2013. november 20., szerda

Szarva közt a tőgyét



Avagy a magyar futball felvirágoztatásának vázlatos programja  

Kikaptunk a románoktól 3:0-ra. Aztán a hollandoktól 8:1-re. Erre azt mondtuk, jöjjenek a fiatalok. Aztán az utánpótlás-válogatott kikapott az osztrákoktól oda-vissza, közben a két éve nyeretlen albánoktól itthon. A helyzet tarthatatlan. A kormány ugyan rengeteg stadiont épít, de mindez nem elég. A lényeget kell megragadni, ahogy mondják, szarva közt a tőgyit.
Először is államosítani kell, a közoktatás átalakítása során szerzett tapasztalatokat felhasználva, az összes profinak  nevezett  klubbot. Ez lehetővé tenné, hogy a labdarúgóinkat közmunkásként foglalkoztassák napi hat órában. Persze, aki  nem jár edzésre, kihagyja a tizenegyest, képtelen az első csapat közelébe kerülni és előre megfontolt szándékkal, fondorlatos módon felrúgna egy idegenlégióst, az csak jövedelempótló támogatást kapna, ami jelenleg havi 28 ezer forint.
Aztán, egységesíteni kell a nemzeti edzésmódszereket is, elengedhetetlen például, hogy valamennyi játékos rendszeresen rész vegyen a hit- és erkölcstanórákon.  Mivel a futballistáink hajlamosak félvállról venni a Tízparancsolatot, kikérdezésüket legalább államtitkári szinten kell megoldani.
Úgyszintén jövedelempótló támogatást kapna az edző, aki megdicséri a csapatát miután annak tagjai végigszunyókálták a meccset, miként az is, aki szerint az 5:0-s vereség az esőnek, a nagy melegnek, a játékvezető elfogultságának, a nézők rosszindulatának és a tavaszi kikerics korai virágzásának tudható be.
Valamennyi labdarúgó-pályát be kellene vonni a Nemzeti Földalapba, egyrészt, mert két meccs között lehetne rajtuk legeltetni, másrészt, ha mégsem sikerülne a magyar futball feltámasztása, még mindig fel lehet szántani az egészet.
Továbbá megállapodást lehetne kötni Észak-Koreával , melynek értelmében a nemzeti csapatban gyengén teljesítő labdarúgók automatikusan megkapnák az említett ország állampolgárságát.
A programba mindenképpen be kell vinni a fogyasztóvédelmi hatóságot is, amennyiben ugyanis a nézők a pénzükért nem kapják meg az elvárható minőséget, akkor, akkor vissza kell kapniuk a jegyek árát.
A következő lépésben ki kellene vonni a magyar labdarúgást az UEFA hatálya alól és elindítani a Magyar Nemzeti Európa-bajnokságot, ahol csapataink a határon túli magyar válogatottakkal mérnék össze erejüket, így aztán bárki is győzne, büszkén elmondhatnánk: mi azért tudunk focizni.
És végül, de nem utolsó sorban, be kell írni az Alaptörvénybe, hogy mi futballnemzet vagyunk. Igaz, hogy ettől Guzmics és társai még nem tanulják meg lekezelni a labdát, de, rövid felolvasás keretében,  minden meccse előtt emlékeztethetnék egymást alkotmányos kötelességükre.
Orémus Kálmán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése