2012. április 30., hétfő

Gyorsított szülői értekezlet


Tisztelt szülők, kedves anyukák! Sok szeretettel üdvözlöm önöket, és külön is a kissé megkésett Furulyás-apukát, aki a férfinem képviseletével nagymértékben emeli értekezletünk színvonalát. Reméljük, legutóbbi összejövetelünk óta sikerült rendezni a családi problémákat, és nem csak azért tette nálunk tiszteletét, mert a dugulás-elhárító ismételt látogatása miatt kedves neje, Margitka, kicsukta a lakásból.
No, szóval elmondhatatlanul örülök, hogy eljöttek, mert milyen szép dolog is, hogy találkozhatunk, én megajándékozhatom önöket a problémáimmal, önök megoszthatják egymás között a mákos bejgli receptjét, aztán pedig közösen, önként és nagy lelkesedéssel, megajándékozhatják iskolánk alapítványát. Ennél jobban csak annak örülök, hogy Bibircsók-anyuka és Szekrényes-apuka nem jelentek meg, ők másként szokták csillapítani információ-éhségüket, rendszerint a tanórák kellős közepén látogatnak meg minket és verik meg az első, kezük ügyébe kerülő pedagógust.
Azt hiszem, ezek után áttérhetünk értekezletünk érdemi részére. Néhány szóval ismertetném az osztály tanulmányi és magaviseleti helyzetét. Ami az előbbit illeti, örömmel állapíthatom meg, hogy határozott előrelepés tapasztalható, a tanulmányi átlag az elmúlt évi 2,9-ről 3,1-re nőtt. Önök ezen csodálkoznak? Hogy gyermekük érdemjegyei szemernyit sem javultak, sőt…?  Mivel egymás között vagyunk, elárulhatom, hogy valóban jól látják, pontosabba, jól nem látják, amit nem látnak. A javulás annak köszönhető, hogy Éliás Bercikét, aki jegyeivel még ennek az osztálynak az átlagát is számottevően le tudta rontani, a bukás után átvitték egy másik iskolába. Anyukája szerint mi képtelenek vagyunk feltárni gyermeke rejtett képességeit.
Ami a magaviselet illeti, itt is kedvező változásokról számolhatok be. Természetesen, neveket a személyiségi jogok miatt nem említhetek, de általánosságban elmondhatom, hogy osztályunkban az elmúlt évhez képest öt százalékkal csökkent a súlyos testi sértések, nyolc százalékkal a lopások, kilenc százalékkal a rablások és tíz százalékkal a szemérem elleni erőszak eseteinek száma. Ez jórészt annak tudható be, hogy pedagógusainkat beiskoláztuk egy önvédelmi tanfolyamra, így a tanulók részéről őket a korábbihoz képest jóval kevesebb atrocitás éri. Illetve megkértük Malvinka tanár nénit, hogy forró nadrág helyett inkább térdig érő szoknyában járjon be az iskolába, ami szintén nyugtatólag hatott intézményünk hímnemű növendékeire.
Mi a probléma, Szerénke? Hogy önök a saját gyermekük érdemjegyire lennének kíváncsiak? Írásbeli engedélyük van? Nem, nem az igazgatótól, nem is az ombudsmantól, hanem a gyerektől. A gyermek érdemjegye személyes adat, arról csak az ő írásbeli engedélyével adhatok felvilágosítást.
De nem is azért jöttünk most össze, vannak ennél fontosabb kérdések is. Itt van mindjárt, az osztálykirándulás kérdése. Akkor mennyit is kell fejenként összedobni, hogy a gyermekek országot láthassanak? Na, Zsófika, mondja csak bátran! Ahogy egymás között megbeszéltük! Igen, igen, tízezer forintot. Szavazzuk meg, kedves szülők, gyorsított eljárással! Van valaki ellene? Nincs. Ragyogó, megszavazva.
Mehetünk tovább. Ki mivel tud besegíteni a klubdélutánba?  Szerénke tortát? Igen! Mariska, te hozod a teasüteményt? Ki hozza az üdítőt? Ez is megoldva. Ki tudna felajánlani valami kis töményet? Nem, nem Furulyás-apuka, talán jobb, ha ezt nem bízzuk önre. Vannak már tapasztalataink. Köszönöm, Ágota, köszönöm, hogy jelentkezett! Ja, hogy csak megvakarta a fülét? Most már késő, ne tessék itt fölöslegesen vakarózni, kérem! Ez egy hivatalos rendezvény. Felkérném, Szerénkét és Mariska, hogy a teasütemény elkészítésének mikéntje miatt kirobbant nézeteltérésüket inkábba polgári bíróságon folytassák, elvégre, így sosem megyünk haza. És megkérek mindenkit, hogy a gyermeket bel ne hozza a klubdélutánra, mert az csak feszélyezne minket.
A végére hagytam a legfontosabb kérdést, nevezetesen, hogy akkor mennyit is fizetnek majd be önök teljesen önként az iskolai alapítványba. Döntésüket megkönnyítendő, szét is osztottam egy szerény kalkulációt, amely a legalapvetőbb szükségleteket tartalmazza. Illetve, ezek alapján egy számítást, a szükséges befizetésekről. Van valakinek ellenvetése? Ágota, most jelentkezett, vagy vakaródzott? Na, azért! Én a maga helyében megnézetném azt a fület!
Ezzel, azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Meg is köszönném a megjelenésüket, hiszen a gyermekeink útját csak így, összefogva tudjuk hatékonyan egyengetni. Annyit még búcsúzóul megjegyeznék, hogy az igazgató úrnak a jövő hónapban lesz a születésnapja. Meg nekem is. Nos, akkor, mindenkinek kellemes gyermeknevelést! A viszontlátásra!

1 megjegyzés: