2014. február 3., hétfő
2014. február 1., szombat
2014. január 30., csütörtök
Rettentő nemzeti érzés
Jocó! Jocókám! Láttad? Hogy mit műveltek ezek
a fiúk, már megint! Vízilabdában mi vagyunk a császárok, b…meg! Ahogy ez a Hostyánszky megvillant! Meg a
Varga! Istenem, de jó volt tegnap magyarnak lenni!
Nagyon kellett már! Nagyon kellett! Nekünk!
Főleg nekem. Mint egy falat kenyér. Mert egyébként k..va szar napom volt! Már
reggel azzal kezdődött, hogy felhívott a Jenő. Hogyhogy melyik Jenő? Hát,
akiről annyit meséltem, hogy együtt jártunk iskolába. Akivel annyit
ökörködtünk, na! Szóval felhív a Jenő, hogy bajban van. Hogy adjam meg a pénzt,
amit öt éve kölcsön adott. Képzeld el, és ezt kora reggel, még ki sem bújtam az
ágyból. Jön nekem ilyen hülyeségekkel, hogy elárverezik a házát. Hát én ezzel
most mit csináljak!
Hogy visszaadom-e a pénzét? Hát hülyének
nézel? Mi vagyok én, szeretetszolgálat? Ha ő olyan barom volt, hogy ideadta
mindenféle papír nélkül, akkor meg is érdemli!
Üzletben nincs barátság, ezt már megtanulhatta volna ez a hülye állat.
Na de, ez csak a kezdet volt! Alig mentem be
az irodába, felhív a könyvelőm. Már borsódzik tőle a hátam! Most is azt mondja,
hogy be kellene fizetni egy kis adót, mert ennek rossz vége lesz. Érted, rossz
vége, b…meg! Mondtam neki, hogy nem fizetek, intézze el, ahogy akarja, azért
tartom. Én fizessek? Ennek a kormánynak? Soha. Meg az előzőnek és a
következőnek se! Oldják meg, ahogy akarják, ezért kapják a fizetésüket.
Az ebédszünetben aztán bekopogott Sárika, a
takarítónő. Már ettől ideges lettem, mert már egy párszor rászóltam, ne
lábatlankodjon ott napközben, takarítson inkább éjszaka. Erre bekopog, megáll
előttem, mint egy rakás szerencsétlenség, és nagy nehezen kinyögi, hogy neki
kérése lenne. Érted, kérése. Hozzám!
Azt mondja, hogy adjam már neki oda a múlt
havi fizetését, meg az azelőttinek is a felét, amivel tartozom. Merthogy, neki
kórházba került a férje! És én ezért fizessem ki a fizetését? Mi olyan sürgős? Hát
kérjen valakitől kölcsön! Azt hittem már megszokták, hogy két-három hónapot
késnek a pénzek, erre most ez elkezd követelőzni. Úgy kirúgtam, hogy a lába sem
érte a földet! Nem tehettem mást, ha őt kifizetem, akkor a többi is elkezd
követelőzni.
Délután aztán a folyosón megállított Amálka a
raktárból. Azt mondja, holnap kivenne egy szabadnapot, mert beteg a gyerek és
elvinné az orvoshoz. Szabadnapot? Hogy adhatnék neki szabadnapot, amikor már
így is mindenki három ember helyett dolgozik? Mondtam, hogy hagyjon békén,
erről hallani sem akarok! Különben is, hadd edződjön az a gyerek.
Ekkor már olyan ideges voltam, hogy majd
szétvetett a düh. Az asszony is észrevette, amikor hazamentem, inkább elment a
gyerekekkel a nagymamához. Én pedig megvacsoráztam, bekapcsoltam a tévét és
néztem a meccset. Csodálatos volt! Jocókám, úgy kellett nekem ez a tegnapi
győzelem, mint egy falat kenyér. Vízilabdában mi vagyunk a császárok! De jó
ilyenkor magyarnak lenni! Az embert elfogja az a rettentő nemzeti érzés. Mert
összetartozunk!
Orémus Kálmán
2014. január 20., hétfő
Információs gyónás
Két hónapi kemény uniós munka után hazatér a székely kamionos legény. Első útja a templomba vezet, gyónásra jelentkezik.
- Atyám. Oldozz fel, mert vétkeztem!
- Mit követtél el fiam?
- Jaj, jaj plébános úr, nagy vétek, nem tudom hogyan mondjam el...
- Segítek én fiam. Talán paráználkodtál...?
- Jaj, jaj, én vétkem, én vétkem...!
- Fiam. Penitenciát és megbocsájtást csak úgy tudok adni, ha elmondod, hogy kivel.
- Jaj, jaj, Istenem, Istenem...!
- Na nem baj, fiam. Segítek. Rozi volt az az alvégen?
- Jaj, jaj...
- Akkor talán Eszti a kicsiszeren, vagy Juli, a rosszhírű menyecske a felszegben? Netán az új tanítóné...?
- Jaj, jaj, én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...!
Megunja a plébános a sok jajgatást, kiszabja a penitenciát és engedi Isten hírivel. Alig lépik ki a templomból, meglátja őt a kamionos kolléga, rá is köszön:
- Jót, Józsi kolléga. Te mióta lettél ekkora nagy templomjáró? Úgy tudtam, nem féled az Istent. Ejszem mert még gyóntál es?
- Jaj, dehogy kolléga. Eppe információt gyűjték ehelyt.
- Atyám. Oldozz fel, mert vétkeztem!
- Mit követtél el fiam?
- Jaj, jaj plébános úr, nagy vétek, nem tudom hogyan mondjam el...
- Segítek én fiam. Talán paráználkodtál...?
- Jaj, jaj, én vétkem, én vétkem...!
- Fiam. Penitenciát és megbocsájtást csak úgy tudok adni, ha elmondod, hogy kivel.
- Jaj, jaj, Istenem, Istenem...!
- Na nem baj, fiam. Segítek. Rozi volt az az alvégen?
- Jaj, jaj...
- Akkor talán Eszti a kicsiszeren, vagy Juli, a rosszhírű menyecske a felszegben? Netán az új tanítóné...?
- Jaj, jaj, én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...!
Megunja a plébános a sok jajgatást, kiszabja a penitenciát és engedi Isten hírivel. Alig lépik ki a templomból, meglátja őt a kamionos kolléga, rá is köszön:
- Jót, Józsi kolléga. Te mióta lettél ekkora nagy templomjáró? Úgy tudtam, nem féled az Istent. Ejszem mert még gyóntál es?
- Jaj, dehogy kolléga. Eppe információt gyűjték ehelyt.
2014. január 17., péntek
Kampányvers iziben
Írva van, írva van, folyik már a kampány,
minden párt ígéri, sonka nő a meggyfán,
narancs a csilláron, sör a kerítésen,
majd mind munkát talál, aki keres éppen,
de hogyha nem keres, az sem gáz annyira
húzhat is segélyért, akár a vadliba.
Kampány van, kampány van, megpezsdült az élet,
tán a győzelemhez kevés az ígéret,
Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai és Orbán
foguk köszörülik egymás pucér torkán
nem marad el tőlük e sportágban Vona
mint afféle modern istenek ostora.
Bűnözőkre lesnek egymás bandájában,
„Tolvaj! Csaló! Mutyi !„ -- hangzik a szent házban
meg „Hazaáruló!, Náci!” s annyi –ista,
nem férne el erről a lapon a lista.
Nem is igen érti,
Jancsi, Jóska, Pista.
Jancsi, Jóska, Pista, mindezt nem is érti,
vagy, ha éppen érti, ésszel fel nem éri,
hogy ha most a nagyjaink sorjában hazudnak,
amikor egymásra
tolvajt kiáltoznak,
vagy ha éppen igaz, mindezen állítás,
ugyan mire való az egész választás,
hiszen hiába van jelöltből temérdek,
ha a bűntelenek oda alig érnek.
Kampány van, kampány van,
folyik már a csörte,
Szegény polgárnak meg nincsen hócipője,
Mert ha a szegénynek volna hócipője,
ezzel az egésszel színig tele lenne.
Orémus Kálmán
2014. január 11., szombat
Nevelhetünk-e hazaszeretetre?

"Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: 'Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.' A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem.
A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is.
Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi mértékben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza végzet, személyesen is. Nem fontos, 'szereted'-e, vagy sem. Egyek vagytok.
De úgy látom és tapasztalom, hogy te - szóval ünnepélyesen, írásban és a dobogókon - inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást.
A hazától
ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem
zsíros kenyeret. A haza csak van.
De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel - megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús.
Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret.
Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.”
De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha - férfiasan, kidüllesztett mellel - megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek. Általában nem törik ezért kerékbe az embert. Éppen ezért, minden államszeretet gyanús.
Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet szeret.
Gondolj erre, mikor hörögsz a dobogókon és melled vered.”
(Márai Sándor: Füves könyv. Helikon
Kiadó, 2000. 33-34. oldal)
2014. január 1., szerda
Garai Gábor: Jókedvet adj
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


