Egy pártalapítás gyötrelmei

Elhatároztam, hogy pártot alapítok. Elvégre, jusson már nekem is a jóból. Tulajdonképpen, ez az egyetlen lehetőségem: énekelni nem tudok, a sporthoz öreg vagyok, nincs rokonom a tévénél, viszont egy politikus az hetvenévesen éli a fénykorát.

Persze, beléphetnék egy már működő pártba is, de ott, hogy feltörjön az ember, idő kell. No meg, ha nagyon igyekszik, netán megzavarja a hosszú évek során kialakult erővonalakat, akár ki is zárhatják a pártból. Így aztán hamar rájöttem, hogy saját pártot kell alapítani.

Egy pártalapításnál az első és legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy mi legyen a neve. Semmiképpen sem legyen benne a „demokratikus” vagy a „demokrata”, mert ez rettenetesen elcsépelt. Magyar Demokrata Fórum, Szabad Demokraták Szövetsége, Fiatal Demokraták Szövetsége, Demokratikus Koalíció. A pártok már annyira szétkapkodták, mondhatni lenyúlták a demokráciát, hogy nekünk, kisembereknek már nem is jut belőle. És nem is lehet kapni. Egyszer bementem egy boltba és kértem fél kilót. Azt mondták, ne is keressem, mert nálunk nem terem meg. Állítólag az éghajlatot nem bírja. Vagy a talajt.

A szólásszabadság terén, persze, vannak változások. Kit nem lehetett szidni régen? Hát, a politikusokat. Mindenki mást igen. És most kit lehet szidni? Természetesen, a politikusokat. Másokat inkább nem, mert ha beperelnek, és rád sütik, hogy megsértetted a jó hírüket, fizethetsz, mint a katonatiszt. Ha nyilvánosan kijelentenéd: „Mariska egy nagy kurva.”, az többe kerülne, mintha elvennéd feleségül.

Mellesleg, régen még figyelt a politika az emberekre. Ha otthon, a hálószobában, szorosan átölelted az asszonyt, és érzékien a fülébe súgtad: „Vesszen Kádár!”, másnap már jöttek is érted. Most hiába kiabálod, hogy mondjon le, nem törődik veled senki.

Na, de visszatérve a párt nevére, az sem lehet benne, hogy „mozgalom”. Az idősebbekben még felidézné a régi szép munkásmozgalmi emlékeket, félreértenék, és hogy venné az ki magát, ha megjelennének a pártgyűlésen a harminc éve rejtegetett munkásőr egyenruhában. Jut eszembe, a „munka” sem lehet benne a párt nevében, mert azt sokan rühellik.

Azt olvastam, hogy egy új pártnak mindig a régiektől kell elhódítania a szavazóit. Mindenképpen olyan nevet kellene találni, ami jobb- és baloldalon egyaránt szimpatikus. Szóval nem könnyű a dolog, ezért úgy döntöttem, hogy szépen, demokratikusan fogja majd eldönteni a tagság.

Most már csak az a kérdés, hogy ki legyen a tagság. Ilyenkor elsőnek a rokonságban néz szét az ember, mert olyan társakra van szükség, akik veled vannak tűzön-vízen át. Mondtam is Auguszta néninek, hogy lenne itt egy párt, egy pártocska, amit mi így együtt…, idővel lehetne belőle országgyűlési képviselő is.

-- Nem nekem való ez fiacskám, öreg is vagyok, meg annyira utálom a politikát! – szabadkozott a maga finom módján.

Én meg mondtam neki, hogy ez nem probléma, szerintem azok is utálják a politikát, akik most ott ülnek a parlamentben, ez nyomban megállapítható, elég rájuk nézni, hogy rühellik az egészet, de létezik az az összeg, amiért ezt kibírja az ember. Sőt, van akik annyira utálják, hogy be sem járnak, néha teljesen üres az  a szép terem. Vagy az orvos tilthatta el őket, vagy az anyukájuk. Biztosan félt, hogy rossz társaságba keverednek.

Benő bácsinak is felajánlottam a lehetőséget. Ő egy igazi aduász, hatalmas rokonsága van, ha eljönnek szavazni, az már maga hozhat egy százalékot. (Édesapja a hetvenes években ismert énekes volt, végighaknizta az országot, és minden faluban van egy gyermeke.) Ő viszont garanciákat kért tőlem, hogy a következő választásokat megnyerjük, és én biztosítok számára egy miniszteri bársonyszéket, de az sem baj, ha kettőt. Azt mondja, ha három asszonnyal és két anyóssal megbirkózott, ez neki már gyerekjáték.

Szóval, itt tartok most. A pártomnak se neve, se tagsága, de nem adom fel. A közvélemény-kutatások szerint egyre többen ábrándulnak ki az elitből. Az idő nekem dolgozik.

Az élethez bátorság kell

"Az élethez egyébként hatalmas bátorság kell. Ha minden kockázatot bevállalva teljesen beledobom magamat az életembe, ha van bátorságom élni, dolgozni, tanulni, játszani, akkor nincs kapacitásom a gonoszságra. Az egyik alapfeltétele az irigységnek az, hogy az ember nem dolgozik, nem tanul, nem él, csak egyszerűen megáll, és nézi azokat, akik szerinte élnek. Amikor ezt a nézői álláspontot felveszi valaki, akkor kezdődik a baj. Akitől megvonják, vagy aki megvonja a lehetőséget, hogy a képességeit, érdeklődését, tehetségét kibontakoztassa ott és akkor, ahol és amikor akarja, az veszélyeztetett és veszedelmes lesz." (Feldmár András)

A székely és a "veje"

 Az öreg székely hazaér a munkából és benyit a lányához, hát azt látja, hogy a lánya szobája tele van vibrátorokkal.
- Minek kellenek ezek neked kislányom? – kérdezi csodálkozva.
- Hát tudja, édesapám, fogszabályzóm is van, szemüvegem is, rég nincs már barátom.
Másnap hazaér a lány, benyit a konyhába, ahol az öreg egy nagy vibrátorral ül az asztalnál.
- Apám, maga mit csinál?—kérdezi csodálkozva a lány.
- Mit csinálnék? Borozgatok a vejemmel.

A székely gazda és a kártérítés

Eltűnik a székely gazda legjobban tejelő tehene, ezért elmegy egy ügyvédhez, bepereli kártérítésre a vasutat, mondván, hogy a sínek a földjén mennek át, és a vonat valószínűleg elütötte a tehenet.

Még mielőtt elkezdődne a per, a vasúti társaság ügyvédje elmegy a gazdához, és megpróbál vele egy bizonyos összegben megegyezni, de csak a felét adják neki, mint amennyit kért.

Az öreg köti az ebet a karóhoz, de az ügyvédje tanácsára végül elfogadja a kisebb összeget. Ahogy a vasúti társaság ügyvédje elment, mondja az ügyvéd az ügyfelének:
- Tudja, megmondom őszintén, nem sok esélyünk volt megnyerni a pert.
- Hogy őszinte legyek - mondja az öreg -, én is kezdtem kételkedni benne, amikor láttam ezt a hülye tehenet besétálni a kapun.

Levél EU néninek

Kedves, Drága EU néni!

(Sokáig gondolkodtam, vajon néni vagy bácsi vagy e, de miután nemrég az egyik vezetőd azt nyilatkozta, hogy az EU a mi közös anyánk, számomra is egyértelművé vált, miként szólíthatlak.)

Most olvasom, hogy vissza akarod fizettetni Magyarországgal azt a mintegy 3 és félmilliárd forintot, melyet 2007-ben adtál, mert véleményed szerint kormányunk nem a schengeni határok ellenőrzésének erősítésére fordította nevezett összeget, hanem többek között, vízágyúkat vett belőle a rendőrség részére.

Nem is olyan kedves EU néni! Te nagyon tévedsz. Te nem tudhatod, hogy Magyarországon semmivel nem lehet úgy megvédeni a schengeni határokat, mint vízágyúval. Ez a mi, kemény munkával kifejlesztett stratégiánk. És most nem csupán arra gondolok, hogy ha nagy tömegben indulnának meg az illegális határátlépők, akkor meg lehet őket állítani egy erős vízsugárral. Jóval többről van itt szó, ugyanis a vízágyú határőrizeti szempontból igazi multifunkciós eszköz.

Itt van például a mi kedves Tisza folyónk az ukrán határon. A csempészek imádnak éjszaka, a vízen keresztül átsurranni. ha viszont van néhány jó vízágyunk, akkor egyszerűen kiszippantjuk a vizet a folyóból, és minden csónak, vagy tutaj megfeneklik. Ha viszont száraz lábbal indulnak el, csak kiengedjük a vizet, és minden csempészt elsodor az ár.

Ebből is látszik, hogy stratégiánk lényege a meglepetés. Mi, magyarok imádunk meglepetést szerezni. Még magunknak is. Emellett a vízágyúkkal pillanatok alatt tönkretehető a csempészcigaretta, húsvétkor a határőrizeti szervek közös locsolkódást szervezhetnek, ami erősíti a csapatszellemet, sőt, még humanitárius célra is felhasználható, hiszen amikor négy órát várakoznak az állampolgárok a határon negyvenfokos hőségben, akkor életmentő lehet egy kiadós zuhany.

Visszatérve az illegális bevándorlás visszaszorítására, meg kell állapítanom, hogy, hogy szerte az EU-ban a kitoloncolás, elavult, drága, és alig hatékony módszerét alkalmazzák, melyen mi, hála a vízágyúknak, már régen túlléptünk. A mi eljárásunk olcsó, és egyszerű. Miután az állomány által levetett zoknikat két órán át áztatjuk, ezzel az áztatóvízzel töltjük fel a berendezéseket, majd odapörkölünk vele a határsértőknek. Nem volt még rá példa, hogy ezek után bármelyikük is Európába kívánkozott volna.

Persze, tudom, EU néni, téged az bosszantott fel, hogy állítólag ezeket a vízágyúkat 2007-ben a tömegoszlatásnál hasznosították Budapesten. Egy fatális tévedéssel állunk szemben.

A történet a következő. Épp a keleti határra indultak a vadiúj vízágyúkkal, természetesen Budapesten keresztül (te nem tudhatod, hogy nálunk, ha az M0-ás bedugul, minden út Budapesten keresztül vezet), ahol kitörtek a zavargások. Ült két határrendész a kocsiban, nézték a hadonászó, ugráló tömeget.

-- Te, Józsi, mi van ott a kezükben? – szólalt meg az egyik.

-- Szerintem, Molotov-koktél.

-- Az benzinből van, nem?

-- De igen.

-- Te jó isten, akkor ezek ukrán benzincsempészek, már itt vagyunk Záhonynál! Adjál nekik!

Persze, utólag kiderült, hogy tévedés történt, de diszkréten kezelték az ügyet, mert nem tett volna jót a testület imidzsének.

Szóval, kedves EU néni, nem mi tartozunk neked, hanem te nekünk. Hajlandóak vagyunk megosztani tapasztalatainkat, esetleg kidolgozunk egy oktatási programot „A vízágyúk alkalmazása a határőrizetben” címmel. Az egészet megszámítjuk, mondjuk, három és félmilliárdért.

Az ember választja a betegségeit

"Az ember választja a betegségeit. (...) Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyűlölködni, mintsem épeszű dolgot cselekedni, amikor feladod önmagadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed, jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre te beteg vagy. És ekkor az is leszel, jönnek sorban a tünetek, és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bűvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyűlölettel kezeld, ne koholt "tünetekkel" címkézd fel a bajt. Vállald magadat! S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi sem olyan súlyos, amilyennek látszik, a problémák orvosolhatók, viszont a neurózis, a stressz, ha engedsz neki, tényleg megöl. " (Vavyan Fable)