Szakmai tapasztalat

Ülünk az orvosi rendelő várójában, két takarítónő, egy idősebb és egy egészen fiatal, szinte még kamasz ráérősen kotorgatja a port a hosszú folyosón. Amikor már kissé ritkul a tömeg, felszabadul néhány szék, ezt is elunják, megtámasztják a kezükben lévő partvist, leülnek ők is, látszik, hogy

inkább beszédbe elegyednének a betegekkel.

-- Én nem tudom, mi lehet ezzel a gyerekkel – panaszolja egy fiatalasszony a szomszédjának. – Megállapították, az orvosok, hogy tüdőgyulladása nincs, de csak köhög meg, köhög.

-- Refluxa lesz annak, nekem elhiheti – szólal meg az idősebb takarítónő. – Ez hétszentség!

Aztán egy öregúr szólal meg az ablak melletti széken.

 -- Én most nem azért vagyok itt – de szörnyű, hogy már hetek óta viszketek, meg viszketek. És senki sem tudja mitől – panaszolja keserves ábrázattal.

-- No, az meg akkor allergia lesz – adja megint a takarítónő a kéretlen tanácsot. – Jobban teszi, ha elmegy a gyógyszertárba és kér valamit allergia ellen.

-- Hát az én derékfájásomnak mi lehet az oka? – kérdi egy terebélyes öregasszony fellelkesedve.

-- Magának meg gerincsérve van, ez olyan biztos, mint, hogy itt ülök.

-- Gerincsérvem? Ezt még soha nem mondták – hitetlenkedik az asszonyság. – Pedig még tablettát is írt a doktor úr.

-- Milyen tablettát? – kérdi az önkéntes gyógyító. – Sárgát vagy fehéret?

-- Hát… fehéret – jön a bizonytalan válasz.

No látja, ez a baj. A sárgát kellett volna szedni.

A kis fiatal takarítónő tátott szájjal hallgatja ezt a sok okosságot.

-- No hallja, Bözsi néni, maga aztán mindenre tudja a választ – ad hangot ámulatának.

-- Hát hogyne tudnám. Harminc éve vagyok a szakmában – hangzik az elégedett válasz.

Aztán felállnak és kezükben a vödörrel meg a partvissal elismerő tekintetek tüzében sétálnak ki a folyosóról.

Napelemes parkolóóra

Ezek a horvátok még a napból is pénzt csinálnak. A képen: napelemes parkolóóra Starigrádban.

Ők kicsit egyenlőbbek

-- Furcsa népek ezek a németek – mondja minap az egyik ismerősöm. – Előbb azt mondja Merkel kancellár asszony, hogy minden szírt befogadnak, aztán kötelezővé kívánja tenni a többi ország számára ugyanezen migránsok befogadását. Milyen demokrácia van Európában, ha nem döntheti el egy ország, hogy kiket fogad be?

-- Ez azért van, mert Európa ugyan mindannyiunké, de leginkább a németeké-- mondtam neki.

A nyáron Horvátországban jártam. A festői szépségű üdülőfaluban, vagy inkább kisvárosban, ahol pár napot eltöltöttünk, mindenki az idegenforgalomból él. Másból nem is igen lehet, hiszen a kopár hegyeken mezőgazdaság szinte nincs is, a tengerben meg egyre kevesebb a hal.

A vendégek meg jönnek. Csehek, lengyelek, magyarok, szlovákok, de legfőképpen németek. Az utóbbiak nem csupán jönnek, a hegyoldali apartmanházak egy részét már fel is vásárolták. A helyiek, persze, örültek neki, elvégre így dől a lé.

Aztán egyszer csak elkezdek kevésbé örülni. Főleg, amikor a német tulajdonosok egymás után tűzték ki az általuk megvásárolt épületekre a német zászlót. Ez már nekik is sok volt. Magam láttam, amint a német házával szemben épülő apartmanra, melynek még csak a falai álltak, egy lepedőnyi horvát zászlót tűztek ki.

Persze, ez a németet valószínűleg nem zavarja. Ha esetleg a saját hazájában túl sok lenne a migráns, majd szedi magát és Horvátországba költözik. Vagy Magyarországra. Esetleg Görögországba. Elvégre, Európában mindenki egyenlő, csak a németek egy kicsit egyenlőbbek.

Csak halkan kérdezem, nem azt ígérték nekünk annak idején, hogy az EU majd megvédi a külső határokat?

Orémus Kálmán