A mi kis falunk Magyarmuty.
Mindenki minket irigyel a környéken, mert itt aztán nincsenek hangos botrányok,
nincs irigykedés, furkálás, itt élünk, igazi, hamisítatlan idillben. Mert itt
mindenki magyarmutyi. Sokan, sokfelől kutatták már a titkát ennek a nagy
békességnek, pedig a dolog nagyon egyszerű, titok nincs, csak kölcsönös
függőség.
Menjünk szép sorjában. Itt
van mindjárt Örzse néni, aki a falu legszélső házában lakik, és bár saját
elmondása szerint nem jár ő már sehová, mégis tud mindent, mindenkiről. Ezért
aztán mindenki fél a szájától. Így aztán
teljes védettséget élvez. Mesélik, hogy amikor annak idején Józsi, a kamionsofőr fel
akarta pofozni egy pletyka miatt, maga a tsz-elnök fogta le a háborgót,
mondván, hagyja a fenébe az egészet, mert ha ez a vénasszony a rendőrségen
elkezd beszélni…
Mert egyébként csak a
legritkább esetben jár el a szája, mivel
kialakult az a szokás, hogy ha valakinek valami vaj van a fején, akkor apróbb
szívességekkel kedveskedik neki a komisz szóbeszédek megelőzése végett. Van,
aki a tűzifát hasogatja fel, van, aki fölsepri az udvar, Jedlicskáné pedig,
akinek a múltkor egy hétig nem volt itthon az ura, minden nap süteménnyel
kedveskedett neki.
Örzse néninek majdnem
tőszomszédja Tivadar, a munkanélküli. Pontosabban, csak munkanélkülinek
látszik, mert már régen visszaadta az ipart, de egyébként dolgozik, látástól
vakulásig. Eleinte mindig attól félt, hogy majd feljelentik, de mivel ő az
egyetlen ezermester a faluban, meg aztán nem is dolgozik drágán, mindenki
hallgat, mint a sír.
Vasárnaponként a komája,
Oszkár megkínálja egy pohár háziborral. Egyébként Oszkár is munkanélküli,
minden évben csinál vagy háromezer liter gyalázatos erjesztett szőlőlevet, azt árulja
a faluban. Ami, persze, tilos, de mindenki jól jár vele, mert hol lehetne ennyi
pénzért bort kapni?
Meg aztán, a felesége Szederkényi-lány.
Igen nagy család, igen népes família, vannak a faluban vagy száznyolcvanan.
Ennyi emberrel már választást lehet nyerni. Nem csoda, hogy a polgármester
asszony is tőle veszi a bort a napszámosoknak, akik feketén dolgoznak nála.
Egyedül az öreg Bikás mert
velük újat húzni, aki látszólag őstermelő. Azért csak látszólag, mert a nagy
pénze nem a gazdálkodásból van, hanem a szippantásból. Ugyanis feketén, minden
engedély nélkül szippantja a faluban az emésztőgödröket, a trutymót aztán
kiengedi valahol a határban, valamelyik sosem látott pesti ügyvéd földjén. Igaz,
hogy néha bűzlik tőle az egész falu, de legalább olcsó. Különben is, a magunkét
szagoljuk.
Így aztán hiába haragudott
meg az öreg Bikás erre a nagy famíliára, egykettőre letette a fegyvert.
Állítólag a polgármester asszony ráküldte Vilit, a körzeti megbízottat, aki
megfenyegette: vagy befogja a száját, vagy jön a hatóság és vége a szarból
szippantott pénznek.
Apropó, Vili. Na, neki is
nagy a rokonsága. Mind kiállnak a polgármester asszony mellett, ő meg nem is
marad hálátlan, még a nagymamát is alkalmazzák, mint biztonsági embert a
focimeccsen. A Vili felesége meg biztonsági főnök a polgármester asszony fiának
a diszkójában. Legalábbis papíron, mert mindig Vili látja el helyette a
szolgálatot.
Egyébként, ez egy roppant
tehetséges család. Marcika, a Vili unokaöccse, az csodálatos karriert futott be,
helyettes államtitkár lett belőle. Dagadt a mejjünk a büszkeségtől. Persze,
aztán történt egy kis gikszer, állítólag lenyúlt ötvenmillió forintot, az
ellenzék tiltakozott, a sajtó ejnyebejnyézett, neki menni kellett. De mi
továbbra is büszkék voltunk rá. Sokszor mondtuk is a kocsmában: igazi,
tőrőlmetszett mutyi gyerek, a mi emberünk!
Szóval, így vagyunk mi
kérem, így élünk félig vagy teljesen
behunyt szemmel, hogy meg ne lássuk, amit látni nem érdemes. Ha van titok, hát
ebben rejlik.
Persze, ne higgye senki,
hogy nálunk unalmas az élet, nem történik semmi ebben a nagy békességben. Pár
éve ideköltözött egy idős házaspár, valami nyugdíjas pedagógusok. Ők nem
értenek semmihez, rokonuk sincs a faluban, nincs belőlük semmi haszon. Szinte
hetente feljelentik őket. Hol a kutyájuk ugat hangosan, hol az esővíz folyik a
házukról a szomszéd udvarára. Egyszer el is panaszolta a polgármester asszonynak,
milyen szörnyű az ő helyzetük.
-- Ugyan, ugyan, tanár úr –
nyugtatgatta a polgármester asszony. -- Hát legyen már egy kicsit megértőbb, hiszen a
falunak is jár ennyi izgalom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése