Amikor a nácik...

„Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,

csendben maradtam,

hisz nem voltam kommunista.

Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szakszervezeti tag.

Amikor a szocialistákat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam szocialista.

Amikor a zsidókat bezárták,

csendben maradtam,

hisz nem voltam zsidó.

Amikorra engem vittek el,

nem maradt senki,

aki tiltakozhatott volna.”

(Emil Gustav Friedrich Martin Niemöller, német teológus)

Kedves Magyar Bűnözők!

Honfitársaim! Egyszerű, a haza sorsáért aggódó állampolgárként fordulok most hozzátok. Tudjátok jól, eddig még sohasem szólítottalak meg titeket, remélem, ti sem érdemesíttek engem különösebb figyelemre, most mégis megteszem, mert ezt követeli a haza.

Kedves bűnöző testvéreim! Ha megvan még az az ócska tévé, melyet tavaly Mariska nénitől loptatok el, magatok is tudomást szerezhettek róla, megkezdődött a választási kampány. Már ha a Kék fény és Fekete Pákó között a gyerek véletlenül átkapcsolt a Híradóra.

Tudjátok, mit jelent ez? Nem, nem tudjátok. Ti ugyanis még mindig abban a hiszemben vagytok, hogy nektek ezzel semmi dolgotok, titeket nem érint, hadd nyüstöljék egymást a politikusok, ahogy akarják. Csakhogy ez kolosszális tévedés. A kampány ugyanis mindenkit érint, de titeket kiváltképp.

Mert mi is történik ilyenkor? Először is minden politikus feljelent minden politikust és minden párt minden pártot. Ha nem a jóhírük megsértése miatt ( még az is, akinek ilyen sohasem volt), akkor az időközi választások elcsalása, kampánycsend-sértés, személyiségi jogok megsértése, hatalommal való visszaélés, rágalmazás, vagy éppen állatkínzás okán. Ésatöbbi, ésatöbbi.

Namármost, a rendőrségnek ilyenkor nyomoznia, az ügyészségnek felügyelnie, a bíróságnak ítélkeznie kell, lehetőleg soron kívül. Azaz, temérdek munkájuk lesz mindazoknak, akiknek ti már eddig is töméntelen feladatot adtatok. Lássák be, ki törődik ilyenkor egy kis rablással, lopással, erőszakkal!

Kedves bűnözők! Ezek után teljesen kézenfekvő a kérésem: fogjátok magatokat vissza! Tanúsítsatok önmérsékletet! Menjetek szabadságra! Utazzatok el, vagy, foglalkozzatok inkább a gyerekekkel, ki tudja, hány évig nem lesz később hozzájuk szerencsétek!

Persze, tudom, hogy ti is a piacról éltek. De ha jobban belegondoltok, ti is jobban jártok egy kis pihenéssel. Ugyanis a bíró és az ügyész is ember. Előfordulhat, hogy ha sok a munkája, akkor egyszerűen csak összecsapja az egész eljárást. Könnyen előfordulhat, hogy aki egy ilyen feszült időszakban bukik le, azt már akár három-négy év alatt eljuttatják az elsőfokú ítéletig. Ripsz-ropsz. Pedig ez nem igazság. Ti is megérdemeltek annyi figyelmet törődést és egymásnak ellentmondó szakértői véleményt, mint a többiek.

Meg aztán, a jócselekedet mindig elnyeri méltó jutalmát. Biztos vagyok abban, hogy a politikusok egyszer még megköszönik, esetleg meg is hálálják, hogy kicsinyes önzéseteket feláldoztátok az ország oltárán. Ki tudja, hány mostani politikussal hoz majd össze titeket a sors. Mondjuk, az előzetesben. Akkor majd nektek is jóljön odabenn egy igaz barát.

Fogjátok hát vissza magatokat, kedves magyar bűnözők! Most a politikusoké a pálya. Csak türelem, nem kell már sokáig várni. Tavasszal lezajlanak a választások, és kezdődhet minden elölről. Akkor majd rátok figyel mindenki, a rendőr, az ügyész és a bíró is. Akkor majd tőletek fél az ország.

Orémus Kálmán

Az ember álmodik valamit

Állok a bankfiók előtt, be kellene fizetnem a  törlesztésemet. Annak a banknak a fiókja előtt, melynek fenntartásához, sőt profitjához, a magam roppant szerény eszközeivel, már évtizedek óta hozzájárulok.

Szóval, állok az ajtó előtt, némileg tanácstalanul. Benn is tömeg, kinn is tömeg. Aztán mégis teszek egy bátortalan kísérletet.

Odabenn hatalmas a sor, meg a hangzavar. Az ügyintézők, higgadt, bár némileg fáradt mosollyal válaszolnak a gesztikulálva háborgó ügyfelek kérdéseire.

-- Mit csinál itt ez a sok ember? Hozzák a pénzt, vagy viszik? – kérdezem a biztonsági őrtől.

-- Leginkább, csak vinnék. Tetszik tudni, ezek az emberek mind azt hallották a tévében, hogy havonta 150 ezer forintot ingyen vehetnek fel a bankban – válaszolja. – Ezt ők úgy értelmezték, hogy mindenkinek ennyi pénz jár. Még olyanok is itt követelőznek, akiknek számlájuk sincs.

-- Azt mondják, tegnap Debrecenben már erősítést kellett küldeni az egyik bakfiókba, mert nem bírtak a tömeggel – szólal meg mellettem valaki a sorban.

Ekkor fedezem fel Z. urat. Épp az egyik ügyintézőtől távozik roppant csalódott képpel. Pedig neki, amúgy, van mit a tejbe aprítania.

-- Csak nem a potya 150 ezer forintért jöttél? – kérdezem tőle.

-- Hát, tudod hogy van ez – válaszolja lehangoltan. – Az ember este hall néhány mondatfoszlányt a hírekben. Aztán elalszik, álmodik valami szépet, és mire felébred, már el is hiszi.

Orémus Kálmán