Íme,
hát, itt élünk a technikai forradalom, az infokommunikációs robbanás dicsősége
korában, s vígan élvezhetjük áldásos adományait. Az ölünkben laptop, oldalunkon
tablet, a zsebünkben okostelefon. Lehetőleg éjjel-nappal, hogy le ne maradjunk
valamiről, ami létfontosságú, aminek elszalasztását életünk végéig bánni
fogjuk.
Hát így élünk mi, kedves
barátaim! Kora reggel nem a vekker vagy kedvesünk ölelése ébreszt, hanem a
mobiltelefonunkon beállított ébresztő. Nosza, rajta, ki az ágyból, irány az
illemhely. Ajtót ki, villanyt fel,
nadrágot le. Már-már éppen nekikezdenék a banálisan diszkrét, ám mégis
életbevágóan fontos teendőknek, amikor pityegni kezd az asztalon felejtett
telefon. Csírájukban fojtom el alantas
testi vágyaimat, nadrágot fel, villanyt le, ajtót be, futtában kapom fel a
készüléket.
„Önnek egy üzenete
érkezett!” – olvasom a miniatűr képernyőn, s lelkesedéssel vegyes
kíváncsisággal keresem elő, vajon ki és mit üzent nekem hajnalok hajnalán.
„ Ez úton szeretnénk felhívni figyelmét akciós
készülékvásárlási ajánlatunkra! További részletek, társaságunk honlapján.” –
olvasom, némileg csalódottan, de türelemmel.
Ajtót ki, villanyt fel,
nadrágot le, s máris élvezhetem a mosdóban a rég várt testi örömöket. Később már-már
teljesen beleélem magam a szokásos tisztálkodási teendőkbe, amikor csöng a
telefon. Ott állok a zuhany alatt, ahová mégsem vihettem magammal a készüléket,
és semmi kedvem kibújni a vízsugár alól, de ki tudja, milyen fontos hívást
kapok. Vízcsap el, fürdőköpeny fel, ajtó ki.
-- A Szárnyaló Magyarországért
Alapítványtól hívom – búg a fülembe egy kedves női hang. – Tisztában van ön
azzal, hogy hazánkban majdnem kipusztult a búbos vöcsök?
-- Hát, … nem, … nem igazán – hebegem zavartan a telefonba,
s közben boldogult biológiatanárnőm jut eszembe, s érzem hogyan árad szét a
hiányos műveltségem feletti önvád félig még nedves testem minden porcikájában.
-- Hálásak lennénk, ha
támogatná vöcsökmentő projektünket egy csekély összeggel – folytatja a hölgy
rutinosan.
Természetesen, azonnal
felajánlom a támogatásomat, így viszonylag gyorsan szabadulok, ami nagy
szerencse, mert már indulnom is kell a munkahelyemre.
Villámgyorsan kiállok a
garázsból, ám alighogy becsukom az ajtót, ismét csöng a telefonom.
-- Szép jó reggelt kívánok! –
rikkant bele egy fiatalember. – Szeretnék önnek feltenni néhány kérdést a vásárlási
szokásairól, az egész nem több húsz percnél.
Már éppen elmagyaráznám,
hogy nekem most erre egyáltalán nincs időm, amikor gyanús zajt hallok a nyitva
hagyott kocsi felől. Amikor megfordulok, már csak azt látom, hogy egy
baseballsapkás alak beugrik az autómba, gázt ad és eltűnik a sarok mögött.
Azonnal fel is hívom a rendőrséget,
jó alaposan kikérdeznek, majd, mintegy húsz perc után ígéretet tesznek a tettes,
illetve a kocsim kézre kerítésre. Nincs mit tenni, elindulok a buszmegállóhoz,
bár tisztában vagyok azzal, hogy már most elkéstem a munkából.
A főnököm nem igazán akarja
elfogadni a történetemet, és közli, ez volt az utolsó dobásom, még egy vétség
és repülök.
El is határozom, hogy ma a maximumot
fogom nyújtani, csak a munkámra koncentrálok.
Csak egy szendvicset ebédelek, azt s menet közben. Épp az első falatot
akarom lenyelni, amikor csörög a telefonom, aminek nagyon megörülök, hátha a
kocsimat találták meg.
-- Jó napot kívánok! – kiált
bele valaki harsány hangon a telefonba. – Önt az a szerencse érte, hogy nevét
kisorsoltuk szokásos havi nyereményjátékunkon! Gratulálok! Így ön potom
hatezerkilencszáz forintért kaphatja meg „A mindennapi időgazdálkodás alapjai”
című korszakalkotó kiadványunkat.
Délután még felhívnak egy
biztosítótól és egy közvélemény-kutatótól, a rendőrségtől nem. Szomorúan,
reményvesztetten buszozok haza, este odabújok az asszonyhoz, kell egy kis
megnyugvás egy ilyen nehéz nap után. Ebben a pillanatban megcsörren a telefon.
-- Biztosan a rendőrség!-- szaladok
gyorsan az asztalhoz.
Nem éppen fiatal, de
kellemes női hang szólal meg benne.
-- A lenyugvó napnak is van
ereje! Rendelje meg most a Viagrát, csak
nálunk, akciós áron!
Íme, hát, itt élünk a
technikai forradalom, az infokommunikációs robbanás dicsősége korában, s vígan
élvezhetjük áldásos adományait. Az ölünkben laptop, oldalunkon tablet, a
zsebünkben okostelefon. Lehetőleg éjjel-nappal, hogy le ne maradjunk valamiről,
ami létfontosságú, aminek elszalasztását életünk végéig bánni fogjuk.
Orémus
Kálmán
