Átélt és elemzett egy századot

Most olvasom Földes Anita: Átéltem egy századot – Utolsó interjúk Fejtő Ferenccel című könyvét. Tulajdonképpen mindenkinek el kellene olvasnia, akit valamennyire is érdekel Magyarország és Európa XX. századi története, egy olyan ember szemszögéből, aki nem csupán szemtanúja, hanem tevékeny részese is volt annak.

Fejtő Ferenc (franciául: François Fejtő, szül.: Fischl Fülöp Ferenc (Nagykanizsa, 1909. augusztus 31. – Párizs, 2008. június 2.) francia-magyar történész, kritikus, Széchenyi-díjas író, baloldali publicista.

Közeli barátja volt többek között József Attila, Ignotus, Illyés Gyula, Franciaországban Albert Camus és Jean-Paul Sartre, együtt dolgozott Károlyi Mihállyal. Kezdetben a kommunista elvekkel szimpatizál, később szembefordul velük és élete végéig szociáldemokratának tartja magát. 1938-ban kerül Franciaországba, ahol részt vesz az ellenállásban, a háború után a kor legnevesebb Kelet- Európa szakértőjévé válik, A népi demokrácia története című könyve a világ számos egyetemén kötelező olvasmány, véleményét a legkülönbözőbb rendű és rangú államférfiak, politikusok kérték ki.

Ma is megfontolandó és tanulságos, amit korának politikai kultúrájáról ír: „1929-ben jöttem föl Budapestre a Pázmány Péter Tudományegyetemre és hamar felfigyeltem egy értelmiségi vitatkozóklubra. Akkor még tudtak úgy vitatkozni az emberek, hogy utána együtt boroztak… Az erdélyi, valamelyest antiszemita újságíróról elnevezett Bartha Miklós Társaság érdekes irodalmi-politikai fórum volt, ahová mindenféle irányzat képviselői eljöttek. Kommunisták, szocialisták, liberálisok, urbánusok, népiek, antiszemiták, félfasiszták, fasiszták jártak ide, és udvariasan (!) vitatkoztak egymással. Akkor még a fasisztákkal is lehetett beszélni.”

A másik, azóta is elhallgatott információ, hogy Hitler hatalomra kerülését a kommunisták segítették Berlinben 1933-ban, moszkvai parancsra, hogy kitúrják a hatalomból a szociáldemokratákat. Elmondása szerint József Attila is emiatt fordított hátat a kommunista pártnak.

„Évekkel később – Párizsba való 1938-as érkezésem után –nagyon jóban lettem a korábbi német parlament szociáldemokrata frakciójának vezetőjével, akivel egy antifasiszta egyesületben találkoztam. Menedékjogot kapott a franciáktól. Ő felvilágosított a hatalom átvételének részleteiről. Arról, hogy a szociáldemokraták hogyan próbáltak megegyezni a kommunistákkal a nácizmus ellenében, és hogy kizárólag Moszkván múlt, hogy ez nem sikerült.”