Ma délelőtt a 4-es számú főút Nyíregyháza és Debrecen közötti szakaszán haladtam, amikor megelőzött egy luxusterepjáró. Csillogott-villogott, kóstálhatott legalább tízmilliót.
Miután a sofőrnek teljesült a vágya, azaz végre, előttem autózhatott, úgy határozott, kitakarít. Csak úgy, menet közben. Szépen lehúzta az ablakot, aztán szórta az útra az üres cigisdobozokat, meg a papírfecnikkel, műanyagzacskókkal kevert szotyihéjat. Mivel a takarítás közben némileg lelassult és meguntam, hogy luxusszemetéből a szélvédőmre is jut, nem átallottam visszaelőzni. Amint elmentem mellette, láttam, hogy ötven év körüli autóstársam gyilkos pillantásokat vet felém, meg sem próbálta visszafogni felháborodását.
Én meg arra gondoltam, milyen kár, hogy még ezekhez a drága autókhoz sem lehet az extrák között e intelligenciát igényelni. No, nem extra intelligenciát, csak amolyan szürke hétköznapit. Bár, ahogy az urat elnéztem, talán nem is lenne rá igény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése