Grillsütés férfi módra

Amikor az igazi férfi grillsütésre szánja el magát, a következő eseménysorozat indul el :

1. A férfi előveszi a kerti grillt és a faszenet.

2. A nő letakarítja a grillrácsot.

3. A nő lemegy a zöldségeshez.

4. A nő lemegy a henteshez.

5. A nő lemegy a cukrászdába.

6. A nő előkészíti a salátát és a zöldségeket.

7. A nő előkészíti a húst a sütéshez.

8. A nő egy tálcára készíti a fűszernövényeket a szükséges eszközökkel.

9. A nő kiviszi a lesikált grillt és a tálcát a férfinek, aki elterülve sört iszik.

10. A férfi elhelyezi a hússzeleteket a grillen.

11. A nő bemegy és megterít.

12. A nő elkészíti a zöldségeket.

13. A nő elkészíti a desszertet.

14. A nő kimegy, hogy szóljon a férfinek, hogy a hús épp odaég.

15. A férfi leveszi az odaégett húst, és átadja a nőnek.

16. A nő tálal.

17. A férfi italt tölt.

18. A nő leszedi az asztalt, és kávét főz.

19. A nő felszolgálja a kávét és a desszertet.

20. Az evés befejeztével a nő elrendezi az asztalt és leszedi a terítőt.

21. A nő elmosogat és rendbe rakja a konyhát.

22. A férfi otthagyja a grillt, mert még van rajta némi parázs.

23. A férfi megkérdezi a nőtől, hogy örül-e,  hogy ma nem neki kellett főznie.

24. És bizonytalan arcát látva megállapítja, hogy a nők soha nem elégedettek.

Érdekességek a nagyvilágból

Négyezer évvel ezelőtt Babilonban bevett szokás volt, hogy az esküvő után a menyasszony apja az újdonsült vejét egy hónapig itatta. Az ital mézből készült sör volt - innen származik a magyar "mézeshetek" illetve az angol "honeymoon" (mivel a babiloniak holdhónapot használtak) kifejezés.

A civilizáltnak nevezett világ elmúlt 3500 év történelmét végignézve csak 230 békés évet számolhatunk össze.

A földimogyoró a dinamit egyik alkotórésze.

A földkéreg tektonikus lemezei olyan sebességgel mozognak, mint amilyen gyorsan az emberi köröm nő.

A háború szava a szanszkrit nyelvben azt jelenti: vágyakozás több tehénre.

A heroin eredetileg a Bayer nevű gyógyszergyár védjegye volt - így nevezték el az általuk gyártott morfiumot.

A jojó eredetileg egy Fülöp-szigeteki fegyver volt.

A korabeli írásokból kiderül, hogy Leonardo da Vinci nem tudományos vagy művészi teljesítményére volt a legbüszkébb, hanem arra, hogy puszta kézzel volt képes vasat hajlítani.

A méhek, a teknősök és a termeszek teljesen süketek.

A nulla az egyetlen szám, ami nem írható le római számokkal.

A patkányok hosszabb ideig bírják víz nélkül, mint a tevék.

A Pentagon híres ötszögletű épületében kétszer annyi mellékhelyiség van, mint amennyit a dolgozói létszám indokolna. Ennek oka az, hogy a 40-es években, mikor épült, még érvényben volt egy virginiai törvény, amely szerint külön WC-t kellett építeni a fekete és a fehér alkalmazottaknak.

A sakkban használt "Sakk-Matt" kifejezés alapja a perzsa "Shah Mat", aminek jelentése: "a király halott".

A testen belül a fájdalom kb. 110 m/s sebességgel terjed.

A világtörténelem leghosszabb műsormegszakítását a BBC követte el. Egy Miki egér rajzfilmet szakítottak félbe azzal a hírrel, hogy kitört a második világháború. 6 év múlva aztán akkurátusan folytatták a félbeszakadt rajzfilmet, pontosan attól a ponttól, ahol abbahagyták.

Albert Einstein 6 éves korában kezdett beszélni.

Az amerikai űrhajósoknál követelmény a 180 centiméternél kisebb testmagasság.

Az Apollo 11 landolásakor már csak 20 másodpercre elegendő üzemanyaggal rendelkezett.

Az első autós kiadó ablakkal rendelkező étterem egy McDonald's volt, az Arizona államban található Sierra Vista-ban. Az étterem azért csinált ilyen kiadó ablakot, hogy a közeli katonai támaszponton állomásozó katonákat is el tudják látni élelemmel, akiknek egyenruhában tilos volt bármilyen boltba belépniük.

Az ollót Leonardo da Vinci találta fel.

Az USA államok közötti autópályáit úgy építették, hogy minden 5 mérföld útból legalább 1 mérföld egyenes legyen. Ezek az egyenes útszakaszok repülőgép leszállópályaként használhatók háború vagy egyéb vészhelyzet esetén.

Egy 1991-es Gallup felmérés azt az eredményt hozta, hogy az amerikaiak 49 százaléka nem tudta, hogy a fehér kenyér búzából készül.

Egy ember hamarabb elpusztul a teljes alváshiánytól, mint az éhségtől. 10 alvás nélküli nap már elég a halálhoz, míg éhezni több hétig is képes egy egészséges személy.

Egy tehenet be lehet rúgatni, ha almával eteted.

Görögország nemzeti himnusza 158 versszakból áll. Senki nincs az országban, aki kívülről tudná az összest.

Ha egy ember meghal, a hallását veszti el utoljára. Az első érzékszerv, ami felmondja a szolgálatot, a látás, ezt követi az ízlelés, a szaglás és az érintés.

Kanada az egyetlen olyan olimpiát rendező ország, amely nem nyert aranyérmet a saját olimpiáján.

Leonardo da Vinci képes volt egyik kezével írni, a másik kezével pedig rajzolni egyszerre.

Limában (Peru) szobrot állítottak Micimackónak.

Pablo Picasso látszólag halva született, a bába ott is hagyta az asztalon. Picasso nagybátyja hozta vissza a kicsit az életbe, egy slukk szivarfüst segítségével.

Kacagás a siralomházban

Már egy hete feküdt a koszos priccsen, szinte mozdulatlanul. Félhomály és tehetetlenség. Az aprócska ablak annyira mocskos volt, hogy még nappal is alig szűrődik be rajta egy kis fény. A többiek néha hoznak neki egy kis levest, már ha annak lehet nevezni azt a zavaros löttyöt, melyben itt-ott egy darab káposzta, vagy kása úszkál. Ha ők nem lennének, talán már nem is élne.

Szóltak a barakkparancsnoknak is, az ideküldte a lágerorvost. A jelentéktelen, görnyedt hátú kis nő, aki alig élt jobban, mint maguk a rabok, csak messziről vetett rá egy lemondó pillantást. Minek vizsgálgassa, úgysincs gyógyszer!

Néha elszunyókált, vagy talán el is vesztette az eszméletét. Ilyenkor könyvek fölé görnyedő fejeket látott, fiatal fiúkat, akik alázatosan meghajolnak a tudomány nagysága előtt, a tanítványait, akik majd megváltják a világot. Hát igen, a főgimnázium. Húsz évig ez volt az élete. Tulajdonképpen, még mindig az, hiszen ez aligha nevezhető életnek.

Aztán más emlékek jönnek elő a múlt szivárványos bugyraiból. A bálok, a kaszinó. Gyönyörű, elegáns dámák és snájdig urak suhannak a Korona étterem parkettáján. Azért megtisztelő volt, hogy soha nem tartozott a felső tízezerhez, de mindig meghívták. Ő volt valaki a városban. Mint ahogy mindig meghívták Madarász főorvos urat is, aki sebész, a javából. Sokan nem szerették nyers, szókimondó modora miatt, de képes volt egész éjjel elszórakoztatni a társaságot. Igazán akkor barátkoztak össze, amikor betegként a kése alá került. Úgy műtötte meg az aranyerét is, hogy végig vicceket mesélt.

Aztán felébredt, vagy inkább feleszmélt. A barakkban nem volt senki, de kintről beszűrődött a beszélgetés moraja, talán most ért véget az esti sorakozó. Léptek dobogását hallotta, majd nyílt a rozzant deszkaajtó. Látta a félhomályban közeledő árnyakat, majd valaki leült a priccs széléra. Érezte a gőzölgő leves illatát, feltámasztották a fejét, és úgy etették, mint a csecsemőt. A leves hamar elfogyott, meg aztán bele is fáradt az evésbe, ismét befordult a fal felé, mintha szunyókálna. Legalább addig sem látják a többiek, hogy foszlik szét az ember.

Megint nyílott az ajtó, és mozgolódás támadt.

-- Hoztunk egy ismerőst! – rázta meg a vállát Jenő, aki a való életben, legalábbis míg volt való élet, főpincér volt a Kispipában és esténként azzal kínozta a többieket, hogy felmondta az étlapot. És a társaság korgó gyomorral, mégis gyönyörűséggel hallgatta.

Egy erős kéz fogta meg a vállát. Ahogy megfordította a testét, egy ismerős arc vonásait vélte felfedezni. Koszosan, szakadtan és soványan maga Madarász főorvos úr állt előtte.

-- Gyengélkedünk, tanár úr, gyengélkedünk? – kérdezte az arcán széles mosollyal, mintha komikusnak tartaná, hogy itt találkoztak.

-- Hát maga, hogy kerül ide, főorvos úr? – préselte ki magából a szavakat. – Hiszen maga az orosz tiszteket is megoperálta.

-- Az igaz. Meg is voltak velem elégedve. Csak aztán rájöttek, hogy azelőtt meg a magyar katonákat operáltam – mondta, s harsányan fölnevetett, mint annak idején a Koronában. -- Látja, tanár úr, hogy megfordult a világ, valamikor a kezünkben volt az arany és a seggünkben a szar, most meg pont fordítva.

Kacagott, és ez a kacagás úgy terjedt, mint a szökőár, betöltötte az egész barakkot, aztán az egész tábort, már mindenki együtt nevetett vele, még azok is, akik már csak a lelkükben tudtak mosolyogni.



Keleten az istenek mosolyognak

" Minket rosszul neveltek. Szenvedésre, gyászra, vérre, tragádiára. Keleten az istenek mosolyognak. A mi templomainkban sok a rettenetes kép, a vér, a kín és elviselhetetlen gyötrelem. Ma már tudjuk: az evangéliumokból kimaradtak az öröm nagy tanításai. Kimaradt, ami az apokrif "János cselekedetei"-ben van, hogy Jézus táncolni, énekelni tanítja a tanítványait. Egymás kezét fogva boldogan táncoltak a Gecsemáné kertjében." (Müller Péter)

Helyszíni tudósítás a Kurta kocsmából

Egyik kedves hallgatónk, bizonyos Petőfi Sándor (született Petrovics, anyja neve Hrúz Mária, tartózkodási helye ismeretetlen, talán Segesvár, de Barguzinban is látták) arról tájékoztatott minket, hogy az éjszaka a Kurta kocsmából gyanús hirtelenséggel távoztak a legények, ami rengeteg találgatásra ad okot. Megpróbáltunk utánajárni a dolognak, máris kapcsoljuk helyszíni tudósítónkat.

-- Kedves hallgatóink! Itt állok a Kurta kocsma előtt, mely oda rúg ki a Szamosra. Sikerült találnom egy hiteles szemtanút, aki maga is jelen volt a történteknél, és hajlandó nekünk beszámolni mindenről, töviről hegyire. Mivel azonban inkognitóban szeretne maradni, a hangját eltorzítottuk, és kérem, hogy mindenki takarja le a rádiót egy asztalkendővel.

-- Hát az úgy vót, hogy mink itt ültünk a kocsmában. Csak ott ültünk, az éccaka közeledett, a világ elcsendesedett. A komp már rég eltűnt, mert elkötötték, csak úgy hallgatott bennünk a sötétség. Csak a kocsma, az vót hangos. Igencsak munkálkodott a zenegépes. Ezek a hülyék meg kurjongattak, rengett bele az ablak, hát inkább kinyitottuk.

-- És aztán, aztán mi történt?

-- Mondom én a Zsuzsinak: Kocsmárosné , aranyvirág! Mert én csak így hívom a Zsuzsit, hogy aranyvirág, mert nekem ennyi jár, valamikor a szeretőm vót, úgy hogy van egy kis közöm bele. Ő meg mán hozta is kevertet, a jégert, no meg a sört is, mert anélkül nem megy le ez a sok rusnya ital. Megittam, jó kedvem lett, aztán csak úgy odakiáltottam a Zsigának: Húzd rá cigány, húzd rá nyomban, táncolni való kedvem van!

-- A Zsiga meg ráhúzta?

-- Hát egy ideig kérette magát, mert megsértődött. Azt mondta, hogy ne cigányozzak, mert felmegy az ombudsmanhoz. Igaz, hogy az apja is cigány volt, meg a nagyapja is, de ő már roma. De aztán fizettem neki egy felest, és csak bekapcsolta a zenegépet. A csajok meg teljesen bevadultak. Mi kurjongattunk, ők visítoztak, közben adtunk a májnak rendesen.

-- És meddig tartotta a buli?

-- Bekopogtak az ablakon, hogy ne zúgjunk olyan nagyon. Jött egy csávó a hivatalból. Azt üzente a polgármester, hogy mert lefeküdt, aludni vágyik. Mink meg kikijjabáltunk, hogy menjenek a pokolba. Utálatos egy ember a polgármester, a múltkor is elküldött közmunkára. Egész nap támasztottam a kapanyelet ebben a dög melegben. Ráhúztuk a zenegépet teljes hangerőre, csak azért is.

-- És belenyugodott?

-- Hát nem, egyáltalán nem. Megint jöttek, kopogtattak. Mert feljelentett minket mindenütt. Kijött az ÁNTSZ, a munkavédelem, meg az adóhivatal. Kiderült, hogy a Zsigát feketén foglalkoztatták, konyhában a mosogatószivacs beleszáradt a penészbe, a játékgépekbe pedig belebabráltak. Így aztán véget vetettek a zenének, és hazamentek a legények. Szegények. Még annyi időnk sem maradt, hogy a Bögyös Macának adjunk egy üzletszerű puszit. Pedig az benne van a házirendben.

Szerszámcsere

Az öreg székely a lakodalomban kimegy vizelni. Mellette ott könnyít magán a fiatal plébános is, aki az új párt összeadta. Az öreg átnéz, majd odaszól:
- Plebános úr, nem cserélünk szerszámot?
- Miért, Jóska bátyám? - kérdi a pap.
- Hát csak azért, mert maga az enyémmel még tudna misézni.

Az élet tiszteletével kezdődik

"Az élet tiszteletével kezdődik a sokat és üres frázisként emlegetett igazi szeretet. A családi szeretet is. S ennek alapja az öröm, hogy a másik a világon van, és hogy találkozhattunk. S ennek az érzésnek a másik alapja az öröm, hogy én is a világon vagyok, engem is lehet szeretni, s hogy a találkozásunk erről is szól. Semmiféle gyűlölet, önutálat nem fér bele a szeretetbe. A mérgelődés, a harag, a féltés, az aggódás bőven belefér, de a gyűlölködő elutasítás nem." (Popper Péter)

És ha lesz egy áramszünet?

Újsághír: „Az Egyesült Államokban szinte mindenhol abbahagyták a folyóírás tanítását az általános iskolákban, arra hivatkozva, hogy a számítógép korában erre nincs szükség. A gyerekek harmadikos koruktól tanulják a gépelést, hatodikban pedig már minden házi feladatot számítógépen készítenek el. A folyóírás helyett az alapkövetelmény a tízujjas gépelés lett. Az írásoktatás átalakulásának hatására a gyerekek általában nem tudják elolvasni a folyóírást, és ők is csak nyomtatott betűkkel tudnak írni. És persze így nincs egyedi aláírásuk sem. Most, hogy Indiana is csatlakozott a trendhez, már 42 államban nincs folyóírás-tanítás.”

Hát ezt is megértük, nevezetesen, hogy az iskolában nem tanítják az írást. Biztos vagyok abban, hogy ez a zseniális törekvés előbb-utóbb hozzánk is begyűrűzik, már csak azért is, mert Amerikában minden nagyon szép és jó, és nincs szebb dolog, mint eltanulni a mesterfogásokat a legendásan magas színvonalú tengerentúli közoktatástól.

Ám ne álljunk meg az írásnál, számos egyéb, ma már teljesen fölösleges tudnivalóra is megtanítjuk a gyermekeinket. Itt van például a járás. Ki jár manapság gyalog? Leginkább kocsival, vagy legrosszabb esetben busszal, vonattal. Legfeljebb azt a néhány lépést kell megtennünk, míg kimegyünk a garázsig. Szóval, le a járással!

Mért mesélnénk esténként a gyereknek? Tiszta időpocsékolás! Kapcsoljuk be a tévét, videót, dvd-lejátszót, stb. És adjuk nyugodtan a kezébe a távirányítót, hadd nézze azt, amit akar. Elvégre, demokrácia van, hagyjuk kibontakozni a gyermeket! Lehetőleg ne is beszélgessünk vele, mert ha hozzászokik ahhoz, hogy emberi mondatokkal fejezi ki magát, csak nehezen szokja majd az sms-ezést. Ha meg annyira beszélgetne, akkor arra van a pszichológus!

De térjünk vissza az iskolához! Mért kell megtanítani a szorzótáblát, amikor fillérekért kaphatók a csodálatos zsebszámológépek. Gondoljunk bele, mennyi időt takaríthatunk meg, amennyiben elhagyjuk az osztást, összeadást és a kivonást is. Hiszen az egész matematikaoktatást el lehetne kezdeni a kétismeretlenes egyenletekkel.

Teljesen fölösleges a történelemtanítás is, no meg a földrajz. Az interneten ma már kiváló térképek vannak, és ha mégis eszünkbe jutna, hogy három évben egyszer meglátogatjuk a nagymamát, akkor mindig kéznél van a GPS.

A művészetoktatásról nem is beszélve! Ma már ott és olyan zenét hallgathatunk, amilyet akarunk, az interneten megcsodálhatjuk szinte az összes jelentősebb alkotó munkáit. És mi a fenének kísérletezne a gyerek mindenféle hangszerek kezelésével, amikor egy jobb számítógépes program már olyan melódiát mixel, amilyet akarunk?

Ha jobban belegondolok, teljesen fölösleges az egész iskolai oktatás. Istenem, mi pénzt lehetne megtakarítani, ha kicsit továbbfejlesztenénk a villanypásztorokat, aztán ezt a sok gyermeket beterelnénk egy szép fedett parkolóba, körberaknánk őket számítógéppel, tévével, kólával, no meg rágcsálnivalóval, aztán ellennének ott egész nap írás, meg olvasás nélkül.

Persze, van egy kis probléma. Mi lesz, ha jön egy áramszünet, és ez a sok neveletlen és tanulatlan gyermek egyszer csak kiszabadul?

  

Amit soha nem tudnál meg amerikai filmek nélkül

1. Egy nyomozás során feltétlenül szükséges legalább egyszer ellátogatni egy sztriptízbárba.

2. Ha üldöznek egy városban, bármikor találhatsz egy utcai felvonulást, amiben elvegyülhetsz.

3. Vannak különleges L-alakú takarók, amelyek az ágyon fekvő nőnek a hónaljvonaláig érnek, viszont a mellette fekvő férfinak csak a derekáig.

4. Bárki könnyedén le tud szállni egy repülőgéppel, feltéve, hogy az irányítótoronyból valaki szóbeli utasításokkal látja el.

5. Ha újra kell töltened a fegyvered, mindig lesz nálad lőszer, még akkor is, ha eddig nem volt nálad.

6. Ha német tisztnek akarod kiadni magad, nem szükséges a nyelvet ismerni. A német akcentus is megteszi.

7. Ha a várost természeti katasztrófa, vagy valamilyen szörny fenyegeti, a polgármester elsősorban az idegenforgalom, vagy a közelgő művészeti kiállítás miatt fog aggódni.

8. Egy férfi nem mutat fájdalmat a legkegyetlenebb verés közben sem, de nyög, ha egy nő megpróbálja kitisztítani a sebeit.

9. A rendőrfőnök mindig néger.

10. Amikor kifizeted a taxit, ne nézz a pénztárcádba, csak vegyél ki egy bankót találomra és add át. Ez mindig a megfelelő összeg lesz.

11. A konyhákban nincs villanykapcsoló. Amikor belépsz a konyhába, csak nyitsd ki a hűtőszekrény ajtaját és azzal világíts.

12. Egy kísértetjárta házban a nők mindig a legtöbbet mutató alsóneműben indulnak a zajok eredete után nyomozni.

13. Az anyák minden reggel rutinszerűen tojást, szalonnát és palacsintát sütnek a családjuknak, bár a férjüknek és a gyerekeiknek sosincs idejük, hogy megegyék.

14. Az autók egy baleset után szinte mindig lángokban törnek ki.

15. Egyetlen gyufa (vagy zseblámpa) képes bevilágítani egy stadion méretű termet.

16. A középkori parasztoknak mind tökéletes fogsoruk volt.

17. Egyenes úton vezetve is muszáj a kormánykereket minden pillanatban vadul jobbra-balra tekerni.

18. Minden bomba időzítőszerkezete nagy piros LED-es kijelzővel van ellátva, hogy tudni lehessen mikor fog robbanni.

19. Egy nyomozó csak akkor tud megoldani egy ügyet, ha felfüggesztették.

20. Ha úgy döntesz, hogy táncolni kezdesz az utcán, mindenki tudni fogja a lépéseket.

21. Egy laptop számítógép képes behatolni bármely ellenséges földönkívüli civilizáció kommunikációs rendszerébe.

22. Harcművészeknél soha nem számít, hogy mennyivel többen vannak az ellenfeleid, türelmesen ki fogják várni a sorukat és egyenként támadnak meg, megvárva amíg elintézted az előző ellenséget.

23. Ha valakit leütnek, soha nem szenved sérülést, vagy agyrázkódást.

24. Mindig találhatsz egy láncfűrészt, ha szükséged van egyre.

Tanulok a politikusoktól

Egy idő után feltűnik az állampolgárnak, hogy odafönn élnek, mint Marci Hevesen, idelenn pedig enyhén szólva is nyögvenyelősen mennek a dolgok. Úgy látszik, csak tudnak valamit ezek a politikusok, mégiscsak okos embereket választottunk mi a Parlamentbe. Én meg elhatároztam, hogy tanulok valamit tőlük, ezért már jó ideje ilyen célzattal figyelem őket. Megfigyeléseim alapján a következő intézkedési tervet dolgoztam ki.

Először is, meg kell meg kell szereznem a családban a kétharmados többséget. Kiszámoltam, hogy ha a feleségem ötven kilót nyom, én meg felhizlalnám magam száz kilóra, akkor azonnal lenne hivatkozási alapom arra, hogy magamhoz ragadjam a hatalmat. Most ezen dolgozom, este tizenegykor még magamba tömök egy kis füstölt szalonnát zsíros kenyérrel, igaz, hogy éjszaka csak forgolódok az ágyamban, meg a koleszterinem is magas, de ennyi kockázatot megér.

Ha ez meglesz, akkor azonnal megváltozik a világ. Azzal fogom kezdeni, hogy a költségvetési hiányra való tekintettel azon nyomban megszorításokat léptetek életbe: korlátozom a feleségem fodrászati kiadásait, a gyerekek csak akkor mehetnek táborba, ha ezt valaki megszponzorálja nekik, a rokonok nálunk csak egy pohár csapvizet kaphatnak, mert az sokkal egészségesebb, mint a sárgamuskotály. Apropó, egészség. Azonnal hatályba léptetem a hamburgeradót, a gyerekek csak akkor fogyaszthatnak cukrozott és sós készítményeket, ha az értékük húsz százalékát befizetik a konyhapénzbe. Persze, a saját cigaretta- és sörkeretemet kénytelen leszek növelni, hiszen a nóta is azt mondja: „Nagy test, nagy élvezet!”

De nem állunk meg ennyinél. Az egész családszervezet megújításra szorul. Mivel a szomszéd Hédike nagyon keményen dolgozik azon, hogy testsúlyom elérje az egy mázsát, amint hatalomra kerülök, azonnal beveszem a családba étkezési tanácsadónak. Megvallom őszintén, az üzemi koszt mellett semmire sem mennék az ő drága dobostortája nélkül. Hogy a feleségemnek nem fog tetszeni? Na és, az ellenzék az pont arra való, hogy mondja a magáét. Különben is hazudik. Hazudik reggel, délben, este.

Teljesen igaza van a kormánynak abban, hogy meg kell szilárdítani a családokat. Leginkább az én családomat. Ez úton szólítom fel a nagyszülőket, és az ország valamennyi nyugdíjasát, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten járuljanak hozzá a családom megszilárdításához!

Persze, ez csak töredéke annak, amit a politikusoktól tanultam, hiszen egy részét már most is alkalmazni tudom. Sokkal hatékonyabban tudok fellépni például a szomszédjaimmal szemben. A múltkor, amikor a Gazsi szomszéd szóvá tette, hogy túl hangosan szól a rádióból az rock, mondtam neki, hogy csak a gazdaság dübörög, meg különben is: el lehet innen menni.

Legközelebbi terveim között szerepel, hogy 98 évre titkosítom az adóbevallásomat. Mert törvénytisztelő állampolgár vagyok, az adót igenis be kell vallani. Aztán majd 98 év múlva hajtsák be, ahogy akarják! Állok elébe!

Az emberek olyanok, mint a folyók

A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad. (Lev Tolsztoj)

Bárgyú előírás trükkös szülőt szül

Olvasom, hogy a szülők egy része lakcímtrükköket vet be, hogy a kiválasztott oktatási intézménybe járhasson a gyermeke. Óvodai és iskolai beiratkozás idején ezért jelentősen megugrik a gyerekek száma bizonyos településeken, ugyanis a népszerű gyakorlat szerint a gyerek és az anya papíron átköltözik az iskola körzetében élő rokonhoz, ismerőshöz. Az iskoláknak első körben azokat a jelentkezőket kell felvenni, akik az adott körzetben laknak. A körzeten kívüli gyerekek csak akkor juthatnak be, ha marad üres férőhely, közülük sorsolással választanak. A trükköző szülőkkel szemben az iskolák és az önkormányzatok tehetetlenek.

Gondolom, hogy a törvény- és rendeletalkotók most mélységesen meglepődnek, talán fel is háborodnak. Miként azok is, akik a parlamentben oly kitartóan követelték, hogy a törvény szigorával lépjenek fel az iskolai szegregáció ellen. Mondván, nehogy már a szülő döntse el, hogy melyik iskolába adja a gyermekét! Pedig érdemes lenne megnézni, hogy az ő gyermekik és unokáik milyen iskolában járnak, vajon hány hátrányos helyzetű gyermek van az osztályukban. Persze, ezt elég nehéz lenne pontosan felmérni, csemetéik nagy része ugyanis nem is Magyarországon tanul.

Engem, ellentétben rendkívül bölcs döntéshozónkkal ez a trükközés egyáltalán nem lep meg, tisztában vagyok ugyanis néhány olyan alapvető ténnyel, mely alapjaiban rendíti meg az ilyen korlátozások hatékonyságát. Az első, hogy a legtöbb szülő -- megjegyzem, szerencsére --, mindig azt szeretné, hogy a gyermeke alapos, sokoldalú képzést kapjon, mely lehetővé teszi a benne szunnyadó tehetség feltárását és fejlődését. Nem véletlen, hogy szerte a világban kialakultak az elit iskolák, melyek kitárják kapuikat a kiváló képességű, ám szerényebb anyagi háttérrel rendelkező fiatalok előtt is.

Az meg szintén köztudott, hogy a magyar roppant élelmes fajta, jóval súlyosabb nagykapuk mellett is megtalálta már a kiskaput, mint az iskolai beíratás. Mint Kopátsy Sándor, a neves közgazdász írta valahol, isteni szerencse, hogy ilyenek vagyunk, mert korlátolt és rövidlátó hatalmak mellett épp ez az élelmesség biztosítja a túlélést.

Persze, megértem én, hogy így az adott iskolában, településen még több lesz a hátrányos helyzetű gyermekek aránya, hogy még kevesebb lesz az olyan tehetség, akihez igazodni lehet, ám azt aligha lehet elvárni, hogy a jobbak feláldozzák magukat eme probléma megoldása érdekében. Ezt a gondot ugyanis nem nekik kell orvosolni, hanem a politikusoknak és a pedagógusoknak. Úgy is mondhatnánk, nem a jobbakat kell visszafogni, hanem az elmaradókat felemelni.

Azon viszont igazán meglepődtem, hogy az oktatási ombudsman is megszólalt az ügyben, azt mondta, a jelenség ellen oktatási jogszabályokkal nem lehet fellépni, csak azzal, ha megszüntetik az iskolák közötti különbségeket. Ezzel egyrészt az a baj, hogy korábban ő is a törvényi szigorítást támogatta, másrészt, hogy tapintatosan tudtunkra adta, fogalma sincs, mit kellene csinálni. Az iskolák közötti különbségeket ugyanis eddig még sehol a világon nem tudták megszüntetni.



Apró csodák

 

Csak egyértelműen szabad cselekedni

"A világban az akció-reakció törvénye uralkodik. Amennyire koncentrált erőt fejtek ki egy irányban, olyan koncentrált hatást fogok elérni. Csak határozott kérdésre kapok határozott választ. Vannak alapvető élethelyzetek, amelyekben csak egyértelműen szabad cselekedni. Ha már töprengek azon, hogy megházasodjam-e, szülessen-e gyermekem, hivatást változtassak-e - akkor ne tegyem. Meg kell várnom, míg a dolgok egyértelművé tisztulnak bennem - akkor könnyen és határozottan tudok cselekedni. És ez meghozza az eredményt." (Popper Péter)

Az orvos legyen hallgatag

Bismarck, a híres német államférfi egy időben gyakran szenvedett fejfájástól. Végül magához hivatott egy orvost, aki azzal kezdte, hogy töviről hegyire kifaggatta betegét: mit eszik, mit iszik, mennyit pihen, mivel szórakozik, míglen a kancellár, aki híresen goromba ember volt, megunta a kérdezősködést és ráförmedt:

- Elég a faggatásból! Azért hívattam, hogy meggyógyítson, és nem azért, hogy kikérdezzen.

- Ebben az esetben rossz helyre fordult excellenciád! - hajolt meg az orvos, táskájáért nyúlva. - Olyan orvosokat kellett volna helyettem idecsődítenie, akik megszokták, hogy semmit sem kérdeznek a betegeiktől.

- Dehát vannak-e orvosok, akik úgy kezelik a betegeiket, hogy semmit sem kérdeznek tőlük?

- Hogyne. Az állatorvosok.

Drága lányom, Elizabet!

Látod kislányom, mégiscsak megtanultam az amerikai nevedet, nem volt könnyű, mert úgy megszoktam a régit, hiszen vagy negyven éve Erzsikémnek neveztelek, vagy éppen Zsókámnak, amíg itthon voltál, meg azután is, álmomban.

Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, talán nem is lesz időd válaszolni, most mégis írok neked. Múlt héten temettük szegény keresztanyádat, gyönyörű szertartás volt, a tiszteletes úr még tőled is elbúcsúztatta. Amikor a végén megköszöntem neki, azt mondta, ez így természetes, hiszen te közénk tartozol, még ott, messze a nagyvilágban is, mert a gyermekkorát senkitől nem lehet elvenni, azt cipeli magával egész életében. A tiszteletes úr nagyon okos ember, ebben is igaza lehet, mert mi itt úgy élünk, mintha mindig velünk lennél. Mindenszentekkor a te nevedben is mindig viszek egy koszorút az apád sírjára, tudom, te is megtennéd, neki meg biztosan jólesik.

Azon a temetés utáni éjszakán szörnyű álmom volt. Egy darabig csak forgolódtam az ágyban, tudod, az én koromban már keveset alszik az ember. Azon gondolkodtam, hogy talán nekem sincs sok már hátra, mert szegény keresztanyáddal egyidősek voltunk, meg aztán a doktor úr is azt mondta, hogy most már jobban kellene vigyázni magamra. Érzem is, minden nap érzem, ahogy kiszáll belőlem az erő.

Aztán csak elaludtam, és azt álmodtam, hogy ott vagyok abban a rettenetes nagyvárosban, a járdán egymást érik az emberek, az úton meg az autók. Ijesztő volt az a kavargó tömeg, már attól féltem, hogy eltaposnak. És akkor megláttalak téged. Fáradtan, meggörnyedve közeledtél felém, valami nagy-nagy sötét terhet cipeltél a hátadon. A tömeg szétnyílt, csodálkozva bámultak rád, de nem segített senki. Közelebb léptem, láttam az arcodat, melyről patakokban ömlött a veríték, már nem is léptél, inkább csak támolyogtál. Ekkor jöttem rá, hogy mi van a hátadon. Előbb csak a templomot ismertem fel, aztán a házunkat. Igen, ezt a falut, a mi falunkat cipelted a hátadon, élőkkel és holtakkal, kicsikkel és nagyokkal.

-- Segítsen, édesanyám, segítsen! Nem tudom letenni! -- súgtad elhaló hangon.

Akkor megfogtam a templom tornyát, megemeltem az egész falut, és valami megkönnyebbült mosoly suhant át az arcodon. Így vittük, ketten a terhet, a te terhedet végig a nagyvárosi főutcán.

Akkor reggel döntöttem el, hogy levelet írok neked. Kérlek, nagyon kérlek, hogy még egyszer, utoljára gyertek haza. Mindenképpen jöjjön Jánoska is, mert látnom kell, mielőtt meghalok. Tudom, jól tudom, hogy három éve, amikor itthon jártatok, azt mondtad, soha többé nem hozod ide a gyereket, mert te jó amcsit akarsz belőle nevelni. Utána azt írtad, hogy a gyerek teljesen megzavarodott. Még otthon is, így írtad „otthon”, mintha ez nem lenne az, magyarul válaszolt olykor a kérdésekre. Az iskolában meg elújságolta, hogy ő magyar, és tőled is mindenfélét kérdezgetett. És Henrit, a férjedet ez teljesen felháborította.

Megértelek, hiszen isten őrizz, hogy rosszat akarjak neki. Legyen csak jó amcsi, ha te így gondolod. Mégis, nagyon kérlek, hogy most az egyszer, utoljára, gyertek haza. Azt is megígérem, hogy nem fogom Jánoskának szólítani. Dzsoni, látod, már ezt is megtanultam, az a neve, hogy Dzsoni.

Ma is előttem van, hogy tömte magába a túrós rétest, már azt hittük, rosszul lesz tőle. Karácsonyra azóta is mindig megsütöm, elképzelem, milyen jóízűen enné Jánoska. Aztán odaadom a szomszéd gyerekeknek.

Emlékszel, tavalyelőtt küldtél nekem ajándékba egy egyszer használatos fényképezőgépet. Furcsa egy világ lehet nálatok.  Én még a menyasszonyi ruhámat is eltettem annak idején, hátha jó lesz neked. Megvan, mind a mai napig. Ott meg egyszer használatos dolgokat gyártanak. Micsoda pazarlás! Bár, én csak egy falusi öregasszony vagyok.

Sokat gondolkodtam, hogy mire használhatnék én egy fényképezőgépet. A múlt éjszaka kitaláltam. Sütök egy tepsi túrós rétest, lefényképezem, és elküldöm Jánoskának. Erről majd mindig eszébe jutok, addig is, míg el tudtok jönni.

Bár, most meg azon gondolkodom, vajon lehet-e jó amcsi, aki szereti a rétest?

A mielőbbi viszontlátás reményében, soha el nem múló szeretettel:

Anyád

Jaroslav Hašek: Eljegyzés a családunkban

(Egy derék kis legény naplójából)

Mindig nagy gondban voltunk a néném, Lidka miatt, mivelhogy már többször kimaradt éjszakára férfiakkal, akik megkérték a mamát, hogy Lidka rövid időre kiruccanhasson velük. Egyszer betoppant egy fölöttébb rendes, derék tisztviselő, Syrovátko úr, odaállt a mama meg a papa elé, és igen szépen kérte őket, engedjék vele Lidkát kirándulni. Folyton fújta az orrát, s hajtogatta, hogy teljességgel tisztességes ember és tiszta jellem. A mama bólintott, hogy no jó, menjenek csak, de Lidka nyolc órára otthon legyen, mert ő bizony nem melegíti meg kétszer a vacsoráját, meg különben sem illik későn hazajárni, mert egy leány könnyen hírbe kerülhet. Erre Syrovátko úr ismét fújni kezdte az orrát, és erősködött, hogy ő tisztességes ember, nem pedig holmi szoknyapecér.

- Szoknyapecér ide, szoknyapecér oda, csak hozza vissza a lányt egészben és épségben – mondta a papa -, különben sincs ínyemre az ilyesmi.

No de mitévő lehetett? Ha a mama kimond valamit, nekünk a papával hallgatnunk kell, még ha igazunk van is, és a mama ostobaságot művel.

Syrovátko úr hát vitte Lidkát. A mama keresztet rajzolt Lidka homlokára, nekem pedig Syrovátko úr adott egy ötkrajcárost amolyan jóvátétel gyanánt azért, amit majd elkövet.

Már este fél kilenc, de Lidka sehol, aztán tíz, bezárták a ház kapuját, majd tizenegy. A mama sírt, a papa megette Lidka vacsoráját, dühösen járt fel-alá a szobában, és kiabált, hogy majd ő felelősségre vonja Syrovátko urat, reggel elmegy a hivatalba. A mama jajgatott, hogy biztosan történt velük valami, esetleg Lidka a lábát törte, a nyakát szegte, a vízbe fúltak, vagy isten ne adja, Lidka elveszítette a legdrágábbat, amiben a mamára ütött.

Kérdeztem, hogy az mi, erre a papa adott egy nyaklevest, a mama meg rám parancsolt, hogy imádkozzam. Azt mondtam, hogy az őrangyal vigyáz Lídkára, mivelhogy láttam egy képet, amelyen az őrangyal egy keskeny pallón vezet át a szakadék fölött egy vak leánykát, a leányka hátán virággal teli hátikas.

De a papa morgott, hogy Lidka legfőbb őrangyala ez idő szerint Syrovátko úr, s ha történetesen ő leány volna, nem óhajtaná, hogy Syrovátko vezesse éjnek idején hazafelé kirándulásról.

Aztán éjfél lett, és a mama már nem az „aranyos Liduskáját” siratta, hanem elmondta a nénémet mindenféle ringyónak és lotyónak, a papa pedig ordított:

- Minden férfi kéjenc, parázna alak, az embernek szinte nem lenne bátorsága senkivel kirándulni.

Nem aludtunk hajnali háromig. Kettő tájt megroppant valami a szekrényben. A mama keresztet vetett:

- Jézusmária, ez rosszat jelent!

A húgom, Mařena nem tudott hová lenni az örömtől, mivelhogy egyszer, amikor hét óra helyett este kilenckor jött haza, megverték. Háromra a papa kifacsarta a lelkét az üveg rumnak, és így szólt:

- Történt, ami történt, azt már nem hozhatjuk helyre, reggel eltöröm a pasas lábát, felkötöm magam, és mindnyájatokat kiirtalak. – Ezzel horkolni kezdett az asztalra borulva, a mama pedig eloltotta a lámpát, nehogy a papában tüzet fogjon a rum. Lefeküdtünk, és aludtunk nyolcig. Fél kilenc tájban egyszer csak nyílik az ajtó, betoppan Syrovátko úr, és rögtön azt mondja:

- Ne ijedjenek meg, Lidka kisasszony nem mer hazajönni.

A papa felült az ágyban, egyet sercintett, és így szólt:

- Beállított hozzánk, elvitte a lányomat kirándulásra, most hagyjon neki békét, és menjen isten hírével.

A mama alsószoknyában volt, dobbantott egyet, és rászólt a papára, hogy hallgasson, ne védje, ami védhetetlen, aztán nekiesett Syrovátko úrnak, aki fújta az orrát, és egyre hajtogatta, hogy ő teljességgel tisztességes ember, hirtelen vihar támadt, felhőszakadás, jégeső, a zápor elmosta a hidat, így hát, mivel a vonat nem ment, kénytelenek voltak szállóban tölteni az éjszakát. Van ott, úgymond, egy kisebbfajta szálló, és nem is került sokba.

A mama sírva fakadt:

- Jézusmária, szálló! Maga parázna semmirekellő, adja vissza a leányomat olyan tisztán, ahogy elvitte!

Syrovátko úr reszketett, és dadogva magyarázta, hogy Lidka az úton besározódott, és a szállóban nem volt se szobaasszony, se kefe.

- Gyönyörű szálló, mondhatom! – kiabált az ágyból a papa. A mama sírt, és szüntelen holmi fehér liliomot emlegetett, Syrovátko úr pedig egyre hajtogatta:

- Nagyságos asszonyom, nyugodjon meg, tisztességes ember vagyok, én másutt háltam.

A mama megragadta Syrovátko urat, rázta, mint a rongyot, és kiabált:

- Nem igaz, ismerem én az ilyesmit, vannak tapasztalataim!

Syrovátko úr csak fújta az orrát, hadonászott a zsebkendővel, és bizonygatta, hogy csupán baráti vonzalom alakult ki kettejük közt a kiránduláson, afféle kisebb baráti kötelék, mint aminő példának okáért közte és Lidka papája közt van. Erre a papa odakiabált az ágyból, hogy köszöni szépen Syrovátko úr barátságát. A mama ismét rádörrent a papára, hogy hallgasson, aztán megragadta Syrovátko urat, és követelte, hogy esküdjön meg ez előtt az ártatlan kisfiú előtt, mármint énelőttem, s fülön fogva odavonszolt Syrovátko úr elé, esküdjön meg, hogy feleségül veszi Lidkát. Syrovátko úr pirult, mint a pipacs, és kétségbeesve magyarázkodott, hogy nem veheti feleségül Lidkát, mivelhogy már nős és elvált. Amint a papa ezt meghallotta, ordítani kezdett, hogy adjanak a kezébe pisztolyt, most már biztosan nem kerüli el a fegyházat. A mama úgy fogta az alsószoknyáját, mint aki el akar ájulni, Syrovátko úr a bajuszát rágta, amikor nyakig sárosan, kisírt szemmel berontott közénk Lidka, térdre vetette magát a papa ágya előtt, és égre-földre esküdözött, hogy ez volt az első és utolsó eset, és hogy Syrovátko úr tisztességes ember, a szomszéd szobában hált.

- A színigazat mondja, kisasszony – kapott a szón Syrovátko úr -, erre nem is gondoltam. Jézusmária, nagyságos asszony, mennyi ott a poloska, csókolom a kezét.

Ezzel fogta a kalapját, és már kívül is került az ajtón. Lidka szeretett volna utána szaladni, de a mama elkapta, és taszított rajta egyet, mint a papával szokta tenni, és rápirított, hogy haszontalan teremtés, szégyent hozott az egész családra. Most aztán hajkurászhatják a vőlegényt, igazán nem lesz könnyű dolog, mivelhogy az esetnek híre megy.

Lidka hát hajkurászta a vőlegényt, és rá is akadt egy „palira”, ahogy a papa elnevezte az illetőt. Csakhogy nem volt ám az pali, hanem egy minden hájjal megkent csibész, név szerint Wavroušek. Fekete zsinórra kötött cvikkert viselt, és mindig úgy megtömte magát nálunk kenyérrel, hogy majd szétfakadt. Egy szép napon beállít azzal a kéréssel, hogy kirándulni vihesse Lidkát. A papa nem szólt semmit, csak fütyörészett magában, a mama pedig meg­lehetősen sokatmondón hunyorgatott Lidkára, és azt mondta, hogy Lidka nem szeret kirándulásra járni. De Lidka is kérőre fogta a szót, mondván, hogy nem járt még a Nyerítő tetején, ez egyszer megpróbálhatná.

Erre aztán a mama hosszú beszédbe fogott, és addig emlegette az erényes életet, míg Wavroušek úr elővette a zsebkendőjét, s éppúgy fújni kezdte az orrát, mint annak idején Syrovátko úr, és váltig hajtogatta, hogy tisztességes ember és szilárd jellem. Hallottam, amint a papa morog magában:

- Amaz azt mondta, hogy tiszta jellem, ez meg, hogy szilárd jellem, no úristen, segíts!

De azért csak elengedtük Lidkát kirándulásra, mivel a papa szerint Wavroušek úr afféle ostoba pali, mindazonáltal a lelkükre kötötték, hogy fél kilencre otthon legyenek, máskülönben megint újra kellene melegíteni a vacsorát.

Igen ám, de tíz óra, fél tizenegy, a mama nyugtalankodik, és azt mondja:

- Csak nehogy megint úgy legyen, mint akkor!

Tizenkettőkor a papa kezében ott volt a menetrend, és fejből mondta:

- A nyerítői megállótól tizenegykor indul az utolsó vonat, várunk még fél órát, aztán kiugrom az ablakon. – Ment a konyhába, ismét kiürítette a rumos üveget, s amikor az óra egyet ütött, énekelni kezdett: – Nesze, kislány, aranypénz, elég egy éjszakáér’…

A mama le se teremtette, csak sírdogált, hogy, úgymond, Lidka rossz végre jut. Aztán a papa bebújt az ágyba, és tüstént horkolni kezdett, mi is ágyba bújtunk, s a mama, mielőtt elaludt, így szólt:

- Majd reggel megmondom nekik a magamét!

Reggel kilenckor szerencsésen meg is érkeztek. Az a bizonyos pali kézen fogva vezette Lidkát, és így szólt:

- Nagyságos asszonyom, szilárd jellem és becsületes ember vagyok. Akaratom ellenére nagy felhőszakadás támadt, jégeső, szörnyű égiháború, röpködtek a villámok, csapdosott a mennykő, így hát ott maradtunk a szállóban, de erényes keretek közt, mert én aludtam bal felől, Lidka jobb felől.

A papa már nem bírta ki, hogy olyan sokáig hallgasson, felül az ágyban, és azt kérdi:

- Abban a nyomorúságos szállóban kerestek menedéket, amiben Lidka múltkor Syrovátko úrral volt?

A mama nekiugrott a papának, és fojtogatni kezdte, Lidka összeesett az ajtó mellett, Wavroušek úr pedig felkiáltott:

- Gyönyörű társaságba csöppennék! – s kirontott az ajtón. Lidka aztán teljes tizennégy napon át bömbölt, senki sem szólt hozzá, csak a papa mondogatta:

- Majd én kerítek neked vőlegényt. – Be is járt ungot-berket, míg aztán egy szép napon meglehetősen beszíva hazaállít, és így szól: – Nos, végre találtam vőlegényt. Az illetőnek derék gazdasszonyra van szüksége, mert önállósítja magát, és fogadót akar nyitni. – Közben a papának oly szépen csillogott a szeme. – Derék, jóravaló ember, eljött Prágába, s ahogy megegyeztem vele, holnap, vasárnap idehozom, és minden teketória nélkül megtartjuk az eljegyzést. Kappant sütsz, én pedig hörpintek egyet, hogy meglegyen a kurázsi.

Úgy is volt. A papa másnap elhozta a vőlegényt, leültetjük az asztalhoz, és várunk Lidkára, aki a szomszéd helyiségben foglalatoskodott az új frizurájával.

De már jön is Lidka, a vőlegény rámereszti a szemét, Lidka őrá, elsápad, a vőlegény szintén, fogja a kalapját, és már ott sincs. Ő volt ugyanis a főpincér abban a szállóban, ahol Lidka mindig menedéket keresett Syrovátko úrral meg Wavroušek úrral, valahányszor a kiránduláson elkapta őket az a bizonyos szörnyű jégeső.

Mi lesz holnap?

Az ember jórészt azzal teszi tönkre az életét, hogy rettegve vagy reménykedve folyton azt várja, mi lesz holnap. Nincs egy pillanatnyi nyugta, mindig a következő pillanatra gondol, aztán az utána következőre, s így nem tudja élvezni a jelent. (Robert Merle)