Amikor a férfiember szerelmes, mindig a legszebb oldalát fordítja a nő felé, még akkor is, ha ez az oldal igazából nem létezik. Mint valami pöffeszkedő hímpáva, amelyik széttárja színpompás, delejező hatású tollkoronáját, egyrészt, hogy a kiválasztott nőstény figyelmét magára vonja, másrészt, hogy ugyanezt a figyelmet elvonja a pucér fenekéről.
Na, szóval, itt rontunk el mindent. Itt, a kezdet kezdetén torpedózzuk meg a párkapcsolatunkat, itt adjuk be nőnknek csalódás keserű, fékezett habzású piruláját, melyről a vékony cukormáz szép lassan leolvad a szerelem tomboló tüzében. Mert kérem nyilvánvaló, hogy semmit sem szabad a csúcson kezdeni. Ugyanis a csúcs után mi következik, na mi? Hát a lejtő. Ahogy az idők szele fellebbenti egyéniségünkről a szerelem lila ködét, szép lassan szemet szúrnak a hiányosságaink. És akkor még a majdani öregedés káros mellékhatásairól és szövődményeiről nem is beszéltünk!
Mindenképpen azt ajánlanám hát mélyen tisztelt férfitársainknak, hogy egy kapcsolat elején mutatkozzunk még a valóságosnál is bugyutábbak, elesettebbek, hiszen a hölgyek amúgy is imádnak minket felkarolni, megváltoztatni, fixa ideájuk, hogy ők fognak új embert faragni belőlünk. Adjuk meg nekik ezt a lehetőséget, hagyjuk őket kibontakozni, és a sorozatos sikerélmények hatására ragaszkodásuk, szerelmük napról napra erősödik majd.
Hogy ez a sikerélmény-kúrafolyamatossá válhasson, nagyon lent kell elkezdenünk. Mutassuk magunkat kicsit bugyutának, kétbalkezesnek. Ha még így is kellünk neki, akkor nyert ügyünk van. Tapasztalatból tudom, kipróbáltam, bevált.
Annak idején, fiatal, lelkes férjként felajánlottam a nejemnek, hogy nyugodtan pihengessen, én majd elmosogatok, amit ő lelkesen fogadott. Öröme addig tartott, amíg kézbe nem vette az egyik, általam elmosottnak tekintett tányért, mert azonnal nyilvánvaló lett számára, hogy háztartási tevékenységem minősége messze elmarad az általa elvárható esztétikai minőségtől. Mivel megbántani nem akart, újra elmosta az edényeket és közölte, hogy a továbbiakban inkább ő fog mosogatni.
Ezt követően a vasalással próbálkoztam. Nejem felfedezte, hogy áldozatos tevékenységem eredményeként a textíliák esztétikai állapota inkább romlott, pontosabban újabb élek és redők meghatározhatatlan ornamentikája keletkezett rajtuk. Közölte, hogy a továbbiakban a vasalást is saját hatáskörébe utalja.
Az abszolút mélypontot a mosásnál értem el. Azt ugyanis senki nem mondta nekem, hogy a ruhákat előtte szét is kell válogatni, így aztán mindent egyszerre beraktam a mosógépbe. Nem akarom részletezni, de tény, hogy az addig hófehér lepedők tökéletes rózsaszín árnyalatot kaptak. Mondjuk, nekem tetszett. A nejemnek kevésbé. Ezt onnan gondolom, hogy közölte, többé ne menjek a mosógép közelébe. Ha nem, hát nem.
Azóta is folyik az okításom. Valamit már megtanultam, de sok még a pótolni való. Ha valamit sikerül jól megcsinálnom, a nejem nagyon örül, a háztartási munkák többségét azonban még mindig ő végzi. Így aztán mindketten elégedettek vagyunk. Több mint negyedszázada megy ez már így. Nem sietem el a fejlődést, kell valami kis öröm a következő huszonöt évre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése