Elhatároztam, hogy pártot alapítok. Elvégre,
jusson már nekem is a jóból. Tulajdonképpen, ez az egyetlen lehetőségem:
énekelni nem tudok, a sporthoz öreg vagyok, nincs rokonom a tévénél, viszont
egy politikus az hetvenévesen éli a fénykorát.
Persze, beléphetnék egy már működő pártba is,
de ott, hogy feltörjön az ember, idő kell. No meg, ha nagyon igyekszik, netán
megzavarja a hosszú évek során kialakult erővonalakat, akár ki is zárhatják a
pártból. Így aztán hamar rájöttem, hogy saját pártot kell alapítani.
Egy pártalapításnál az első és legfontosabb
eldöntendő kérdés, hogy mi legyen a neve. Semmiképpen sem legyen benne a „demokratikus”
vagy a „demokrata”, mert ez rettenetesen elcsépelt. Magyar Demokrata Fórum,
Szabad Demokraták Szövetsége, Fiatal Demokraták Szövetsége, Demokratikus
Koalíció. A pártok már annyira szétkapkodták, mondhatni lenyúlták a
demokráciát, hogy nekünk, kisembereknek már nem is jut belőle. És nem is lehet
kapni. Egyszer bementem egy boltba és kértem fél kilót. Azt mondták, ne is
keressem, mert nálunk nem terem meg. Állítólag az éghajlatot nem bírja. Vagy a
talajt.
A szólásszabadság terén, persze, vannak
változások. Kit nem lehetett szidni régen? Hát, a politikusokat. Mindenki mást
igen. És most kit lehet szidni? Természetesen, a politikusokat. Másokat inkább
nem, mert ha beperelnek, és rád sütik, hogy megsértetted a jó hírüket,
fizethetsz, mint a katonatiszt. Ha nyilvánosan kijelentenéd: „Mariska egy nagy
kurva.”, az többe kerülne, mintha elvennéd feleségül.
Mellesleg, régen még figyelt a politika az
emberekre. Ha otthon, a hálószobában, szorosan átölelted az asszonyt, és
érzékien a fülébe súgtad: „Vesszen Kádár!”, másnap már jöttek is érted. Most
hiába kiabálod, hogy mondjon le, nem törődik veled senki.
Na, de visszatérve a párt nevére, az sem
lehet benne, hogy „mozgalom”. Az idősebbekben még felidézné a régi szép
munkásmozgalmi emlékeket, félreértenék, és hogy venné az ki magát, ha
megjelennének a pártgyűlésen a harminc éve rejtegetett munkásőr egyenruhában.
Jut eszembe, a „munka” sem lehet benne a párt nevében, mert azt sokan rühellik.
Azt olvastam, hogy egy új pártnak mindig a
régiektől kell elhódítania a szavazóit. Mindenképpen olyan nevet kellene
találni, ami jobb- és baloldalon egyaránt szimpatikus. Szóval nem könnyű a
dolog, ezért úgy döntöttem, hogy szépen, demokratikusan fogja majd eldönteni a
tagság.
Most már csak az a kérdés, hogy ki legyen a
tagság. Ilyenkor elsőnek a rokonságban néz szét az ember, mert olyan társakra
van szükség, akik veled vannak tűzön-vízen át. Mondtam is Auguszta néninek,
hogy lenne itt egy párt, egy pártocska, amit mi így együtt…, idővel lehetne
belőle országgyűlési képviselő is.
-- Nem nekem való ez fiacskám, öreg is
vagyok, meg annyira utálom a politikát! – szabadkozott a maga finom módján.
Én meg mondtam neki, hogy ez nem probléma,
szerintem azok is utálják a politikát, akik most ott ülnek a parlamentben, ez
nyomban megállapítható, elég rájuk nézni, hogy rühellik az egészet, de létezik
az az összeg, amiért ezt kibírja az ember. Sőt, van akik annyira utálják, hogy
be sem járnak, néha teljesen üres az a szép
terem. Vagy az orvos tilthatta el őket, vagy az anyukájuk. Biztosan félt, hogy
rossz társaságba keverednek.
Benő bácsinak is felajánlottam a lehetőséget.
Ő egy igazi aduász, hatalmas rokonsága van, ha eljönnek szavazni, az már maga
hozhat egy százalékot. (Édesapja a hetvenes években ismert énekes volt,
végighaknizta az országot, és minden faluban van egy gyermeke.) Ő viszont
garanciákat kért tőlem, hogy a következő választásokat megnyerjük, és én
biztosítok számára egy miniszteri bársonyszéket, de az sem baj, ha kettőt. Azt
mondja, ha három asszonnyal és két anyóssal megbirkózott, ez neki már
gyerekjáték.
Szóval, itt tartok most. A pártomnak se neve,
se tagsága, de nem adom fel. A közvélemény-kutatások szerint egyre többen
ábrándulnak ki az elitből. Az idő nekem dolgozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése