunk képviselt embertársaink iránt. Segít felszámolni az ország és az Országgyűlés sajnálatos megosztottságát".
Szeretném előre bocsájtani, hogy én is nagyon szeretem nemzeti imádságunkat, mai napig meghatottan hallgatom egy-egy válogatott mérkőzés előtt, vagy egy világverseny díjkiosztóján, s ilyenkor valóban kifejezi a nemzet összetartozását. Ám arra semmi szükség, hogy aranytorkú képviselőink hetente elénekeljék. Több okból sem. Az egyik, s ez a kisebbik baj, hogy a honatyák többsége nem tud énekelni (sem). A másik, hogy nem tudom, miként orvosolná ez az ország megosztottságát, bár elképzelhető, hogy a dicső dalárda hallatán az eddig ellenséges polgárok tömegesen borulnának egymás nyakába. Persze, mindenre van megoldás, hiszen,  ha kiderülne, hogy valamelyik képviselő nem egy második Simándy, akkor még mindig fel lehet emelni egy kicsit a költségtérítését, hadd vegyen szegény néhány énekórát a Himnuszra való tekintettel.
Egyébként, már évek óta gondolkodom, hogy miközben ezernyi valóban súlyos probléma van az országban, miként születhetnek ilyen „rendkívüli” horderejű javaslatok. Alig hiszem, hogy a választópolgárok valakit is azzal küldtek volna az Országházba, hogy „Széfet a kórházi ágyak mellé!”, „Vármegyét akarunk!”, vagy „Osztán, énekeljék el nekem a Himnuszt a képviselő urak, legalább hetente!”
Aztán rájöttem, hogy a probléma gyökere a teljesítménykényszerben keresendő. Gondoljunk bele, hogy már egy éve ott ül valaki a Tisztelt Házban, és meg nem volt egy épkézláb ötlete.A lehetőségek korlátozottak. Valami olyat kell kitalálni, ami nem kerül pénzbe, senki sem fog ellene tüntetni, és politikailag sem elítélendő. A honatya egyre nyugtalanabbá válik, éjszaka forgolódik az ágyában, már az asszonytól is elhúzódik, mert egyre töri a fejét. Amikor a parlamenti közvetítésben azt látjuk, hogy hosszan bámul maga elé, félig lehunyt szemmel, akkor nem alszik, hanem koncentrál. Hogy aztán a sok gondolkodásból csak ilyen javaslatokra futja, arról, szegény, nem tehet.
És bár rendkívüli módon méltányolom képviselő úrnak azt a szándékát, hogy éneklésével is minket kíván szolgálni, van számára egy rossz hírem: a haza szeretetét és az állampolgárok alázatos szolgálatát egy honatya nem azzal tudja kifejezni, hogy mit és hogyan énekel, hanem, hogy mit tesz és hogyan szavaz. A többi csak marketing.

A kagyló csodája


Bámulatra méltó, hogy egy olyan egyszerű élőlény, mint a kagyló, olyan csodára képes, mint az igazgyöngy. Az emberek, ha irritálja őket valami, dühöngenek, morognak, csapkodnak. A kagyló egészen mást tesz. Ha idegen testecske kerül a belsejébe és irritálni kezdi, olyan anyagot bocsát ki, amely csökkenti a kellemetlen súrlódást. Bevonja a sebesülést kiváltó testecskét, és csodák csodája, a kibocsátott anyag megszilárdul és gyönyörűséges gyönggyé változik. Azoknak a kagylóknak, melyeket idegen testecske nem irritál, nincs problémája.
Nincs probléma -- nincs igazgyöngy. (M.Dale Baughman)

2011. május 16., hétfő

Idegesítő kérdések

A 10 legidegesítőbb női kérdés a foci EB alatt:

Kik játszanak az izék ellen?

Átkapcsolnál, amíg megnézem a Lucecítát?


Te, a Figónak van felesége?

Szerinted melyik csapatnak szebb a meze?

Akinek nincs labdája, az miért fut?

A hosszabbításra is kiváncsi vagy?

Összesen hány félidő van?

A németek miért rúgnak olyan erősen?

Te, azért lassítják a képet, mert a Vitray már öreg?

2011. május 14., szombat

Petőfi Sándor: Szülőföldemen


Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Ugy mentem el innen, mint kis gyermek,
És mint meglett ember úgy jöttem meg.
Hej azóta húsz esztendő telt el
Megrakodva búval és örömmel...
Húsz esztendő... az idő hogy lejár!
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Hol vagytok, ti régi játszótársak?
Közületek csak egyet is lássak!
Foglaljatok helyet itt mellettem,
Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem,
Hogy vállamon huszonöt év van már...
„Cserebogár, sárga cserebogár.”

Mint nyugtalan madár az ágakon,
Helyrül-helyre röpköd gondolatom,
Szedegeti a sok szép emléket,
Mint a méh a virágról a mézet;
Minden régi kedves helyet bejár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Gyermek vagyok, gyermek lettem újra,
Lovagolok fűzfasípot fújva,
Lovagolok szilaj nádparipán,
Vályuhoz mék, lovam inni kiván,
Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár...
„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Megkondúl az esteli harangszó,
Kifáradt már a lovas és a ló,
Hazamegyek, ölébe vesz dajkám,
Az altató nóta hangzik ajkán,
Hallgatom, s félálomban vagyok már...
„Cserebogár, sárga cserebogár”... – –

(Félegyháza, 1848. június 6–8.)

Száz éve született

Száz éve született Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső (született: Gross Rezső, Budapest, 1911. május 16. – Budapest, 1987. január 25.) magyar bűvész.
Budapesten, a Józsefváros legmélyén, a Nagy Fuvaros utcában született, zsidó család gyermekeként. A környéken egymást érték a pálinkamérések, nyilvánosházak. Édesanyja Wolf Katalin, édesapja Gross Ignác (betűszedő), testvérei: András és Emma. Édesapja eredetileg nyomdász, majd egy helyi pálinkamérés tulajdonosa. Csendes, nagyon visszahúzódó gyermek volt. 4 elemit és 4 polgárit végzett, elsősorban anyagi okokból. Tizennégy éves korában inasnak adták a Gál úridivat-üzletbe. Családnevét (Gross) 1945 decemberében magyarosította Gács-ra.
Bűvészkedésre egy kínai gyöngyárus inspirálta, aki megtanított neki egy bűvészmutatványt a dunai kavicsokkal. Odry Zuárd karolta föl és tanította az 1920-as évek második felében. Gyakori közös bemutatkozásaik után első önálló fellépését is mestere menedzselte 1929 tavaszán, s ettől fogva Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni az ifjú mágust. Ekkor kapta Rodolfo Grosso művésznevét mesterétől.
1930 decemberében felvételét kérte a Magyar Amateur Mágusok Egyesületébe, de sikere ellenére sem vették fel. Elhatározta, hogy leteszi a hivatásos artistavizsgát, időpontot kért, és három nap múlva a Royal Orfeumban megtartott nagysikerű vizsgabemutatót követően, 1931 januárjától lett tagja a Magyar Artista Egyesületnek. A fiatal, fekete angolbajszos bűvész könnyebb érvényesülése érdekében néhány reklámtrükkel próbált magának nagyobb publicitást szerezni. Az ujjelvágás, a zsilett-evés, valamint a nadrágtartó, nyakkendő és mindenféle személyes tárgy ellopása, majd többszöri visszaadása mára már legendává váltak. Ettől kezdve a – korabeli plakátok, reklámok szerint – profi bűvészt és zsebtolvajt a főváros számos ismert és kedvelt mulatóhelyén (Arizona, Clarusse, Alpesi Falu, Moulin Rouge) szerződtették hosszabb-rövidebb időre. 1935 őszén feleségül vette Nádor Olgát, akivel félévszázados házasságban töltött színes, változatos és – a művészvilág számára példamutató – harmonikus életet.
A két Latabár (Árpád és Kálmán), Feleki Kamill, Halmai Imre, Fokker Géza, valamint Alfonzó és Rodolfo alkotta, s Vogel Eric jelmeztervezővel megerősített nagyszerű csapat a Moulin Rouge hazai és külföldi közönségét rendszeresen szórakoztatta az 1930-as évek közepén.
Rodolfo 1939 elejétől kilépett a társulatból, s önálló revücsoportot hívott életre. Először Bulgáriában töltöttek két hónapot, majd Athén és Szaloniki a következő állomás. Isztambulban a Turán Varieté szerződtette őket, majd 1940 augusztusáig Egyiptomban turnéztak. Ezt követően a pesti Royal Orfeum adott lehetőséget a rendszeres fellépésekre. Egy kényszerű monori tartózkodás után 1941–43 között Kassa, Kolozsvár, Ungvár, Szabadka, Kecskemét, Újvidék közönsége többször is tapsolt Rodolfóéknak.
A háborús szolgálat után 1945-ben az Országos Artista Egyesület elnökségi tagjává választották. Vidéki turnéira igen gyakran elkísérte – a később hazáját elhagyni kényszerült – Karády Katalint.
1948-tól művésztársával, Alfonzóval lépett föl állandóan, majd 1950-től a Latabár brigád tagjaként haknizott országszerte. 1956-ig nyolc éven át volt az Artista Akadémia, ill. az Állami Artista Iskola tanára. Az 1960-as évektől tagja az Artistaképző Intézet állami vizsgabizottságának. 1956 után a volt Szovjetunió nagyobb városai (Moszkva, Leningrád, Rīga) mellett viszonylag hosszabb ideig tartó fellépési lehetőséget és meghívást kapott Párizsba, Londonba, Brüsszelbe, Luxemburgba, valamint jó két évtized alatt 50 alkalommal Zürichbe. 1967-től állandó meghívottként vett részt a bűvészek világkongresszusain (például Baden-Baden, Amszterdam és Bécs).
Ötvenedik születésnapja alkalmával az Érdemes Művész (1960), 1971-ben pedig (nyugdíjba vonulásakor) a Kiváló Művész kitüntető címet kapta meg. 1962-től a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál (MACIVA) állt alkalmazásban, s jelentős érdemeket szerzett az új Fővárosi Nagycirkusz helyreállításában (1971). SZOT-díjjal tüntették ki 1980-ban.
Utolsó nyilvános fellépése 1986. január 13-án volt a Mikroszkóp Színpadon. (Rodolfo: Vigyázat! Csalok!) 1987. január 25-én hunyt el Budapesten.

2011. május 11., szerda

Fejfájás ellen

Egy idős néni bemegy a patikába, és fogamzásgátlót kér.
- Minek az magának, drága néni?
- Azért, fiam, hogy ne fájjon a fejem.
- Hát fejfájásra nem az kell, hanem fájdalomcsillapító.
- Tudom én azt, fiam, de most jön a leány unokám nyaralni, és azért kell a fogamzásgátló, hogy ne fájjon a fejem
.

2011. május 6., péntek

Az élet értelmezése

Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta, a boldogság a kulcs egy szép élethez. Amikor iskolába mentem, és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet. (John Lennon)