Agyak nagymosásban

Kapcsolgatom a televízió távirányítóját, hátha sikerül valami értelmesebb információhoz jutni a bugyuta reklámok özönében. Valahogy nem tudja felkelteni érdeklődésemet a legújabb hashajtó, de még a potencianövelő szer sem, melytől állítólag ugyanúgy kihasználnának a nők, de legalább élvezném.

Szóval, kapcsolgatok. A következő csatornán azzal feszítik pattanásig az idegeimet, hogy Palvin Barbi lila hajra váltott, aztán azt az érdekfeszítő kérdést feszegetik, hogy volt-e bugyi Tóth Gabin, amikor villantott, vagy sem. Tovább kapcsolok, bár érzem, hogy hatalmas űr tátong majd az általános műveltségemben, ha nem várom ki a végét.

Rá is bukkanok az egyik kereskedelmi csatorna műsorára, melynek beharangozójából a „celebek” kifejezés mellett a „kulturális” sem maradhat ki soha. 

Érdeklődéssel várom az első hírt. Így hangzik: „Szabó Zsófi levágatta a haját.” Már ettől a torkomban dobog a szívem, de ez még mind semmi, a szerkesztők tovább fokozzák a feszültséget. „ Fürtjeit Hajas egyetlen nyisszantással vágta le!”

Elképzelem a pillanatot, ahogy jön a sztárfodrász, kezében egy hatalmas szabóollóval, majd egyetlen jól irányzott csattintással véget vet a hajkorona uralkodásának.

De még mindig nincs vége! A műsorvezető ezzel a drámai fordulattal fejezi be a híradást: „Zsófi elmondása szerint ma már újra tud mosolyogni!”

Ez igen, hát ezért érdemes volt! Megint tanultam valamit, bár fogalmam sincs, hogy hosszú hajjal mért nem lehet mosolyogni. Leginkább azt, hogy tovább mossák az agyunkat. Mert olyan világban élünk, amikor mindig tudjuk melyik sztár vágatta le vagy festette be a haját, hogy melyik celeb villantott, melyik szakított vagy melyik esett teherbe, vagy éppen szereti-e a mákos puszedlit.

És eszembe jut az egyik ismerősöm, aki gyakran szidja a lapos, érdektelen tévéműsorokat.

-- Mért nem beszélgetsz inkább a gyerekeiddel vagy a szomszédoddal? – kérdeztem tőle.

-- De… én azt sem tudom, ki a szomszédom – felelte meglepetten.

Szilvásváradi hangulatok

Szabó Lőrinc: Az anyák

 Csak egy voltak kivétel, az Anyák.

Szentek és ápolónők: a csodát,

a jelenést láttam bennük. A nagy

odaadást, az aggodalmakat,

a virrasztást, a könnyet, s mind, amit

a nő szenved, ha otthon dolgozik,

a gondviselést. Hogy testileg mi a

férj, feleség s a család viszonya,

nem sejtettem-kutattam. Valami,

éreztem előre elrendeli,

ki hol álljon, mi legyen, öröme,

bánata mennyi, milyen gyermeke,

és ezen változtatni nem lehet.

A férfi maga küzdi ki szerepét,

a nők az eleve-elrendelés:

ők a béke, a jóság, puhaság

a földön, a föltétlen szeretet...

Anyám, nyújtsd felém öreg kezedet!

A nagyszőlősiek ajándéka Egerben

Egerben, a borairól híres Szépasszony-völgyében bukkantam rá erre a szép szökőkútra, melyet a kárpátaljai Nagyszőllős lakossága ajándékozott a városnak.

Márai Sándor: A nőkről általában

"Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet."

Gyermeki dilemma

"Egyszer megkérdeztem a mamámat, hogy miért fényesek a csillagok. Azt felelte, azok éjjeli lámpák, hogy az angyalok éjjel is lássanak a mennyben. De amikor papát kérdeztem, ő mindenféle gázokról kezdett beszélni. Én ebből összeraktam magamnak azt, hogy a vacsorától, amit a jóisten felszolgál a mennyben, szegény angyalkáknak éjjel a vécére kell szaladgálniuk."

(Jodi Lynn Picoult, amerikai író)

Pistike levele

"Tisztelt Államtitkár Asszony, és  mindenki, akit érint! Én vagyok, Pistike. Tetszik tudni, az a 13 éves budapesti kisfiú, akivel most tele vannak a lapok. Híres lettem, na!

Pedig semmi különöset nem tettem. Igaz, terrorizáltam a gyerekeket az iskolában, meg a tanárokat is. Ütöttem-vertem őket, elvettem mindenüket. Jó, hát néha magammal vittem a testvéreimet is, ilyenkor végigraboltuk a fél iskolát, de csak azért, mert nekik is kell egy kis szórakozás. Mit csináljak, szeretem őket!

De nincs ebben semmi szenzáció, szerintem ezernyi ilyen gyerek van az országban. Velem sem foglalkozott az égvilágon senki. Történt azonban, hogy a szülök bekeményítettek, és közölték igazgató úrral, hogy amíg én ott vagyok, nem engedik iskolába a gyermeküket. Azért ez már valami! Megbénítottam egy egész iskolát.

Na ekkor történt, hogy a tanár úr fizetett nekem kétezer forintot, persze, az igazgató úr tudtával, hogy ne menjek iskolába. Először nem értettem, mért fizetnek azért, hogy ne csináljak semmit. Aztán rájöttem, hogy ebben az országban rengeteg felnőtt is ezért kapja a fizetését. Azt hiszem, nincsenek eléggé megfizetve, mert néha sztrájkba lépnek, azaz csinálnak valami nagy-nagy hülyeséget. Igaz, ettől nem ijed meg senki, mindenki tudja, hogy ez náluk csak hirtelen fellángolás.

Szóval, erre harapott rá a sajtó, erre a szerencsétlen kétezer forintra. Ettől lettem híres. Hát melyik hozzám hasonló gyermekkel foglakozik Hoffmann Rózsa államtitkár asszony, no meg, a klikkje?

De nem panaszkodom. Nem is magam miatt írom ezt a levelet, hanem a köz érdekében.  Pontosabban, nem írom, hanem diktálom a tanár bácsinak. Mindenre képesek, csak ne menjek iskolába.

Szóval, azért küldöm ezt a levelet, mert úgy hallottam, hogy a legfelsőbb szinten folyik vizsgálat az ügyemben. Mivel nem szeretném, ha államtitkár asszony téves következtetéseket vonna le, ez úton nyújtanék a vizsgálathoz némely támpontokat.

Először is szeretném leszögezni, hogy tanár úr nem azért adta nekem azt a kétezer forintot, mert a pedagógusok béremelése miatt fejére borult a bőség kosara, hanem azért, hogy a többi gyermek ne maradjon ki az iskolából. Szeretném továbbá felhívni szíves figyelmüket, hogy a módszert példaértékűnek tartom a jövőre nézve, igenis meg kell fizetni azt, aki nem jár iskolába és ezáltal megfosztja magát a többiek terrorizálásával járó lelki élvezetektől.

Természetesen, a pedagógusoktól nem lehet elvárni, hogy saját zsebből finanszírozzák ennek költségeit. Mint ifjú, de öntudatos állampolgár azzal is tisztában vagyok, hogy a költségvetést sem szabad ezzel terhelni. Mégis van megoldás! Egy egész sereg olyan ember él ebben az országban, aki azért kapja a fizetését, hogy megvédje a többieket tőlem és a hozzám hasonlóktól. Országgyűlési képviselők, akik végrehajthatatlan törvényeket hoznak, hivatalnokok, akik a végrehajtható törvényeket sem hajtják végre, gyermekvédelmi szakemberek, bírák és ügyészek, akik nem védenek meg senkitől, szülők, akik szülnek, de nem nevelnek. És persze iskolaigazgatók, pedagógusok, szociális munkások, akik elfordítják a fejüket.

Ebből a pénzből nem csupán minket, hivatásos hiányzókat lehetne megfizetni, kárpótolni lehetne azokat a tanulókat is, akiket sérelem ért.

Tudom, kicsit szokatlan, hogy egy 13 éves gyerek beleavatkozik a felnőttek dolgába, de kérem, gondoljon arra, hogy én már saját jövedelemmel rendelkező állampolgár vagyok. No meg, ahogy magamat ismerem, lehet belőlem még politikus is.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Köszönöm, hogy időt szakított levelem elolvasására! Ha gondolja, hogy segítené a probléma megoldását, találkozhatunk személyesen is. Most éppen ráérek.

Maradok tisztelettel:

Pistike"