Népies álmok

 Kovács Krisztina nyírteleki népművész munkái

Földrajzóra a szocializmusban

Földrajzóra van az iskolában. A tanár a világ térképe előtt magyaráz:
- Látjátok, gyerekek? Ez a nagy piros folt a Szovjetunió. A halványabb piros foltok a vele szövetséges népi demokráciák. Ezek balra az imperialista kapitalista országok. Minden ország más-más színű. Ez a tőlük legtávolabbi fehér folt, hol még vademberek élnek. Van valakinek kérdése?
Pistike jelentkezik:
- Tanító bácsi kérem, ahol vademberek élnek, ott van párt?
- Ott még nincs párt.
Józsika is jelentkezik:
- Ahol a vademberek élnek, ott van szakszervezet?
- Ott még ősemberek laknak. Nincs elnyomó réteg.
Móricka is kérdez:
- Ha a vadembereknél nincs szakszervezet és nincs párt, mitől vadultak meg az emberek?

Csak semmi tökéletesség!

Amikor a férfiember szerelmes, mindig a legszebb oldalát fordítja a nő felé, még akkor is, ha ez az oldal igazából nem létezik. Mint valami pöffeszkedő hímpáva, amelyik széttárja színpompás, delejező hatású tollkoronáját, egyrészt, hogy a kiválasztott nőstény figyelmét magára vonja, másrészt, hogy ugyanezt a figyelmet elvonja a pucér fenekéről.

Na, szóval, itt rontunk el mindent. Itt, a kezdet kezdetén torpedózzuk meg a párkapcsolatunkat, itt adjuk be nőnknek csalódás keserű, fékezett habzású piruláját, melyről a vékony cukormáz szép lassan leolvad a szerelem tomboló tüzében. Mert kérem nyilvánvaló, hogy semmit sem szabad a csúcson kezdeni. Ugyanis a csúcs után mi következik, na mi? Hát a lejtő. Ahogy az idők szele fellebbenti egyéniségünkről a szerelem lila ködét, szép lassan szemet szúrnak a hiányosságaink. És akkor még a majdani öregedés káros mellékhatásairól és szövődményeiről nem is beszéltünk!

Mindenképpen azt ajánlanám hát mélyen tisztelt férfitársainknak, hogy egy kapcsolat elején mutatkozzunk még a valóságosnál is bugyutábbak, elesettebbek, hiszen a hölgyek amúgy is imádnak minket felkarolni, megváltoztatni, fixa ideájuk, hogy ők fognak új embert faragni belőlünk. Adjuk meg nekik ezt a lehetőséget, hagyjuk őket kibontakozni, és a sorozatos sikerélmények hatására ragaszkodásuk, szerelmük napról napra erősödik majd.

Hogy ez a sikerélmény-kúrafolyamatossá válhasson, nagyon lent kell elkezdenünk. Mutassuk magunkat kicsit bugyutának, kétbalkezesnek. Ha még így is kellünk neki, akkor nyert ügyünk van. Tapasztalatból tudom, kipróbáltam, bevált.

Annak idején, fiatal, lelkes férjként felajánlottam a nejemnek, hogy nyugodtan pihengessen, én majd elmosogatok, amit ő lelkesen fogadott. Öröme addig tartott, amíg kézbe nem vette az egyik, általam elmosottnak tekintett tányért, mert azonnal nyilvánvaló lett számára, hogy háztartási tevékenységem minősége messze elmarad az általa elvárható esztétikai minőségtől. Mivel megbántani nem akart, újra elmosta az edényeket és közölte, hogy a továbbiakban inkább ő fog mosogatni.

Ezt követően a vasalással próbálkoztam. Nejem felfedezte, hogy áldozatos tevékenységem eredményeként a textíliák esztétikai állapota inkább romlott, pontosabban újabb élek és redők meghatározhatatlan ornamentikája keletkezett rajtuk. Közölte, hogy a továbbiakban a vasalást is saját hatáskörébe utalja.

Az abszolút mélypontot a mosásnál értem el.  Azt ugyanis senki nem mondta nekem, hogy a ruhákat előtte szét is kell válogatni, így aztán mindent egyszerre beraktam a mosógépbe.   Nem akarom részletezni, de tény, hogy az addig hófehér lepedők tökéletes rózsaszín árnyalatot kaptak.  Mondjuk, nekem tetszett. A nejemnek kevésbé. Ezt onnan gondolom, hogy közölte, többé ne menjek a mosógép közelébe. Ha nem, hát nem.

Azóta is folyik az okításom.  Valamit már megtanultam, de sok még a pótolni való.  Ha valamit sikerül jól megcsinálnom, a nejem nagyon örül, a háztartási munkák többségét azonban még mindig ő végzi. Így aztán mindketten elégedettek vagyunk. Több mint negyedszázada megy ez már így.  Nem sietem el a fejlődést, kell valami kis öröm a következő huszonöt évre is.

És megszületik a türelem...

"A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár." (Pilinszky János)

Az elmúlás kertje

Megtörő fájdalom

Az utolsó út

Székely koldusok

Két koldust enged be házába a székely menyecske.
– Van itt egy tányér leves – szól –, ki enné meg?
– Hát én! – mondja az egyik koldus, s már kanalazza is a levest.
Amikor üres a tányér, megkérdezi az asszony:
– Van még egy kis sült hús is, melyikük vállalná?
– Hát én! – mondja ismét az előbbi koldus, és be is falja hamar.
– Tegnapról maradt egy kis málém is. Melyikük kéri?
– Hát én, mondja megint az első.
Mikor befejezi az evést, azt kérdi a menyecske:
– Van itt egy fatuskó, melyikük hasogatná fel?
Mire az első a társához fordul:
– Szólj már egyszer te is valamit!

Egy nehéz nap

Szar volt ez a nap. Kurva szar. Ilyenkor nem is lenne érdemes felkelni, de hát előre nem tudhatja az ember.

Már az indulás is szar volt. Az asszony nyafogott egy csomót a reggelinél. Pontosabban, én reggeliztem, ő meg a tornázás közben nyafogott. Merthogy mostanában reggelente tornázik. Csak tudnám, hogy minek! Úgyis egy tehén! El is ment az étvágyam.

Aztán meg a forgalom. Hogy milyen embereket engednek az utakra! Képzeld, megelőzött egy vén trotty egy ócska tragaccsal.. Volt vagy harmincéves. Nem, nem a vénember volt harmincéves, hanem a kocsi. És megelőzött! Engem! Na, de én sem hagytam magam. Nehogy már a nyúl vigye a puskát! Rögtön leszorítottam az útról és bemutattam neki. Kinek képzeli ez magát?

Ahogy beléptem az irodába, azonnal láttam, hogy valahogy kevesen vagyunk.Mit gondolsz, ki hiányzott? Hát a bögyös Kovácsné a bérszámfejtésről! A büszke Kovácsné, aki még a seggét sem hagyja megfogni! Állítólag, orvoshoz vitte a beteg gyerekét. Kit érdekel? Leszarom! Döntse el, hogy munkát akar vagy gyereket!

Alig dühöngtem ki magam, amikor szóltak, hogy ez a hülye Jedenyák még mindig nem fizetett. Mondják, a csőd szélén áll. Mintha ez engem érdekelne. Szóltam a fiúknak, hogy este látogassák meg. Ha eltörik két-három úját, akkor majd talál valami megoldást.

Délben aztán telefonált a képviselő úr. Csak hebegett-habogott a telefonba kerülgette a forró kását. Végül aztán kibökte, hogy nem az én pályázatom lesz a nyertes. Mert a közbeszerzés így, a bizottság úgy, persze, ő nem tehet semmiről.Megmondtam neki, hogy lenyomom a torkán az egész pályázati dokumentációt, mert belőlem nem lehet hülyét csinálni. Bezzeg, amikor az egész családja az én pénzemen nyaralt a tengerparton, akkor egyáltalán nem hebegett!

De még nem volt vége. Délután felhívtak a rendőrségtől, hogy azonnal menjek be, a gyerekről van szó. Mondtam, hogy hívják a feleségemet, mert én erre nem érek rá. Azt felelték, hogy hívták, de nem tudják elérni. No, majd én elérem! És ha elérem, azt megemlegeti!

Végül, csak bementem a rendőrségre. Ott ült Józsika.Azzal fogadott, hogy azonnal állítsam le ezeket a fakabátokat, mert őt zaklatják. A rendőrök elmesélték, hogy az iskolából hívták ki őket, mert a fiam bántalmazza a többieket, elveszi a telefonjukat és a zsebpénzüket. Azért a pár ócska telefonért és fillérért ilyen cirkuszt csinálni! Még szerencse, hogy Józsika gyermekkorú, így nem tehettek semmit, el kellett engedniük.

Most pedig hazamegyünk és szétrúgom az asszony seggét. Még ezt a kölyköt sem lehet rábízni. Biztosan a sok tévézéstől, meg a számítógépezéstől ilyen agresszív. No, nem baj, most majd kézbe veszem a nevelését! Kézbe veszem, ha belegebed is!