2012. február 8., szerda

Magyar népviseletek

Kalocsai népviselet
A magyar népviselet a magyarság hagyományos öltözködési módja. Fő táji típusai a dunántúli, a felföldi, az alföldi és az erdélyi. Jellegzetes vidékei: Galga-mente, Kalotaszeg, Kalocsa, Lóc, Matyóföld, Hosszúhetény, Hollókő, Kazár, Ormánság, Sárköz, Székelyföld, Torockó, Püspökbogád.

A viseletet törvények és rendeletek szabályozták. Másként öltözött a nemes, a jobbágy és a polgár. A különböző vidékek lakói viseletükkel is megkülönböztették magukat a többi vidék lakóitól és a nemzetiségiektől.
A régi ruhadarabokat házilag készítették tartós anyagból, hogy több nemzedéket is kiszolgálhassanak. A 19. század végéig az ing, bő gatya, székely harisnya anyagát továbbra is otthon szőtték. A viselet többi részét egyre inkább gyári alapanyagból varrták. Az egyes községek kialakították a csak rájuk jellemző stílust. A berendezés, a szép tárgyak és a női viselet a nők kezében volt.
Matyó szűrhímzés
Kalotaszegi varrottas
Ma már inkább csak ünnepekre vesznek fel népviseleti ruhát. A 20. század közepétől főleg a palócvidéken, Erdélyben és Kalocsa környékén él tovább.
A népviselet tudatos ápolása beszűkíti annak alkalmazási körét és mereven megkötheti egyes jellegzetességeit. A viselet elszakad a mindennapi élettől, és a történelem egy darabjának tekintik: ez a historizálás, ami rögzíti és megmerevíti a formát, mintegy múzeumi vitrinbe zárva. Mások a régi népi motívumokat eredeti környezetükből kiragadva, háztartási textíliákon és egyes ruhadarabok díszeként szerepeltetve igyekeznek megőrizni a népi formakincset.
A ruhadarabok elkészítése eleinte a család nőtagjaira hárult. Ők készítették a fogyó textíliákat és a díszes ünnepi darabokat, a kelengyébe szánt öltözéket, amit a család lányai férjhez menetelük után viseltek. Ez tartalmazta a hétköznapi ruhákat csakúgy, mint az asszony egész életére szóló díszes ünnepi textíliákat; összesen több száz darabot. Ennek előállítása munkában és pénzben is sok áldozatot követelt. Egyes fejlett szövő-hímző kultúrájú vidékeken, például Kalotaszegen, több mint tíz évig készült, és az egyszerűbb daraboktól a bonyolultabbak felé haladt. Ami nem készült el a lány férjhezmeneteléig, azt utólag pótolták. Összesen akár 600–800 sing vásznat is felhasználtak a különböző vásznakból. A pamutfonalat pénzért kellett venni.
A szűr a magyar férfi legismertebb felsőruhája volt. Mesterember készítette, a szűrszabó mester. Vállra vetve esőköpönyegként vagy ünnepi viseletként szolgált. Ujjaiban használati tárgyakat tartottak. Az ujjakat gyakran bevarrták. A 19. században elterjedt a cifraszűr, amit a mesteremberek gazdagon hímeztek. Később a rátétes minta is kedveltté vált. A cifraszűrt többször is betiltották, viseletét büntették, a díszítést levágták a hatóság emberei. Ez vitákhoz vezetett, mert megtörtént, hogy nemesek szűrében is kárt tettek.
A magyar népviselet szervesen magába foglalta a keleti és a nyugati hatásokat. Több ruhadarab (főleg a keleti eredetűek) azt az ősi törekvést idézi, hogy minél kevesebb szövet menjen veszendőbe. Jellegzetes a sok szín, főleg a piros és a kék kedvelése. A pirosnak akár több árnyalata is megjelenik ugyanazon a ruhadarabon.