2011. november 7., hétfő

Őszi dal

A sűrű permet csöndesen szitál,
verejtékcseppjét szórja ránk az ég,
a vicsorgó köd úgy borul reánk,
mint fojtogató fehér kőfazék.

Hol tavasszal még kacagott az élet,
most elsiratják lombjukat a fák,
csak fogd a kezem, ne lássák, hogy félek,
sötét sikolyba fullad a világ.

Kapaszkodj belém, s én kapaszkodom,
a pillantásod őrzi az erőt,
elporlad tőle minden hatalom,
megmarkolom az elfolyó időt.