"Mit tudok én arról, ha igazán magányos valaki. Az
olyan, mintha egy üvegházban élnél, üvegbura alatt, hívod az embereket, később
már csalogatod őket, jönnek is, aztán, kopp, neki az üvegnek, csodálkozva
megállnak, hallod is a koppanást, majd látod, ahogy fortyogva távolodnak. Hiába
integetsz. Egy idő után nem integetsz, dögöljenek meg. Olyan, mintha leprás
lennél, apró gennyes fekélyek lepnék el a tested, szivárogna a sárga undormány,
kénes, büdös kis felhők röppennének föl rólad, vagy mintha lenne egy tábla
rajtad, vigyázat, fertőző! Vagy hogy másodosztályú. És ha találkozol egy másik
táblással, úgy viselkedsz, mintha te nem volnál az, ő pedig úgy viselkedik,
mint te. A magányos embert elhagyta az Úristen, fiam." (Eszterházy Péter)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése