Orémus Kálmán: Ököl és tenyér

Kicsinyke voltam és kevés,

ökölbe szorított verés

voltam mielőtt

elém sodort

a végzet.

Mint szűkös, kemény

csigaházból

dugtam ki fejem

a magányból,

s ökölbe szorult

kezemet

félve nyújtottam teneked.

Bátor voltál,

vagy csak kíváncsi?

Sosem fogom már

kitalálni,

óvtad öklöm nyitott

tenyérrel,

oldottad görcsét

szenvedéllyel,

s elhintetted a szelíd álmot,

ahol addig harag virágzott.

Kinyílt az ököl

és tenyér lett,

mely tenyereddel összeérhet,

aztán az ujjak is indultak,

ujjaidhoz hozzásimultak,

hozzásimultak, megeredtek,

többé  soha el nem

eresztlek.