2014. május 14., szerda

A magyarmutyi idill titka



A mi kis falunk Magyarmuty. Mindenki minket irigyel a környéken, mert itt aztán nincsenek hangos botrányok, nincs irigykedés, furkálás, itt élünk, igazi, hamisítatlan idillben. Mert itt mindenki magyarmutyi. Sokan, sokfelől kutatták már a titkát ennek a nagy békességnek, pedig a dolog nagyon egyszerű, titok nincs, csak kölcsönös függőség.

Menjünk szép sorjában. Itt van mindjárt Örzse néni, aki a falu legszélső házában lakik, és bár saját elmondása szerint nem jár ő már sehová, mégis tud mindent, mindenkiről. Ezért aztán mindenki fél a  szájától. Így aztán teljes védettséget élvez. Mesélik, hogy  amikor annak idején Józsi, a kamionsofőr fel akarta pofozni egy pletyka miatt, maga a tsz-elnök fogta le a háborgót, mondván, hagyja a fenébe az egészet, mert ha ez a vénasszony a rendőrségen elkezd beszélni… 

Mert egyébként csak a legritkább esetben jár el a szája,  mivel kialakult az a szokás, hogy ha valakinek valami vaj van a fején, akkor apróbb szívességekkel kedveskedik neki a komisz szóbeszédek megelőzése végett. Van, aki a tűzifát hasogatja fel, van, aki fölsepri az udvar, Jedlicskáné pedig, akinek a múltkor egy hétig nem volt itthon az ura, minden nap süteménnyel kedveskedett neki.

Örzse néninek majdnem tőszomszédja Tivadar, a munkanélküli. Pontosabban, csak munkanélkülinek látszik, mert már régen visszaadta az ipart, de egyébként dolgozik, látástól vakulásig. Eleinte mindig attól félt, hogy majd feljelentik, de mivel ő az egyetlen ezermester a faluban, meg aztán nem is dolgozik drágán, mindenki hallgat, mint a sír. 

Vasárnaponként a komája, Oszkár megkínálja egy pohár háziborral. Egyébként Oszkár is munkanélküli, minden évben csinál vagy háromezer liter gyalázatos erjesztett szőlőlevet, azt árulja a faluban. Ami, persze, tilos, de mindenki jól jár vele, mert hol lehetne ennyi pénzért bort kapni? 

Meg aztán, a felesége Szederkényi-lány. Igen nagy család, igen népes família, vannak a faluban vagy száznyolcvanan. Ennyi emberrel már választást lehet nyerni. Nem csoda, hogy a polgármester asszony is tőle veszi a bort a napszámosoknak, akik feketén dolgoznak nála.

Egyedül az öreg Bikás mert velük újat húzni, aki látszólag őstermelő. Azért csak látszólag, mert a nagy pénze nem a gazdálkodásból van, hanem a szippantásból. Ugyanis feketén, minden engedély nélkül szippantja a faluban az emésztőgödröket, a trutymót aztán kiengedi valahol a határban, valamelyik sosem látott pesti ügyvéd földjén. Igaz, hogy néha bűzlik tőle az egész falu, de legalább olcsó. Különben is, a magunkét szagoljuk.

Így aztán hiába haragudott meg az öreg Bikás erre a nagy famíliára, egykettőre letette a fegyvert. Állítólag a polgármester asszony ráküldte Vilit, a körzeti megbízottat, aki megfenyegette: vagy befogja a száját, vagy jön a hatóság és vége a szarból szippantott pénznek.

Apropó, Vili. Na, neki is nagy a rokonsága. Mind kiállnak a polgármester asszony mellett, ő meg nem is marad hálátlan, még a nagymamát is alkalmazzák, mint biztonsági embert a focimeccsen. A Vili felesége meg biztonsági főnök a polgármester asszony fiának a diszkójában. Legalábbis papíron, mert mindig Vili látja el helyette a szolgálatot.

Egyébként, ez egy roppant tehetséges család. Marcika, a Vili unokaöccse, az csodálatos karriert futott be, helyettes államtitkár lett belőle. Dagadt a mejjünk a büszkeségtől. Persze, aztán történt egy kis gikszer, állítólag lenyúlt ötvenmillió forintot, az ellenzék tiltakozott, a sajtó ejnyebejnyézett, neki menni kellett. De mi továbbra is büszkék voltunk rá. Sokszor mondtuk is a kocsmában: igazi, tőrőlmetszett mutyi gyerek, a mi emberünk!

Szóval, így vagyunk mi kérem, így élünk félig  vagy teljesen behunyt szemmel, hogy meg ne lássuk, amit látni nem érdemes. Ha van titok, hát ebben rejlik.

Persze, ne higgye senki, hogy nálunk unalmas az élet, nem történik semmi ebben a nagy békességben. Pár éve ideköltözött egy idős házaspár, valami nyugdíjas pedagógusok. Ők nem értenek semmihez, rokonuk sincs a faluban, nincs belőlük semmi haszon. Szinte hetente feljelentik őket. Hol a kutyájuk ugat hangosan, hol az esővíz folyik a házukról a szomszéd udvarára. Egyszer el is panaszolta a polgármester asszonynak, milyen szörnyű az ő helyzetük.

-- Ugyan, ugyan, tanár úr – nyugtatgatta a polgármester asszony. --  Hát legyen már egy kicsit megértőbb, hiszen a falunak is jár ennyi izgalom!