2014. május 12., hétfő

Agyak nagymosásban




Kapcsolgatom a televízió távirányítóját, hátha sikerül valami értelmesebb információhoz jutni a bugyuta reklámok özönében. Valahogy nem tudja felkelteni érdeklődésemet a legújabb hashajtó, de még a potencianövelő szer sem, melytől állítólag ugyanúgy kihasználnának a nők, de legalább élvezném.

Szóval, kapcsolgatok. A következő csatornán azzal feszítik pattanásig az idegeimet, hogy Palvin Barbi lila hajra váltott, aztán azt az érdekfeszítő kérdést feszegetik, hogy volt-e bugyi Tóth Gabin, amikor villantott, vagy sem. Tovább kapcsolok, bár érzem, hogy hatalmas űr tátong majd az általános műveltségemben, ha nem várom ki a végét.

Rá is bukkanok az egyik kereskedelmi csatorna műsorára, melynek beharangozójából a „celebek” kifejezés mellett a „kulturális” sem maradhat ki soha. 
Érdeklődéssel várom az első hírt. Így hangzik: „Szabó Zsófi levágatta a haját.” Már ettől a torkomban dobog a szívem, de ez még mind semmi, a szerkesztők tovább fokozzák a feszültséget. „ Fürtjeit Hajas egyetlen nyisszantással vágta le!”

Elképzelem a pillanatot, ahogy jön a sztárfodrász, kezében egy hatalmas szabóollóval, majd egyetlen jól irányzott csattintással véget vet a hajkorona uralkodásának.

De még mindig nincs vége! A műsorvezető ezzel a drámai fordulattal fejezi be a híradást: „Zsófi elmondása szerint ma már újra tud mosolyogni!”

Ez igen, hát ezért érdemes volt! Megint tanultam valamit, bár fogalmam sincs, hogy hosszú hajjal mért nem lehet mosolyogni. Leginkább azt, hogy tovább mossák az agyunkat. Mert olyan világban élünk, amikor mindig tudjuk melyik sztár vágatta le vagy festette be a haját, hogy melyik celeb villantott, melyik szakított vagy melyik esett teherbe, vagy éppen szereti-e a mákos puszedlit.

És eszembe jut az egyik ismerősöm, aki gyakran szidja a lapos, érdektelen tévéműsorokat.
-- Mért nem beszélgetsz inkább a gyerekeiddel vagy a szomszédoddal? – kérdeztem tőle.
-- De… én azt sem tudom, ki a szomszédom – felelte meglepetten.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése