Egyébként jól vagyok

Szintén a doktor úrra tetszik várni? Hát persze, ki másra, hiszen itt mindenki őrá vár.  Aranyos, drága ember a doktor úr! Mindig, mindent meghallgat, türelmesen, én meg csak mondom, mondom a panaszomat.

Két éve járok már hozzá, addig sosem volt nekem semmi bajom. Igaz, időm sem nagyon volt a betegeskedésre, mert rengeteget dolgoztunk, felneveltünk három gyönyörű gyermeket. Aztán az uram meghalt ötvennégy évesen.

A két nagylányom hamar kirepült a házból, tanultak, férjhez mentek. Egyiket sem engedtük el üres kézzel. Az egyik Pesten lakik, a másik Ausztriában.  Mindig azt mondták, majd a kicsi itt marad velem, de nem akart az falun élni, pedig bőven elfértünk volna a négy szobában.

Vettem aztán neki lakást Nyíregyházán, abból a kis pénzből, amit még az urammal összerakosgattunk.  Tudja, hogy van ez, hol az alma jön be, hol meg az uborka, sosem lehet előre tudni. Gondoltam, ha nem lakik velem, legalább itt lesz Nyíregyházán, a közelben, akkor nézem meg, amikor akarom.  Mondtam neki, nem érdekes, mennyit fog keresni, én még a rezsibe is besegítek a nyugdíjamból.

De hiába beszéltem. Azt mondta, világot akar látni, meg a többiek is mennek. Aztán megismerkedett egy fiúval, aki Angliában dolgozott, és elment vele. Én meg nem szólhatok semmit, mert még csak az kell, hogy meg is haragudjon rám. Így is olyan egyedül vagyok, mint az ujjam.

No, akkor kezdtem el betegeskedni. A szívem rendetlenkedik, állandóan fulladok. Arra gondoltam, hogy talán ezt a nagy csendet nem bírom cipelni. Mert most csend van, a tévét is csak azért kapcsolom be, hogy halljak valami hangot. Tudja, mintha lenne a házban valaki. Azt hiszem, kezdek megbolondulni, mert néha még válaszolok is neki.

Amikor már nagyon nem bírom, akkor eljövök a doktor úrhoz. Aranyos, drága ember. Mindig, mindent meghallgat, én meg csak mondom, mondom a panaszomat. Egyébként jól vagyok.

Orémus Kálmán