2011. július 5., kedd

Jaroslav Hašek: Eljegyzés a családunkban

(Egy derék kis legény naplójából)

Mindig nagy gondban voltunk a néném, Lidka miatt, mivelhogy már többször kimaradt éjszakára férfiakkal, akik megkérték a mamát, hogy Lidka rövid időre kiruccanhasson velük. Egyszer betoppant egy fölöttébb rendes, derék tisztviselő, Syrovátko úr, odaállt a mama meg a papa elé, és igen szépen kérte őket, engedjék vele Lidkát kirándulni. Folyton fújta az orrát, s hajtogatta, hogy teljességgel tisztességes ember és tiszta jellem. A mama bólintott, hogy no jó, menjenek csak, de Lidka nyolc órára otthon legyen, mert ő bizony nem melegíti meg kétszer a vacsoráját, meg különben sem illik későn hazajárni, mert egy leány könnyen hírbe kerülhet. Erre Syrovátko úr ismét fújni kezdte az orrát, és erősködött, hogy ő tisztességes ember, nem pedig holmi szoknyapecér.
- Szoknyapecér ide, szoknyapecér oda, csak hozza vissza a lányt egészben és épségben – mondta a papa -, különben sincs ínyemre az ilyesmi.
No de mitévő lehetett? Ha a mama kimond valamit, nekünk a papával hallgatnunk kell, még ha igazunk van is, és a mama ostobaságot művel.
Syrovátko úr hát vitte Lidkát. A mama keresztet rajzolt Lidka homlokára, nekem pedig Syrovátko úr adott egy ötkrajcárost amolyan jóvátétel gyanánt azért, amit majd elkövet.
Már este fél kilenc, de Lidka sehol, aztán tíz, bezárták a ház kapuját, majd tizenegy. A mama sírt, a papa megette Lidka vacsoráját, dühösen járt fel-alá a szobában, és kiabált, hogy majd ő felelősségre vonja Syrovátko urat, reggel elmegy a hivatalba. A mama jajgatott, hogy biztosan történt velük valami, esetleg Lidka a lábát törte, a nyakát szegte, a vízbe fúltak, vagy isten ne adja, Lidka elveszítette a legdrágábbat, amiben a mamára ütött.
Kérdeztem, hogy az mi, erre a papa adott egy nyaklevest, a mama meg rám parancsolt, hogy imádkozzam. Azt mondtam, hogy az őrangyal vigyáz Lídkára, mivelhogy láttam egy képet, amelyen az őrangyal egy keskeny pallón vezet át a szakadék fölött egy vak leánykát, a leányka hátán virággal teli hátikas.
De a papa morgott, hogy Lidka legfőbb őrangyala ez idő szerint Syrovátko úr, s ha történetesen ő leány volna, nem óhajtaná, hogy Syrovátko vezesse éjnek idején hazafelé kirándulásról.
Aztán éjfél lett, és a mama már nem az „aranyos Liduskáját” siratta, hanem elmondta a nénémet mindenféle ringyónak és lotyónak, a papa pedig ordított:
- Minden férfi kéjenc, parázna alak, az embernek szinte nem lenne bátorsága senkivel kirándulni.
Nem aludtunk hajnali háromig. Kettő tájt megroppant valami a szekrényben. A mama keresztet vetett:
- Jézusmária, ez rosszat jelent!
A húgom, Mařena nem tudott hová lenni az örömtől, mivelhogy egyszer, amikor hét óra helyett este kilenckor jött haza, megverték. Háromra a papa kifacsarta a lelkét az üveg rumnak, és így szólt:
- Történt, ami történt, azt már nem hozhatjuk helyre, reggel eltöröm a pasas lábát, felkötöm magam, és mindnyájatokat kiirtalak. – Ezzel horkolni kezdett az asztalra borulva, a mama pedig eloltotta a lámpát, nehogy a papában tüzet fogjon a rum. Lefeküdtünk, és aludtunk nyolcig. Fél kilenc tájban egyszer csak nyílik az ajtó, betoppan Syrovátko úr, és rögtön azt mondja:
- Ne ijedjenek meg, Lidka kisasszony nem mer hazajönni.
A papa felült az ágyban, egyet sercintett, és így szólt:
- Beállított hozzánk, elvitte a lányomat kirándulásra, most hagyjon neki békét, és menjen isten hírével.
A mama alsószoknyában volt, dobbantott egyet, és rászólt a papára, hogy hallgasson, ne védje, ami védhetetlen, aztán nekiesett Syrovátko úrnak, aki fújta az orrát, és egyre hajtogatta, hogy ő teljességgel tisztességes ember, hirtelen vihar támadt, felhőszakadás, jégeső, a zápor elmosta a hidat, így hát, mivel a vonat nem ment, kénytelenek voltak szállóban tölteni az éjszakát. Van ott, úgymond, egy kisebbfajta szálló, és nem is került sokba.
A mama sírva fakadt:
- Jézusmária, szálló! Maga parázna semmirekellő, adja vissza a leányomat olyan tisztán, ahogy elvitte!
Syrovátko úr reszketett, és dadogva magyarázta, hogy Lidka az úton besározódott, és a szállóban nem volt se szobaasszony, se kefe.
- Gyönyörű szálló, mondhatom! – kiabált az ágyból a papa. A mama sírt, és szüntelen holmi fehér liliomot emlegetett, Syrovátko úr pedig egyre hajtogatta:
- Nagyságos asszonyom, nyugodjon meg, tisztességes ember vagyok, én másutt háltam.
A mama megragadta Syrovátko urat, rázta, mint a rongyot, és kiabált:
- Nem igaz, ismerem én az ilyesmit, vannak tapasztalataim!
Syrovátko úr csak fújta az orrát, hadonászott a zsebkendővel, és bizonygatta, hogy csupán baráti vonzalom alakult ki kettejük közt a kiránduláson, afféle kisebb baráti kötelék, mint aminő példának okáért közte és Lidka papája közt van. Erre a papa odakiabált az ágyból, hogy köszöni szépen Syrovátko úr barátságát. A mama ismét rádörrent a papára, hogy hallgasson, aztán megragadta Syrovátko urat, és követelte, hogy esküdjön meg ez előtt az ártatlan kisfiú előtt, mármint énelőttem, s fülön fogva odavonszolt Syrovátko úr elé, esküdjön meg, hogy feleségül veszi Lidkát. Syrovátko úr pirult, mint a pipacs, és kétségbeesve magyarázkodott, hogy nem veheti feleségül Lidkát, mivelhogy már nős és elvált. Amint a papa ezt meghallotta, ordítani kezdett, hogy adjanak a kezébe pisztolyt, most már biztosan nem kerüli el a fegyházat. A mama úgy fogta az alsószoknyáját, mint aki el akar ájulni, Syrovátko úr a bajuszát rágta, amikor nyakig sárosan, kisírt szemmel berontott közénk Lidka, térdre vetette magát a papa ágya előtt, és égre-földre esküdözött, hogy ez volt az első és utolsó eset, és hogy Syrovátko úr tisztességes ember, a szomszéd szobában hált.
- A színigazat mondja, kisasszony – kapott a szón Syrovátko úr -, erre nem is gondoltam. Jézusmária, nagyságos asszony, mennyi ott a poloska, csókolom a kezét.
Ezzel fogta a kalapját, és már kívül is került az ajtón. Lidka szeretett volna utána szaladni, de a mama elkapta, és taszított rajta egyet, mint a papával szokta tenni, és rápirított, hogy haszontalan teremtés, szégyent hozott az egész családra. Most aztán hajkurászhatják a vőlegényt, igazán nem lesz könnyű dolog, mivelhogy az esetnek híre megy.
Lidka hát hajkurászta a vőlegényt, és rá is akadt egy „palira”, ahogy a papa elnevezte az illetőt. Csakhogy nem volt ám az pali, hanem egy minden hájjal megkent csibész, név szerint Wavroušek. Fekete zsinórra kötött cvikkert viselt, és mindig úgy megtömte magát nálunk kenyérrel, hogy majd szétfakadt. Egy szép napon beállít azzal a kéréssel, hogy kirándulni vihesse Lidkát. A papa nem szólt semmit, csak fütyörészett magában, a mama pedig meg­lehetősen sokatmondón hunyorgatott Lidkára, és azt mondta, hogy Lidka nem szeret kirándulásra járni. De Lidka is kérőre fogta a szót, mondván, hogy nem járt még a Nyerítő tetején, ez egyszer megpróbálhatná.
Erre aztán a mama hosszú beszédbe fogott, és addig emlegette az erényes életet, míg Wavroušek úr elővette a zsebkendőjét, s éppúgy fújni kezdte az orrát, mint annak idején Syrovátko úr, és váltig hajtogatta, hogy tisztességes ember és szilárd jellem. Hallottam, amint a papa morog magában:
- Amaz azt mondta, hogy tiszta jellem, ez meg, hogy szilárd jellem, no úristen, segíts!

De azért csak elengedtük Lidkát kirándulásra, mivel a papa szerint Wavroušek úr afféle ostoba pali, mindazonáltal a lelkükre kötötték, hogy fél kilencre otthon legyenek, máskülönben megint újra kellene melegíteni a vacsorát.
Igen ám, de tíz óra, fél tizenegy, a mama nyugtalankodik, és azt mondja:
- Csak nehogy megint úgy legyen, mint akkor!
Tizenkettőkor a papa kezében ott volt a menetrend, és fejből mondta:
- A nyerítői megállótól tizenegykor indul az utolsó vonat, várunk még fél órát, aztán kiugrom az ablakon. – Ment a konyhába, ismét kiürítette a rumos üveget, s amikor az óra egyet ütött, énekelni kezdett: – Nesze, kislány, aranypénz, elég egy éjszakáér’…
A mama le se teremtette, csak sírdogált, hogy, úgymond, Lidka rossz végre jut. Aztán a papa bebújt az ágyba, és tüstént horkolni kezdett, mi is ágyba bújtunk, s a mama, mielőtt elaludt, így szólt:
- Majd reggel megmondom nekik a magamét!
Reggel kilenckor szerencsésen meg is érkeztek. Az a bizonyos pali kézen fogva vezette Lidkát, és így szólt:
- Nagyságos asszonyom, szilárd jellem és becsületes ember vagyok. Akaratom ellenére nagy felhőszakadás támadt, jégeső, szörnyű égiháború, röpködtek a villámok, csapdosott a mennykő, így hát ott maradtunk a szállóban, de erényes keretek közt, mert én aludtam bal felől, Lidka jobb felől.
A papa már nem bírta ki, hogy olyan sokáig hallgasson, felül az ágyban, és azt kérdi:
- Abban a nyomorúságos szállóban kerestek menedéket, amiben Lidka múltkor Syrovátko úrral volt?
A mama nekiugrott a papának, és fojtogatni kezdte, Lidka összeesett az ajtó mellett, Wavroušek úr pedig felkiáltott:
- Gyönyörű társaságba csöppennék! – s kirontott az ajtón. Lidka aztán teljes tizennégy napon át bömbölt, senki sem szólt hozzá, csak a papa mondogatta:
- Majd én kerítek neked vőlegényt. – Be is járt ungot-berket, míg aztán egy szép napon meglehetősen beszíva hazaállít, és így szól: – Nos, végre találtam vőlegényt. Az illetőnek derék gazdasszonyra van szüksége, mert önállósítja magát, és fogadót akar nyitni. – Közben a papának oly szépen csillogott a szeme. – Derék, jóravaló ember, eljött Prágába, s ahogy megegyeztem vele, holnap, vasárnap idehozom, és minden teketória nélkül megtartjuk az eljegyzést. Kappant sütsz, én pedig hörpintek egyet, hogy meglegyen a kurázsi.
Úgy is volt. A papa másnap elhozta a vőlegényt, leültetjük az asztalhoz, és várunk Lidkára, aki a szomszéd helyiségben foglalatoskodott az új frizurájával.
De már jön is Lidka, a vőlegény rámereszti a szemét, Lidka őrá, elsápad, a vőlegény szintén, fogja a kalapját, és már ott sincs. Ő volt ugyanis a főpincér abban a szállóban, ahol Lidka mindig menedéket keresett Syrovátko úrral meg Wavroušek úrral, valahányszor a kiránduláson elkapta őket az a bizonyos szörnyű jégeső.