Felemás hisztéria

Furcsa, felemás hisztéria kezd eluralkodni az emberiségen, legalábbis a fejlettebb (inkább csak gazdagabb) felén. Ha egy marslakó idetévedne, előbb a rengeteg háborút és szenvedést látná, aztán pedig roppant elcsodálkozna, hogy az emberek nem az igazán vérlázító disznóságok miatt kezdik el rázni az öklüket, hanem teljesen hétköznapi tettek, esetleg vélemények okán.

Olvasom, hogy az egyik neves színésznő az alig másféléves anyaszült meztelen gyermeke képét posztolta ki egy közösségi oldalra, amint a tengerparton áll, háttal a fotósnak, tehát még az arca sem látszik.  Kommentelők hada rontott neki, mondván, milyen felelőtlen, aki ilyen szégyentelen fotót közöl a gyermekéről, melyet akár beteg hajlamú ember is láthatnak. Az persze eszükben sem jutott, hogy elég elmenni egy strandra és tömegével láthatunk meztelen gyermekeket, amit mindenki a legnagyobb természetességgel vesz tudomásul. Sőt, bizony szörnyű ilyet elképzelni, de a szegényebb kisgyerekek két emberöltővel ezelőtt nyáron legtöbbször anyaszült meztelenül flangáltak. Aki nem hiszi, annak ajánlom figyelmébe Móricz Zsigmond Árvácska című regényét, illetve az ebből készült filmet.

A nyáron nálunk is, Amerikában is előfordult olyan eset, amikor egy anyukát hisztérikus vehemenciával támadtak a sajtóban és a közösségi oldalakon, amiért nyilvános helyen szoptatta meg gyermekét. Ez nemcsak azért érdekes, mert hetven-nyolcvan évvel ezelőtt ez még teljesen természetes volt, hiszen az anyák legtöbbször a földeken szoptatták meg a csecsemőket mindenki szeme láttára, hanem azért is, mert jobbára olyan emberek háborodnak fel a „gusztustalan” (?) látvány miatt, akik még egyszer sem kaptak hisztériás rohamot, ha valaki nyilvános helyen eldobta a szemetet vagy telehugyozta az aluljárót, azt meg kifejezetten üdvözítőnek tartják, hogy csaknem meztelen férfiak a lóbálni valójukat lóbálva vonulnak az utcákon a Meleg Büszkeség Napján. És merje valaki azt mondani, hogy ez gusztustalan.

Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy az őszinteség, a szólásszabadság és a vélemény-nyilvánítás felkent apostolai idegrohamot kapnak attól, ha egy közszereplő vagy pláne egy politikus olyan véleményt mond ki, mely nem egyezik az ő kényes ízlésükkel. Ki is találtak erre egy kifejezést: „politikailag inkorrekt”!

A recept nem új és nagyon egyszerű. Végy egy (vagy több) mindenre kapható újságírót, ragadd ki a mondatot a szövegből, magyarázd meg, hogy szerinted ezt egészen másról szól, mint amiről és az emberek ráharapnak, legtöbben úgy, hogy az eredetei mondatot, vagy pláne az egész beszédet el sem olvasták. Emlékezzünk vissza! 2006-ban Gyurcsány, az ország akkori miniszterelnöke, miután a munkáltatók tiltakoztak a tervezett adóemelések miatt indulatosan ezt kiáltotta: „El lehet innen menni!” Másnap már arról írt a sajtó egy része, hogy mindenkit el akar innen küldeni, akinek nem tetszik a politikája, ami nyilvánvalóan nem igaz.

Persze, voltak a dolognak előzményei. Kövér László 2002-ben elmondta az ominózus „köteles” beszédét, melynek lényege, hogy aki úgy gondolja, hogy a magyar nép csak ennyire képes, csak ennyire tehetséges, az akassza fel magát. Jött megint a sajtó, mely néhány nap után eljutott oda, hogy Kövér akasztani akar. Ma már tudjuk, hiszen Debreczeni József, aki közíróból lett a DK alelnökévé rég megírta, miként gyűlt össze annak idején a kampánystáb és tervezte meg, miként lehetne ebből a „köteles” beszédből kihozni a legnagyobb politikai hasznot. Szóval,vigyázat, meg vagyunk sz…, szóval, szívatva!

Most pedig ismét mondott egy „hisztérikeltően” csúnyát Kövér László. Ezt szólta: „„Azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk”.  Ki is tört mindjárt a parasztgyalázat, annak ellenére, hogy én nem sok korombeli lányos apával találkoztam még, aki ne örülne az unokáknak.

Ment aztán a sajtóban és a közösségi oldalakon is az adok-kapok, felsorakoztak el legszélsőségesebb vélemények pro és kontra. Ám megvallom, ennek a hisztériának én még örültem is. egyrészt, mert soha ilyen nyilvánosságot nem kapott ez a súlyos (talán legsúlyosabb) probléma, másrészt pedig azért, mert a sok fanatikus hajtépő mellett rengeteg józan vélemény is elhangzott. Például, hogy a kormány mért nem tesz többet a részmunkaidő elterjedése érdekében vagy, hogy, a törvényi tiltás ellenére, mért nem bünteti keményen a gyermekes, vagy gyermeket akaró nők munkahelyi diszkriminálását. Hiszen ott tartunk, hogy egy felvételi elbeszélgetésnél szemrebbenés nélkül megkérdezik a jelentkezőtől, ugye nem akar gyereket. Még az állami intézményeknél is.

Persze, itt is felül kellene kezdeni a rendcsinálást. Mert míg Lázár János miniszter úr azzal dicsekszik, hogy az ő minisztériumában napi 12 órát dolgoznak a kollégák, mert ez nem egy családbarát munkahely, addig elég nehéz lesz bármit is megváltoztatni.

Nagy szerencse, hogy a hisztériának vannak előnyei is.

Orémus Kálmán