A magyarmutyi idill titka

A mi kis falunk Magyarmuty. Mindenki minket irigyel a környéken, mert itt aztán nincsenek hangos botrányok, nincs irigykedés, furkálás, itt élünk, igazi, hamisítatlan idillben. Mert itt mindenki magyarmutyi. Sokan, sokfelől kutatták már a titkát ennek a nagy békességnek, pedig a dolog nagyon egyszerű, titok nincs, csak kölcsönös függőség.

Menjünk szép sorjában. Itt van mindjárt Örzse néni, aki a falu legszélső házában lakik, és bár saját elmondása szerint nem jár ő már sehová, mégis tud mindent, mindenkiről. Ezért aztán mindenki fél a  szájától. Így aztán teljes védettséget élvez. Mesélik, hogy  amikor annak idején Józsi, a kamionsofőr fel akarta pofozni egy pletyka miatt, maga a tsz-elnök fogta le a háborgót, mondván, hagyja a fenébe az egészet, mert ha ez a vénasszony a rendőrségen elkezd beszélni… 

Mert egyébként csak a legritkább esetben jár el a szája,  mivel kialakult az a szokás, hogy ha valakinek valami vaj van a fején, akkor apróbb szívességekkel kedveskedik neki a komisz szóbeszédek megelőzése végett. Van, aki a tűzifát hasogatja fel, van, aki fölsepri az udvar, Jedlicskáné pedig, akinek a múltkor egy hétig nem volt itthon az ura, minden nap süteménnyel kedveskedett neki.

Örzse néninek majdnem tőszomszédja Tivadar, a munkanélküli. Pontosabban, csak munkanélkülinek látszik, mert már régen visszaadta az ipart, de egyébként dolgozik, látástól vakulásig. Eleinte mindig attól félt, hogy majd feljelentik, de mivel ő az egyetlen ezermester a faluban, meg aztán nem is dolgozik drágán, mindenki hallgat, mint a sír. 

Vasárnaponként a komája, Oszkár megkínálja egy pohár háziborral. Egyébként Oszkár is munkanélküli, minden évben csinál vagy háromezer liter gyalázatos erjesztett szőlőlevet, azt árulja a faluban. Ami, persze, tilos, de mindenki jól jár vele, mert hol lehetne ennyi pénzért bort kapni? 

Meg aztán, a felesége Szederkényi-lány. Igen nagy család, igen népes família, vannak a faluban vagy száznyolcvanan. Ennyi emberrel már választást lehet nyerni. Nem csoda, hogy a polgármester asszony is tőle veszi a bort a napszámosoknak, akik feketén dolgoznak nála.

Egyedül az öreg Bikás mert velük újat húzni, aki látszólag őstermelő. Azért csak látszólag, mert a nagy pénze nem a gazdálkodásból van, hanem a szippantásból. Ugyanis feketén, minden engedély nélkül szippantja a faluban az emésztőgödröket, a trutymót aztán kiengedi valahol a határban, valamelyik sosem látott pesti ügyvéd földjén. Igaz, hogy néha bűzlik tőle az egész falu, de legalább olcsó. Különben is, a magunkét szagoljuk.

Így aztán hiába haragudott meg az öreg Bikás erre a nagy famíliára, egykettőre letette a fegyvert. Állítólag a polgármester asszony ráküldte Vilit, a körzeti megbízottat, aki megfenyegette: vagy befogja a száját, vagy jön a hatóság és vége a szarból szippantott pénznek.

Apropó, Vili. Na, neki is nagy a rokonsága. Mind kiállnak a polgármester asszony mellett, ő meg nem is marad hálátlan, még a nagymamát is alkalmazzák, mint biztonsági embert a focimeccsen. A Vili felesége meg biztonsági főnök a polgármester asszony fiának a diszkójában. Legalábbis papíron, mert mindig Vili látja el helyette a szolgálatot.

Egyébként, ez egy roppant tehetséges család. Marcika, a Vili unokaöccse, az csodálatos karriert futott be, helyettes államtitkár lett belőle. Dagadt a mejjünk a büszkeségtől. Persze, aztán történt egy kis gikszer, állítólag lenyúlt ötvenmillió forintot, az ellenzék tiltakozott, a sajtó ejnyebejnyézett, neki menni kellett. De mi továbbra is büszkék voltunk rá. Sokszor mondtuk is a kocsmában: igazi, tőrőlmetszett mutyi gyerek, a mi emberünk!

Szóval, így vagyunk mi kérem, így élünk félig  vagy teljesen behunyt szemmel, hogy meg ne lássuk, amit látni nem érdemes. Ha van titok, hát ebben rejlik.

Persze, ne higgye senki, hogy nálunk unalmas az élet, nem történik semmi ebben a nagy békességben. Pár éve ideköltözött egy idős házaspár, valami nyugdíjas pedagógusok. Ők nem értenek semmihez, rokonuk sincs a faluban, nincs belőlük semmi haszon. Szinte hetente feljelentik őket. Hol a kutyájuk ugat hangosan, hol az esővíz folyik a házukról a szomszéd udvarára. Egyszer el is panaszolta a polgármester asszonynak, milyen szörnyű az ő helyzetük.

-- Ugyan, ugyan, tanár úr – nyugtatgatta a polgármester asszony. --  Hát legyen már egy kicsit megértőbb, hiszen a falunak is jár ennyi izgalom!

Agyak nagymosásban

Kapcsolgatom a televízió távirányítóját, hátha sikerül valami értelmesebb információhoz jutni a bugyuta reklámok özönében. Valahogy nem tudja felkelteni érdeklődésemet a legújabb hashajtó, de még a potencianövelő szer sem, melytől állítólag ugyanúgy kihasználnának a nők, de legalább élvezném.

Szóval, kapcsolgatok. A következő csatornán azzal feszítik pattanásig az idegeimet, hogy Palvin Barbi lila hajra váltott, aztán azt az érdekfeszítő kérdést feszegetik, hogy volt-e bugyi Tóth Gabin, amikor villantott, vagy sem. Tovább kapcsolok, bár érzem, hogy hatalmas űr tátong majd az általános műveltségemben, ha nem várom ki a végét.

Rá is bukkanok az egyik kereskedelmi csatorna műsorára, melynek beharangozójából a „celebek” kifejezés mellett a „kulturális” sem maradhat ki soha. 

Érdeklődéssel várom az első hírt. Így hangzik: „Szabó Zsófi levágatta a haját.” Már ettől a torkomban dobog a szívem, de ez még mind semmi, a szerkesztők tovább fokozzák a feszültséget. „ Fürtjeit Hajas egyetlen nyisszantással vágta le!”

Elképzelem a pillanatot, ahogy jön a sztárfodrász, kezében egy hatalmas szabóollóval, majd egyetlen jól irányzott csattintással véget vet a hajkorona uralkodásának.

De még mindig nincs vége! A műsorvezető ezzel a drámai fordulattal fejezi be a híradást: „Zsófi elmondása szerint ma már újra tud mosolyogni!”

Ez igen, hát ezért érdemes volt! Megint tanultam valamit, bár fogalmam sincs, hogy hosszú hajjal mért nem lehet mosolyogni. Leginkább azt, hogy tovább mossák az agyunkat. Mert olyan világban élünk, amikor mindig tudjuk melyik sztár vágatta le vagy festette be a haját, hogy melyik celeb villantott, melyik szakított vagy melyik esett teherbe, vagy éppen szereti-e a mákos puszedlit.

És eszembe jut az egyik ismerősöm, aki gyakran szidja a lapos, érdektelen tévéműsorokat.

-- Mért nem beszélgetsz inkább a gyerekeiddel vagy a szomszédoddal? – kérdeztem tőle.

-- De… én azt sem tudom, ki a szomszédom – felelte meglepetten.

Szilvásváradi hangulatok

Szabó Lőrinc: Az anyák

 Csak egy voltak kivétel, az Anyák.

Szentek és ápolónők: a csodát,

a jelenést láttam bennük. A nagy

odaadást, az aggodalmakat,

a virrasztást, a könnyet, s mind, amit

a nő szenved, ha otthon dolgozik,

a gondviselést. Hogy testileg mi a

férj, feleség s a család viszonya,

nem sejtettem-kutattam. Valami,

éreztem előre elrendeli,

ki hol álljon, mi legyen, öröme,

bánata mennyi, milyen gyermeke,

és ezen változtatni nem lehet.

A férfi maga küzdi ki szerepét,

a nők az eleve-elrendelés:

ők a béke, a jóság, puhaság

a földön, a föltétlen szeretet...

Anyám, nyújtsd felém öreg kezedet!

A nagyszőlősiek ajándéka Egerben

Egerben, a borairól híres Szépasszony-völgyében bukkantam rá erre a szép szökőkútra, melyet a kárpátaljai Nagyszőllős lakossága ajándékozott a városnak.

Márai Sándor: A nőkről általában

"Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet."

Gyermeki dilemma

"Egyszer megkérdeztem a mamámat, hogy miért fényesek a csillagok. Azt felelte, azok éjjeli lámpák, hogy az angyalok éjjel is lássanak a mennyben. De amikor papát kérdeztem, ő mindenféle gázokról kezdett beszélni. Én ebből összeraktam magamnak azt, hogy a vacsorától, amit a jóisten felszolgál a mennyben, szegény angyalkáknak éjjel a vécére kell szaladgálniuk."

(Jodi Lynn Picoult, amerikai író)