Olvasom, hogy a szülők egy része lakcímtrükköket vet be, hogy a kiválasztott oktatási intézménybe járhasson a gyermeke. Óvodai és iskolai beiratkozás idején ezért jelentősen megugrik a gyerekek száma bizonyos településeken, ugyanis a népszerű gyakorlat szerint a gyerek és az anya papíron átköltözik az iskola körzetében élő rokonhoz, ismerőshöz. Az iskoláknak első körben azokat a jelentkezőket kell felvenni, akik az adott körzetben laknak. A körzeten kívüli gyerekek csak akkor juthatnak be, ha marad üres férőhely, közülük sorsolással választanak. A trükköző szülőkkel szemben az iskolák és az önkormányzatok tehetetlenek.
Gondolom, hogy a törvény- és rendeletalkotók most mélységesen meglepődnek, talán fel is háborodnak. Miként azok is, akik a parlamentben oly kitartóan követelték, hogy a törvény szigorával lépjenek fel az iskolai szegregáció ellen. Mondván, nehogy már a szülő döntse el, hogy melyik iskolába adja a gyermekét! Pedig érdemes lenne megnézni, hogy az ő gyermekik és unokáik milyen iskolában járnak, vajon hány hátrányos helyzetű gyermek van az osztályukban. Persze, ezt elég nehéz lenne pontosan felmérni, csemetéik nagy része ugyanis nem is Magyarországon tanul.
Engem, ellentétben rendkívül bölcs döntéshozónkkal ez a trükközés egyáltalán nem lep meg, tisztában vagyok ugyanis néhány olyan alapvető ténnyel, mely alapjaiban rendíti meg az ilyen korlátozások hatékonyságát. Az első, hogy a legtöbb szülő -- megjegyzem, szerencsére --, mindig azt szeretné, hogy a gyermeke alapos, sokoldalú képzést kapjon, mely lehetővé teszi a benne szunnyadó tehetség feltárását és fejlődését. Nem véletlen, hogy szerte a világban kialakultak az elit iskolák, melyek kitárják kapuikat a kiváló képességű, ám szerényebb anyagi háttérrel rendelkező fiatalok előtt is.
Az meg szintén köztudott, hogy a magyar roppant élelmes fajta, jóval súlyosabb nagykapuk mellett is megtalálta már a kiskaput, mint az iskolai beíratás. Mint Kopátsy Sándor, a neves közgazdász írta valahol, isteni szerencse, hogy ilyenek vagyunk, mert korlátolt és rövidlátó hatalmak mellett épp ez az élelmesség biztosítja a túlélést.
Persze, megértem én, hogy így az adott iskolában, településen még több lesz a hátrányos helyzetű gyermekek aránya, hogy még kevesebb lesz az olyan tehetség, akihez igazodni lehet, ám azt aligha lehet elvárni, hogy a jobbak feláldozzák magukat eme probléma megoldása érdekében. Ezt a gondot ugyanis nem nekik kell orvosolni, hanem a politikusoknak és a pedagógusoknak. Úgy is mondhatnánk, nem a jobbakat kell visszafogni, hanem az elmaradókat felemelni.
Azon viszont igazán meglepődtem, hogy az oktatási ombudsman is megszólalt az ügyben, azt mondta, a jelenség ellen oktatási jogszabályokkal nem lehet fellépni, csak azzal, ha megszüntetik az iskolák közötti különbségeket. Ezzel egyrészt az a baj, hogy korábban ő is a törvényi szigorítást támogatta, másrészt, hogy tapintatosan tudtunkra adta, fogalma sincs, mit kellene csinálni. Az iskolák közötti különbségeket ugyanis eddig még sehol a világon nem tudták megszüntetni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése