Az ember álmodik valamit

Állok a bankfiók előtt, be kellene fizetnem a  törlesztésemet. Annak a banknak a fiókja előtt, melynek fenntartásához, sőt profitjához, a magam roppant szerény eszközeivel, már évtizedek óta hozzájárulok.

Szóval, állok az ajtó előtt, némileg tanácstalanul. Benn is tömeg, kinn is tömeg. Aztán mégis teszek egy bátortalan kísérletet.

Odabenn hatalmas a sor, meg a hangzavar. Az ügyintézők, higgadt, bár némileg fáradt mosollyal válaszolnak a gesztikulálva háborgó ügyfelek kérdéseire.

-- Mit csinál itt ez a sok ember? Hozzák a pénzt, vagy viszik? – kérdezem a biztonsági őrtől.

-- Leginkább, csak vinnék. Tetszik tudni, ezek az emberek mind azt hallották a tévében, hogy havonta 150 ezer forintot ingyen vehetnek fel a bankban – válaszolja. – Ezt ők úgy értelmezték, hogy mindenkinek ennyi pénz jár. Még olyanok is itt követelőznek, akiknek számlájuk sincs.

-- Azt mondják, tegnap Debrecenben már erősítést kellett küldeni az egyik bakfiókba, mert nem bírtak a tömeggel – szólal meg mellettem valaki a sorban.

Ekkor fedezem fel Z. urat. Épp az egyik ügyintézőtől távozik roppant csalódott képpel. Pedig neki, amúgy, van mit a tejbe aprítania.

-- Csak nem a potya 150 ezer forintért jöttél? – kérdezem tőle.

-- Hát, tudod hogy van ez – válaszolja lehangoltan. – Az ember este hall néhány mondatfoszlányt a hírekben. Aztán elalszik, álmodik valami szépet, és mire felébred, már el is hiszi.

Orémus Kálmán