Kikaptunk a hollandoktól
8:1-re. Azelőtt meg a románoktól 3:0-ra. Mindenütt azt olvasom, hallom, hogy ez
disznóság, hogy a futballistáink szégyelljék magukat, meg a szövetségi kapitány
is. Hogy mindenki mondjon le!
Hát
én határozottan tiltakozom! Aki így gondolkodik, az nem látja át a helyzetet,
nem ismeri az összefüggéseket. Megvallom, a negyedik bekapott gól után már
bennem is feltámadt némi letargia, de aztán megvilágosodtam. A kapitány és a
csapat ugyanis nem tehet semmiről.
Már
jóval a meccs előtt közölte Egervári Sándor, hogy a csapat összeállításában egy
számítógépes program segítette. Nekem már akkor gyanús volt, hogy ezek a fránya
informatikusok el fognak szúrni valamit. Fogadni mernék, hogy a programot egy trinidadi
fejlesztőtől kapták, akinek a dédanyja szoptatós dajka volt a holland
gyarmatokon. Azon sem csodálkoznék, ha a programmal együtt ránksóztak volna
tízezer pár fapapucsot árukapcsolás gyanánt.
Apropó,
fapapucs. Belegondolt már abba valaki, hogy mekkora szerepet játszhat ez a
lábbeli a holland futball fejlődésében. Szerintem a narancsos fiúk egész héten
fapapucsban csoszognak, a meccse előtt pedig leveszik, így aztán könnyű nekik,
futnak, mint a nyúl. Nem vagyunk egyformák. Van, ahol az intim betét ad
szárnyakat, van ahol a fapapucs hiánya.
Pedig
nem erről volt szó, kérem. A meccse előtt minden magyar játékos és szakértő
elmondta, hogy van remény, mert ezek a hollandok már úgyis továbbjutottak,
eszük ágában sincs futni, elvégre, mért strapálnák magukat. És ez így lett
volna rendjén, ez teljes mértékben megfelelne a magyar logikának. Itt a játékosok
ehhez vannak szokva, hiszen a legtöbb NB-I-es meccsen így működik, ha a
félidőben 2:0-ra vezet az egyik csapat és a második félidő már tömény lötyögés,
a sportriporter azt mondja: az előnyben lévő csapat „teljesen érthető módon,
nem erőlteti a támadásokat”, a hátrányban lévő csapat pedig „teljesen
hitehagyottnak látszik”.
Szóval,
a csapat és a kapitány egyáltalán nem várta a hollandoktól, hogy futkároznak
majd, mint a mérgezett egér. Ebből kaptuk az első gólt. Ki hitte volna, hogy a
tizenvalahányadik percben az egyik holland az oldalvonal mellől (!) csak úgy
odarúgja a labdát a kapunk elé. Korcsmáron látszott is, amint tátott szájjal
bámulta amint a játékszer átszáll a feje fölött. Meglepődött, na, van ilyen!
Ezért aztán nem is ugrott fel. Bezzeg ez a Van Persie állandóan ugrált, mintha
beleszámítana a nyugdíjába.
A mi
focinkban az efféle hivalkodó mentalitásnak egyszerűen nincs hagyománya. Mi már
egy sokkal konszolidáltabb, európaibb, barátságosabb játékot játszunk, míg a
holland foci leragadt a kőkorszakban. Micsoda dolog az, hogy állandóan a kapunk
elé másztak, ahelyett, hogy szépen, barátságosan adogattak volna a saját
térfelükön, vagy, ahogy ez mifelénk szokás, hazaadták volna a labdát az
ellenfél tizenhatosárról! Az ilyenekkel nem lehet játszani!
A
kapitány mentségére, el kell mondanom azt is, hogy nem volt könnyű dolga. Hiába
járta ugyanis végig a klubcsapatokat, hogy szerezzen két elfogadható belső
védőt, sokszor a nevüket sem tudta megjegyezni. És bár Caneiras vagy Vinicius
valószínűleg jobban tud focizni, mint Devecseri, egyszerűen képtelenek
elénekelni a magyar himnuszt.
Mindezek
ellenére én optimista vagyok. Persze, az előrelépés érdekében nem elég
felépíteni az új stadionokat. Olyan gyepszőnyegre lenne szükség, amelyiken nem
pattan el a labda (persze, az ellenfél is ugyanazon a füvön játszik, de tőlük
eddig sem pattant el), minden labdát fel kell szerelni egy GPS-sel, hogy
odataláljon a játékostársakhoz, továbbá nem öt játékvezetőre lenne szükség,
hanem öt kapusra. Ebben az esetben látványos fejlődést tudnánk elérni. Az meg már
csak hab lenne a tortán, ha Guzmics megtanulna passzolni, Devecseri tudná, hol
a mi kapunk (vagy éppen hol van ő), Koman olykor tevőlegesen is bekapcsolódna a
játékba.
Orémus
Kálmán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése