2013. október 15., kedd

Mostanában Csohányra gondolok



Mostanában, hogy újra és újra megalázó kudarcok érik a magyar labdarúgást, gyakran gondolok Csohányra.
Hogy ki az a Csohány? Senkinek nem ugrik be? Nem csodálom. Van annak már vagy negyven éve, hogy a magyar foci már akkor is borongós egén feltűnt ő, a zseninek kikiáltott tehetség. Még talán tizenhat sem volt, amikor bekerült a Vasas felnőtt csapatába.
Akkoriban a Vasas edzője a legendás Illovszky Rudolf volt, egykori válogatott játékos, aki szövetségi kapitányként 1972-ben olimpiai ezüstérmet szerzett a válogatottnál, illetve neves külföldi csapatoknál is bizonyította szakmai kiválóságát.
Az egyik edzésen aztán, az ifjú titán csoszogását megunva, az ősz mester rászólt, ugyan, próbáljon már meg egy kicsit futni. Mire az önérzetes ifjú azt válaszolta, a foci nem lóverseny, nem kell itt mindig szaladgálni.
Természetesen, az edző ezek után el akarta zavarni Csohányt a csapattól, de a vezetés nem engedte, mondván, még megsértődik, ezzel kerékbe is törhet a pályafutása.
Az esetet, nagyon szőr mentén, megemlítette az akkori sajtó, később megírta Végh Antal is. Az ifjú titán hamarosan eltűnt a süllyesztőben. A vezetők pedig töretlen lelkesedéssel ásták tovább a magyar futball sírját.
Orémus Kálmán