Munkára magyar!

-- Száztizenegyes sorszám! Kérem a száztizenegyest!

-- Én…, én lennék, kérem, a száztizenegyes!

-- Neve!

-- Kérem, én Széchenyi István vagyok, pontosabban, gróf Széchenyi István, de ez most mellékes.

-- Semmi sem mellékes! A hivatalnak minden körülményt mérlegelnie kell. Milyen ügyben?

-- Kérem, a helyzet az, hogy én vagy 150 éve elhaláloztam, de ahogy ott ültem fenn, hallottam, hogy most minden munkáskézre szükség van, ezért feltámadtam, és most munkára jelentkezem. Én már annak idején is édes hazámat szolgáltam. Munkára, magyar!

-- Mellékes! Kit érdekel a maga hazája, amikor odakünn még legalább húsz ember várja, hogy beregisztráljam, tájékoztassam, lejelentsem. És mihez ért?

-- Hát kérem, én annak idején építtettem egy hidat. Járatos vagyok a gazdálkodásban, kisujjamban van a lótenyésztés és a hitelezés is.

-- Papírja van róla?

-- Hát az nincs, esetleg az a pár értekezés, amit írtam.

-- Az nem jelent semmit! Nyelvtudás?

-- Angol, német, francia anyanyelvi szinten.

-- Gondolom, nyelvvizsgája sincs.

-- Hát, az nincs.

-- Mennyit szeretne keresni?

-- Jaj, ha nem mondtam volna, természetesen én a munkát teljesen ingyenesen végezném, egy fillért sem kérek érte. Úgy érzem, ennyivel tartozom a hazának.

-- Szóval, feketén akar dolgozni!

-- Én nem tudom, hogy ez mit jelent, de feketén-fehéren kijelentem, hogy ingyen kívánok dolgozni.

-- Személyi igazolvány, lakcímkártya?

-- Nekem ilyen nincs, kérem.

-- Aha, volt képe idejönni, amikor még személyi okmányai sincsenek! Meg ingyen akar dolgozni. Mondja, nincs magának valami pszichiátriai betegsége?

-- Állítólag volt, annak idején évekig kezeltek a döblingi elmegyógyintézetben.

-- Ember, hát mért nem ezzel kezdte! Verje ki a fejéből munkát! Tudja, hányan cserélnének magával! Menjen, százalékoltassa le magát, és ne rontsa itt nekem a statisztikát, mert úgy megbüntetem, hogy megemlegeti!