2011. november 28., hétfő

Kérdések a nőkről

Míg az ember fiatal, sohasem tudhatja, mi a helyzet ezekkel a nőkkel. Meg azokkal sem. Hogy mit is akarnak. Hogy akarnak-e egyáltalán valamit. Szóval, hogy hányadán is állunk.
Csak nézünk, de nem úgy, mint a moziban. Ott legalább pereg a film, történik valami. Itt semmi, csak bámulunk, mint borjú az új kapura. A szemét, a mellét, a csípőjét, ahogy elring mellettünk és kileng, jobbra, balra, jobbra, balra. Mint az Eötvös-inga. Egyáltalán, mit emlegetik folyton azt az Eötvös-ingát? Még, hogy hatalmas fizikai felfedezés! A női csípő, az igen, hiszen mozgása sokszor a fizika összes törvényét megkérdőjelezi! Hát el tudja valaki képzelni, hogy azt a bizonyos ingát ilyen kiguvadt szemekkel bámulja valaki. Arról nem is beszélve, hogy ezt sokkal hamarabb feltalálták.
Egyébként, ez a dolog teljesen érthetetlen. Ez a csípő, ez a mell, ez a szem már tegnap is ugyanilyen volt, meg tegnapelőtt is. Már akkor is megbámultuk. Csak tudnám, mi a francot nézünk rajta mindennap.
És egyáltalán. Mért teszik úgy ki, ha egyszer nem akarják, hogy megbámuljuk? Mert, állítólag, ők nem akarják. Sőt, kikérik maguknak. Azt mondják, csak a divat, meg a meleg miatt van. Szóval, ha megbámulom, akkor szemtelen vagyok, ha meg ügyet sem vetek rá, akkor buzi. Ha az első randin le akarom fektetni, akkor rámenős vagyok, sőt szexőrült. Ha erre kísérletet sem teszek, akkor mamlasz és lúzer. Vagy, amit még kevésbé tudnak megbocsájtani, egyszerűen nem tetszik nekem. Ki tud ezen eligazodni?
Ha a hölgy számottevően fiatalabb, akkor az apja lehetnék. Ha idősebb, akkor anyakomplexusom van. Ha még tanul, akkor a szülei szerint a tanulás rovására megyek. Pedig ez a legnagyobb hülyeség, mert engem nem a tanulás rovása érdekel.
Később aztán az ember megérti, hogy nem kell mindent megérteni. Mégy az utcán a szeretett nővel. Ha megbámulsz egy szőke bombázót, akkor azt mondja, szemtelen vagy, majd fél napra kitör a mosolyszünet, amely nagyjából olyan, mintha a Vezúv törne ki, csak sokkal gyakoribb, ezért nincs hírértéke. Ámde, ha szíved választottját bámulják meg az elvonuló hímivarú egyedek, akkor elégedetten elmosolyodik, és nem szól semmit, legfeljebb annyit jegyez meg: mennyire megérte az árát ez a kis kardigán, melyet tavaly vett magának, akciósan.
Ha egyszer azt mondanád, persze nem mondod, mert már van annyi eszed, hogy milyen jól áll a szomszédasszonynak az új kabátja, akkor azonnal számon kérné, ugyan mi célból bámulgatod te a szomszédasszonyt. Ha mindezen megjegyzés az ő csókos ajkait hagyná el, ez azt jelentené, hogy szeretne egy legalább ugyanilyen, de inkább jobb kabátot. Ha szomszéd ordítozva kérdezi fel a kisfiától a leckét, nőd azt mondja, legalább foglalkozik a gyerekkel. Ha te határozottan felszólítod a saját csemetédet elítélendő cselekedetének felfüggesztésére, akkor viszont kérdőre von. Mért teszed tönkre idegileg az „Ő” gyerekét.
Ám nem kell aggódni, ahogy öregszünk, szép lassan megoldódnak ezek a problémák. A kérdéseinkre ugyan nem kapunk választ, de már fel sem tesszük őket. Például nem kérdezzük meg, hogy mit akarnak tőlünk a nők, mert nem akarnak már semmit. Meg aztán a korral kicsit bölcsebbek is leszünk. Rájövünk, hogy a nők pont azért tesznek és mondanak értelmetlen és logikátlan dolgokat, hogy ezekről, pontosabban rólunk gondolkodjunk. Ők ugyanis tudják, hogy mi, férfiak mindent meg akarunk érteni és fejteni. Nem az eszükkel tudják, ez az évezredes tapasztalat beleivódott a lelkükbe.
Persze, csak úgy kíváncsiságból, felmerül egynéhány korosodó hímtársamban, hogy milyen lehet az, amikor az embert már csak a pénzéért szeretik. De minket ez a veszély nem fenyeget.