Egy szupertitkos kormánytanácsadó

Kedves hallgatóink! Most kapaszkodjanak meg! Hosszas kutatómunka után sikerült rátalálnunk a magyar kormány mellett működő Szupertitkos Tanácsadó Testület (SZUTATE) egyik, már nyugalomba vonult tagjára. Az alábbiakban a vele készült exkluzív interjút hallhatják. 

-- Kedves X. úr! Elmondaná nekünk, miként került ön ebbe a szupertitkos tanácsadó testületbe?

-- Teljesen észrevétlenül, édes fiam, teljesen észrevétlenül. Én akkor egy tudományos kutatóintézetben dolgoztam és hetente kaptunk felülről teljesen értelmetlen kérdéseket fentről. Például, hogy hányat fialjon a tsz-ben a disznó. Mi akkor mindig megszavaztunk egy számot és nagyon megdicsértek minket a munkánkért.

Aztán, már a rendszerváltás után egyszer bejött az igazgató úr, és közölte, hogy mi már régóta egy szupertitkos kormányzati agytröszt tagjai vagyunk, amely annyira szupertitkos, hogy eddig mi sem tudhattunk róla.

-- És gyakran kérték ki a kormányok a véleményüket?

-- Gyakran? Szinte havonta. Sőt, a rendszerváltás után a kérdések egyre nehezebbekké váltak.  Emlékszem, mintha tegnap történt volna, megkérdezték tőlünk, hogy mit csináljanak ezzel a sok veszteséges állami vállalattal. Hiszen, ha a kormány építi le a dolgozókat, akkor kitör a parasztgyalázat. Persze, hangsúlyozták, hogy csak átmeneti problémáról van szó, hiszen majd megindul felénk a rengeteg külföldi tőke, és lesz itt munkahely dögivel.

-- Ezután mi történt?

--  Sok céget meg is vettek, nagy részét bezárták, vagy legalábbis leépítették a dolgozókat, de legalább nem a kormánynak kellett a végkielégítéseket kigazdálkodni. Viszont rengetegen vesztették el az állásukat. Jött is azonnal a parancs, hogy dolgozzunk ki egy olcsó és gyors megoldást, mert állandóan bántja őket az ellenzék. Mármint, átmenetileg, míg nem jön a külföldi tőke.

-- Olcsó és gyors? 

-- Igen, és mi egy teljesen komplex programot dolgoztunk ki. Akit lehetett, azt leszázalékoltuk, a többieket elküldtük korkedvezményes nyugdíjba, a fiatalok álláskeresését meg úgy könnyítettük meg, hogy mindenkit felvettünk az egyetemre, ha tudott írni. Hiszen, mire befejezik, úgyis itt lesz a külföldi tőke.

-- És Ön, személy szerint, mindig egyetértett ezekkel a javaslatokkal?

-- Eleinte voltak saját ötleteim, de aztán erről leszoktam. Azt javasoltam például, hogy zárjunk be három kórházat és két főiskolát, melyek egymástól alig egy megállónyira voltak. Már készült is az előterjesztés, amikor kiderült, hogy az egyikben az államtitkár úr húga, a másikban a sógora, a főiskolákon pedig a miniszter úr testvérei az igazgatók. Akkor majdnem kirúgtak az állásomból, mert kiderült, hogy kirekesztő vagyok.

-- Kirekesztő? Hogy jön ez ide?

-- Pont abban az időben történt, hogy egy céges bulin Mancika, az igazgató úr titkárnője kicsit többet ivott a kelleténél, és mindenáron magáévá kívánt tenni. Én egy darabig csak menekültem, de aztán becsuktam a mosdóba. Erre mondta államtitkár úr, hogy nekem semmi helyem az intézménynél, mert én Mancikát szegregáltam, márpedig az Európa felé vezető út integrációval van kirakva. Végül, az igazgató úr valahogy elsimította az ügyet.

-- A kormány problémája is megoldódott?

-- Hát, inkább csak statisztikailag. Néhány év múlva kiderült, hogy azt is eladtuk, amit nem kellett volna, hogy nem bírjuk fenntartani a nyugdíjrendszert, hogy nem tudunk mit kezdeni a sok diplomással.

-- A részleteket nem ismerem, mért engem közben nyugdíjaztak, de a kollégák már dolgoztak egy teljesen új, komplex programon. Előbb visszavásároljuk a nagyobb cégeket, aztán a rokkantakat és a nyugdíjasokat visszaküldjük dolgozni, no meg, az ingyenélő egyetemistákat is. 

Elvégre, minden munkaerőre szükség lesz, ha a külföldi tőke megindul!

Orémus Kálmán