2014. február 14., péntek

Isten állatkertjében



Csak ülök isten szép nagy állatkertje előtt, és miközben ámulok, bámulok, megpróbálom bezárni a bicskát, mely kinyílt a zsebemben. Pedig megfogadtam magamnak, hogy semmin sem fogok csodálkozni, sőt, felháborodni, ám rá kellett jönnöm, mindig van lejjebb.

Történt, hogy a családi adókedvezményt január elsejétől már nem csupán az adó, hanem a járulékok terhére is igénybe lehet venni, miáltal azok is jól járnak vele, akik keveset keresnek. Épp ideje volt, mondhatnánk, és mindmáig azt hittem, hogy ennek mindenki örül. Már megint tévedtem. Az emberi rosszindulatnak, irigységnek, azaz az emberi embertelenségnek nincs határa.

A napokban találkoztam egy ismerős asszonykával, aki elkeseredetten panaszolta, hogy a munkáltatója megfenyegette az egész csapatot, mindenkit kirúg, inkább olyan fiatalokat vesz fel, akiknek nincs gyermekük. Hogy miért? Mert amikor meglátta a bérjegyzéket, rájött, hogy jócskán nőtt a nettó fizetésük.  Hiába mondták neki, hogy ez számára egyetlen forint többletkiadást sem jelent, hogy ezt nem tőle kapják, hanem az államtól, sehogyan sem tudott belenyugodni. Végül kibökte, hogy akkor sem tartja elfogadhatónak, hogy ennyi „sokat” keressenek.

Megjegyzem, mindenki minimálbéren van bejelentve és tényleg ennyit keres.  Másnap, miután első felháborodásomban mindezt elmeséltem egy másik ismerősömnek, azt kellett tapasztalnom, hogy a jelenség egyáltalán nem egyedi. Ismerősöm ugyanis elmondta, hogy őket is kirúgással fenyegeti a munkáltató, sőt azt fontolgatja, hogy mindenkivel „ önként” aláírat egy olyan nyilatkozatot, mely szerint az illető lemond az adókedvezményről.

Legalább húsz éve hallom, s most már kezdem elhinni, hogy a magyar vállalkozónak az a baja, mindegyik két év alatt akar meggazdagodni. Tudom, vannak kivételek. Most már azt is kezdem elhinni, hogy a magyar vállalkozó – szintén tisztelet a kivételnek  --, még mindig nem tanulta meg, hogy legjobb befektetés az elégedett munkavállaló, aki ragaszkodik az állásához, aki nem lép le az első adandó alkalommal, s nem kell helyette kéthavonta új embert betanítani.

Azoktól, akiket netán emiatt rúgnak ki a munkahelyükről, csak egyet kérek: fogjanak össze, pereljék be az ilyen munkáltatót, hátha a bíróság megítél számukra egy csinos kártérítést. Mert ezek az embernek látszó lények – nem írhatok állatot, mert állatbarát vagyok --,  a szép szóból már nem értenek.

De lenne egy kérésem kormányunkhoz is. Ha olyan rettentő kitartással tudják munkavédelmi szempontból ellenőrizni, hány percet tölt a dolgozó a számítógép előtt és ellátták-e megfelelő védőszemüveggel, ugyan lépjenek már a munkáltatók tyúkszemére adókedvezményileg is. Mert azt talán ők sem hiszik el, hogy valaki ingyen és dalolva lemond a neki járó adókedvezményről. Meg azon is elgondolkodhatnának a törvén alkotók, hogy békeidőben nem lehetne é népellenes bűncselekményekért felelősségre vonni azokat, akik megérdemelnék.

Én addig is itt ülök isten szép nagy állatkertje előtt. Békés természetű ember vagyok, így megpróbálom bezárni a bicskát, mely kinyílt a zsebemben. Valahogy nem megy.

Orémus  Kálmán