2011. május 26., csütörtök

Leépítés a minisztériumban

-- Tisztelt kartársak! Ezennel megnyitom mai értekezletünket. Mint az köztudott, a kormánydöntés értelmében minisztériumunk is jelentős leépítést kénytelen végrehajtani. Biztos vagyok abban, hogy találunk valami humánus megoldást, mellyel mindenki jól jár. Fel is kérem Kovács osztályvezető urat, ismertesse javaslatait arra vonatkozóan, hogy kik lesznek azok a kollégák, akiktől hamarosan megválunk.
-- Nos, tisztelt kollégák, sok álmatlan éjszaka és tépelődés után, a következő javaslatot teszem. Én azt mondom, hogy építsük le Gizikét a könyvelésről, mert munkásőr volt az apja, a bögyös Macát a kommunikációról, mert az utóbbi időben csapnivaló kávét főz, meg a kopasz Józsit a karbantartóktól, mivel csak néhány hónapja került ide, így neki nem kell végkielégítést fizetni. Illetve, mindenképpen ki kellene már rúgni ezt az özvegy Skiglhoffer Károlynét, mivel a rendszerváltás óta nem jár be a minisztériumba, ami mégiscsak tarthatatlan.
-- Nos, kedves kartársak, kinek van ehhez hozzáfűzni valója? Elvégre, én még új vagyok itt, maguk meg évek óta ismerik ezeket az embereket. Tessék, államtitkár úr!
-- Hát, azért ne együk olyan forrón azt a kását, mert kiöntjük a fürdővízzel a gyermeket, és járt utat járatlanért el ne hagyj! Mert lehet, hogy a Gizikének munkásőr volt az apja, de ki az apósa? Na, ki? Hát Ödön bácsi, aki Csobánc megyében a vállán vitte az egész választási kampányunkat. Hol lennénk most Ödön bácsi nélkül? Ezt ezzel a családdal egyszerűen nem lehet megtenni.
A bögyös Macával is nagyon kell vigyázni. Mert igaz, hogy pocsék kávét főz, meg már a bögye sem a régi, de tudjátok, hol dolgozik a férje? Hát az ügyészségen. Most vesszünk össze az ügyészséggel, ebben a vizsgálódós világban? Szó sem lehet róla!
-- Akkor már nem maradt csak a kopasz Józsi.
-- Hát elvben, miniszter úr, elvben. Mert ugyan csak néhány hónapja került hozzánk, de mért vettük fel karbantartónak? Mert a kampány idején hónapokig ingyen ragasztotta a plakátokat. Egyébként, a kirúgása még diplomáciai bonyodalmakat is okozhatna, mert másodállásban pálinkafőzésre tanítja a gaboni nagykövetet. Már mondtam is neki, hogy szólhatna egy jó szót az érdekünkben.
-- Hát ez hallatlan! Akkor legalább ezt az özvegy Skiglhoffernét küldjük el. Húsz év alatt nem tűnt fel senkinek, hogy ez a nő be sem jár a munkahelyére, de közben kapja a fizetését? Tanácsos úr, mit tud maga erről?
-- Miniszter úr, a helyzet nem ilyen egyszerű. Igaz, hogy ez a nő húsz éve nem jár be a minisztériumba, de korábban húsz évig volt itt személyzeti vezető, és még mindig van egy szekrénye.
-- Miféle szekrénye?
-- Hát egy páncélszekrénye, és csak neki van hozzá kulcsa. Mellesleg megjegyzem, hogy az ön elődje egyszer már ki akarta rúgni ezt a nőt, be is hívatta.
-- És?
-- Skiglhofferné elővett a szekrényből egy dossziét, a miniszter úr beleolvasott, elsápadt, és azt mondta: „Sajnálatos tévedés történt, kedves asszonyom, ön egy pótolhatatlan munkaerő.”
-- Jó, akkor mi legyen a leépítéssel?
-- Már engedelmet, miniszter úr, de nekem támadt egy ötletem. Tudja, van nekünk egy háttérintézményünk, mely olyannyira titkos, hogy senki sem tudja, mivel foglalkozik.
-- Miféle háttérintézmény?
-- Hiszen tudja, ez a Nemzeti Közérzetjavító Igazgatóság. Mi lenne, ha ezeket az embereket a minisztériumból kirúgnánk, és nyomban átvenné őket a háttérintézmény. Még költözniük sem kellene, ugyanannál az íróasztalnál ülnének, csak máshonnan kapnák a fizetésüket. Nálunk meg javulna a statisztika.
-- Egészen zseniális ötlet, osztályvezető úr! De mi lesz, ha egyszer feltűnik valakinek ez az intézmény, és majd ott is létszámcsökkentést követelnek.
-- Semmi gond, miniszter úr, akkor majd valamennyien kiváltják a vállalkozói igazolványt, kiszervezzük a tevékenységüket, és ülnek tovább ugyanannál az íróasztalnál.
--Na, látják, uraim, mondtam én, hogy találunk valami humánus megoldást, amivel mindenki jól jár!