2013. május 6., hétfő

Akkor most mi van?



A Budapesten lezajlott Zsidó Világkongresszus meglehetősen nagy visszhangot váltott ki, itthon és külföldön egyaránt, a vélemények olykor már-már abnormális indulatokba, szélsőséges véleményekbe csaptak. Itthon és külföldön egyaránt.
Egyre inkább olyan érzése támad az embernek, hogy egy nagy-nagy választási kampány közepén élünk, melyben az igazságnak még a látszata sem számít, valamennyi politikai-gazdasági erő úgy értelmezi az eseményeket, ahogy éppen az érdekei diktálják.
A sajtóhírek szerint Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott a kongresszuson, s miközben beszélt Gyurcsány Ferenc kivonult a teremből. Az izraeli kormányt Szilván Salom energia-  és vízügyi miniszter képviselte, aki , többek között, azt mondta,  a magyarországi zsidók  nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha az iskolai tanterveknek is része lenne az antiszemitizmus elítélése.
Gyurcsány Ferenc erre nem reagált, amin én nagyon csodálkoztam. Egy-két nappal a kongresszus előtt ugyanis a Demokratikus Koalíció közleményben ítélte el kormánypárti képviselők azon javaslatát, mely szerint kötelezővé és ingyenessé kell tenni a felső tagozatos osztályok számára a Terror Háza Múzeum meglátogatását.
A közlemény így fogalmaz: „A DK a leghatározottabban tiltakozik ez ellen a Rákosi-korszakra jellemző javaslat ellen. Az ellen, hogy a kormánypárt saját ideológiáját, a Terror Háza Múzeumnak ezt az ideológiát szolgáló hazug történelemképét ezen az úton is rá akarja kényszeríteni a magyar társadalomra, a fiatalokra. A javaslat benyújtói megszállottságukban és elfogultságukban a tizenéves gyerekeket még szüleikkel, családjukkal is szembeállítanák. Tudniuk kellene, régen lejárt az az idő, amikor államilag lehetett meghatározni, hogyan kell tekinteni a történelemre, a múltra.”
Lehet, hogy a DK szerint azok a szörnyűségek, a padláslesöpréstől Recsken át 56-ig, meg sem történtek? Vagy megtörténtek, de azok nem is szörnyűségek?  Lehet, hogy a mohácsi csatát, a Rákóczi-szabadságharcot sem kellene tanítani, mert az állam befolyásolja a tanulók történelemképét? A Tanácsköztársaságot és 56-ot meg pláne.
És végül: lehet, hogy a sajtó félreértett valamit, Gyurcsány nem Orbán Viktor, hanem Szilván Salom beszéde alatt vonult ki, mert szerinte az állam nem határozhatja meg, hogy tekintsünk a múltra? És különben is: most akkor mi van?
Orémus Kálmán

2013. április 9., kedd

Egyébként jól vagyok



Szintén a doktor úrra tetszik várni? Hát persze, ki másra, hiszen itt mindenki őrá vár.  Aranyos, drága ember a doktor úr! Mindig, mindent meghallgat, türelmesen, én meg csak mondom, mondom a panaszomat.

Két éve járok már hozzá, addig sosem volt nekem semmi bajom. Igaz, időm sem nagyon volt a betegeskedésre, mert rengeteget dolgoztunk, felneveltünk három gyönyörű gyermeket. Aztán az uram meghalt ötvennégy évesen.

A két nagylányom hamar kirepült a házból, tanultak, férjhez mentek. Egyiket sem engedtük el üres kézzel. Az egyik Pesten lakik, a másik Ausztriában.  Mindig azt mondták, majd a kicsi itt marad velem, de nem akart az falun élni, pedig bőven elfértünk volna a négy szobában.

Vettem aztán neki lakást Nyíregyházán, abból a kis pénzből, amit még az urammal összerakosgattunk.  Tudja, hogy van ez, hol az alma jön be, hol meg az uborka, sosem lehet előre tudni. Gondoltam, ha nem lakik velem, legalább itt lesz Nyíregyházán, a közelben, akkor nézem meg, amikor akarom.  Mondtam neki, nem érdekes, mennyit fog keresni, én még a rezsibe is besegítek a nyugdíjamból.

De hiába beszéltem. Azt mondta, világot akar látni, meg a többiek is mennek. Aztán megismerkedett egy fiúval, aki Angliában dolgozott, és elment vele. Én meg nem szólhatok semmit, mert még csak az kell, hogy meg is haragudjon rám. Így is olyan egyedül vagyok, mint az ujjam.

No, akkor kezdtem el betegeskedni. A szívem rendetlenkedik, állandóan fulladok. Arra gondoltam, hogy talán ezt a nagy csendet nem bírom cipelni. Mert most csend van, a tévét is csak azért kapcsolom be, hogy halljak valami hangot. Tudja, mintha lenne a házban valaki. Azt hiszem, kezdek megbolondulni, mert néha még válaszolok is neki.

Amikor már nagyon nem bírom, akkor eljövök a doktor úrhoz. Aranyos, drága ember. Mindig, mindent meghallgat, én meg csak mondom, mondom a panaszomat. Egyébként jól vagyok.

Orémus Kálmán

2013. március 25., hétfő

Világvégében létezünk...



„Világvégében létezünk, vége van azoknak a dolgoknak, melyek eddig fontosak voltak. Jön egy olyan korszak, ahol szinte minden technicizált, csak az érdekes, ami új. Úgy épülnek fel környezetünk tárgyai, hogy sűrűn kell őket lecserélni. Tudatosan rövid élettartamra gyártják a használati cikkeket, mert jönnek az újabb trendek, és az üzlet akkor nyerő, ha az ember gyorsan feléli a kocsiját, mobilját, számítógépét, frizsiderét – ez pedig már a kultúrának épp ellenkezője, ez civilizáció. Az új mottó: cseréld le a régit. Legfőbb feladat a felejtés – a múltat végképp el kell törölni, ezt hirdette az Internacionálé és a budapesti metró ennek hangjaira indul és áll meg. A kultúránál épp a tartósság a fontos. Kulcsmondata, hogy emlékezz.
Akkor miről beszélünk?”
(Jankovics Marcell)

2013. február 11., hétfő

Egy szupertitkos kormánytanácsadó


Kedves hallgatóink! Most kapaszkodjanak meg! Hosszas kutatómunka után sikerült rátalálnunk a magyar kormány mellett működő Szupertitkos Tanácsadó Testület (SZUTATE) egyik, már nyugalomba vonult tagjára. Az alábbiakban a vele készült exkluzív interjút hallhatják. 

-- Kedves X. úr! Elmondaná nekünk, miként került ön ebbe a szupertitkos tanácsadó testületbe?

-- Teljesen észrevétlenül, édes fiam, teljesen észrevétlenül. Én akkor egy tudományos kutatóintézetben dolgoztam és hetente kaptunk felülről teljesen értelmetlen kérdéseket fentről. Például, hogy hányat fialjon a tsz-ben a disznó. Mi akkor mindig megszavaztunk egy számot és nagyon megdicsértek minket a munkánkért.
Aztán, már a rendszerváltás után egyszer bejött az igazgató úr, és közölte, hogy mi már régóta egy szupertitkos kormányzati agytröszt tagjai vagyunk, amely annyira szupertitkos, hogy eddig mi sem tudhattunk róla.

-- És gyakran kérték ki a kormányok a véleményüket?

-- Gyakran? Szinte havonta. Sőt, a rendszerváltás után a kérdések egyre nehezebbekké váltak.  Emlékszem, mintha tegnap történt volna, megkérdezték tőlünk, hogy mit csináljanak ezzel a sok veszteséges állami vállalattal. Hiszen, ha a kormány építi le a dolgozókat, akkor kitör a parasztgyalázat. Persze, hangsúlyozták, hogy csak átmeneti problémáról van szó, hiszen majd megindul felénk a rengeteg külföldi tőke, és lesz itt munkahely dögivel.

-- Ezután mi történt?

--  Sok céget meg is vettek, nagy részét bezárták, vagy legalábbis leépítették a dolgozókat, de legalább nem a kormánynak kellett a végkielégítéseket kigazdálkodni. Viszont rengetegen vesztették el az állásukat. Jött is azonnal a parancs, hogy dolgozzunk ki egy olcsó és gyors megoldást, mert állandóan bántja őket az ellenzék. Mármint, átmenetileg, míg nem jön a külföldi tőke.

-- Olcsó és gyors? 

-- Igen, és mi egy teljesen komplex programot dolgoztunk ki. Akit lehetett, azt leszázalékoltuk, a többieket elküldtük korkedvezményes nyugdíjba, a fiatalok álláskeresését meg úgy könnyítettük meg, hogy mindenkit felvettünk az egyetemre, ha tudott írni. Hiszen, mire befejezik, úgyis itt lesz a külföldi tőke.

-- És Ön, személy szerint, mindig egyetértett ezekkel a javaslatokkal?

-- Eleinte voltak saját ötleteim, de aztán erről leszoktam. Azt javasoltam például, hogy zárjunk be három kórházat és két főiskolát, melyek egymástól alig egy megállónyira voltak. Már készült is az előterjesztés, amikor kiderült, hogy az egyikben az államtitkár úr húga, a másikban a sógora, a főiskolákon pedig a miniszter úr testvérei az igazgatók. Akkor majdnem kirúgtak az állásomból, mert kiderült, hogy kirekesztő vagyok.

-- Kirekesztő? Hogy jön ez ide?

-- Pont abban az időben történt, hogy egy céges bulin Mancika, az igazgató úr titkárnője kicsit többet ivott a kelleténél, és mindenáron magáévá kívánt tenni. Én egy darabig csak menekültem, de aztán becsuktam a mosdóba. Erre mondta államtitkár úr, hogy nekem semmi helyem az intézménynél, mert én Mancikát szegregáltam, márpedig az Európa felé vezető út integrációval van kirakva. Végül, az igazgató úr valahogy elsimította az ügyet.

-- A kormány problémája is megoldódott?

-- Hát, inkább csak statisztikailag. Néhány év múlva kiderült, hogy azt is eladtuk, amit nem kellett volna, hogy nem bírjuk fenntartani a nyugdíjrendszert, hogy nem tudunk mit kezdeni a sok diplomással.

-- A részleteket nem ismerem, mért engem közben nyugdíjaztak, de a kollégák már dolgoztak egy teljesen új, komplex programon. Előbb visszavásároljuk a nagyobb cégeket, aztán a rokkantakat és a nyugdíjasokat visszaküldjük dolgozni, no meg, az ingyenélő egyetemistákat is. 

Elvégre, minden munkaerőre szükség lesz, ha a külföldi tőke megindul!

Orémus Kálmán

2013. január 1., kedd

Deres már a határ

 2013 első fotói. Ezekkel kívánok nagyon boldog, békés újesztendőt minden kedves olvasómnak!



2012. december 25., kedd

A karácsony a szeretet megszentelése



"A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár." (Pilinszky János)