Felháborító eset az iskolában

Tanulmányi ellenőr megy egy iskolába, felmérni a diákok felkészültségi szintjét. Beül egy órára, majd megkéri a tanárt, hadd tegyen fel egy kérdést a gyerekeknek:
- Tudja-e valaki, ki rombolta le Jerikó falait?
Néma csend, a gyerekek zavartan néznek maguk elé. Pár perc múltán Pistike jelentkezik:
- Azt nem tudom megmondani, ki volt, de biztosra veheti, hogy ebben az esetben én ártatlan vagyok!
Az ellenőr felháborodva fordul a tanárhoz:
- Ez felháborító! Maga mit szól ehhez?
A tanár mentegetőzve mondja:
- Nézze, Pistike nem túl jó gyerek, de elég őszinte. Ha azt mondja, nem ő volt, akkor én hiszek neki!
Az ellenőr dühösen kirohan a teremből, és megy az igazgatóhoz:
- Már megbocsásson, de az Ön iskolájában a gyerekek nem tudják megmondani, ki rombolta le Jerikó falait, és ami még rosszabb, a tanár se!
Az igazgató felhorkan:
- Nézze, a gyerekeket nem ismerem mind személy szerint, de a tanáraimban megbízok! Ha egyikük azt mondja, hogy nincs közük hozzá, akkor én hiszek nekik!
Az ellenőr kétségbeesésében felhívja az oktatási minisztert. Amikor elmondja a tapasztaltakat, a miniszter csitítani próbálja:
- Nem ismerem az összes igazgatót, de ha ekkora a probléma, akkor azt gyorsan meg kell oldani! Kérjen három árajánlatot vagy írjon ki egy tendert, és hozassa rendbe azt a nyamvadt falat, ha ennyire fontos!

A virágkocsi, mint magyar csodafegyver

Mint az a sajtóban több helyen is megjelent, az ungvári magyar konzulátus szerette volna bemutatni a Debreceni Virágkarnevál egyik virágkocsiját az Ukrajna függetlenségének huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, de azt egy ukrán vámtisztviselő nem engedte be Ukrajnába, mondván, a jármű nem rendelkezik megfelelő papírokkal a közúti közlekedéshez. Történt mindez annak ellenére, hogy a járművet végig vontatták, a hasonló virágkocsik korábban minden gond nélkül eljutottak Romániába, sőt, esztétikailag is megfelelt a szigorú ukrán követelményeknek, hiszen a vámosok és határőrök rendre lefényképeztették magukat a kocsi társaságában.

Megpróbáltam kitalálni, hogy mi lehetett a valódi oka annak, hogy megtagadták egy ilyen szemet gyönyörködtető alkotás beléptetését. Az általam elképzelt magyarázatok a következők:

1. A virágkocsi Kölcsey Ferencet idézte meg, akinek odaát nem tudják megbocsátani, hogy a Himnuszban csak a magyarokra kérte Isten áldását, és egy árva szóval sem emlegeti az ukránokat.

2. Úgy gondolták, ez egy új csodafegyver, ezek a megátalkodott, irredenta magyarok a virágpollenekkel akarják elaltatni keleti szomszédaink veleszületett gyanakvását, hogy aztán rátehessék a kezüket Kárpátaljára.

3. A virágok egy esetleges baleset következtében bármikor leeshetnek a kocsiról, és maró, magas savtartalmú nedvükkel nyomot hagyhatnak a kiváló ukrán utakon.

4. Egy ilyen jármű precedenst teremthet. Mi van, ha jövőre az ukrán lakosság tüntetésen követeli a virágkocsik forgalomba helyezését.

5. Fennáll a veszélye annak, hogy az ukrán újgazdagok és állami vezetők ezentúl már csak virágkocsivá alakított páncélozott Mercédesszel hajlandók majd közlekedni.

6. Az egész Debreceni Virágkarnevált plágiumnak tartják, mert bizonyítékaik vannak arra, hogy az ukránok már négymillió éve rendeztek ilyeneket, sőt megtalálták az egyik mamutagyarból készült virágkocsit is.

7. A kocsiban nem volt hullazsák, illetve ukrán nyelvű növényhatározó, melynek alapján szálanként ellenőrizni tudták volna a virágok személyazonosságát.

8. Nem tudták, mennyi jattot kérjenek a sofőrtől a beléptetésért, mert a virágkocsi nem szerepelt az árjegyzékben.

Ezek után, a magam részéről teljes mértékben megértem, hogy a járművet nem engedték be Ukrajnába. Semmi keresnivalója ott! És fő az éberség, elvtársak! Pardon, nem elvtársak, hanem uraim!

Ábrányi Emil: Mi a haza?

Egy élénk fiúcska, a kiben a lelket

Isten már növeszti; a ki már figyelget,

És kezd számot adni arról, a mit érez,

szólott apjához, édes szülejéhez:

 

"Kedves apám, lelkem, valamit nem értek;

Ha ti a hazáról, ti nagyok, beszéltek,

Szemetek - jól láttam - majd könnyekben ázik,

Majd kigyúlad, lángol, tüzesen szikrázik.

Kedves apám, töröm a fejemet régen

Mi hát az a haza? Magyarázd meg nékem."

 

"A haza: ez a föld, hol világra jöttünk,

A haza: ez az ég, mely ragyog fölöttünk -"

 

"De hiszen az ég nagy s mindenütt egyforma!"

 

"A haza: e tájék, kéklő hegyek orma,

Minden, a mi itt van és szívünknek drága,

Levegője, napja, vize, rónasága,

A virág a réten, a madár az ágon -"

 

"De hiszen van szebb is e kerek világon!

Ha te, én, meg anyám, messze vándorolnánk,

Mindenütt megélnénk, boldogok is volnánk.

Van madár mindenhol, mely magasba lebben,

Úszdogál mindenhol kis hal a vizekben,

Mindenütt van szép ház, mindenütt van bőség -"

 

"Több a haza ennél: nagyság és dicsőség,

Öröm és gyász együtt! Nyomorulttá válik,

A kitől elvették s megsínyli halálig.

Nappal nincs nyugalma és éjszaka rémek

Veszik el az álmát! -"

 

"Én nem sínyleném meg!

Mindenütt, van játék, mindenütt van lepke!"

 

"A haza, fiacskám, szívünk legszentebbje,

Oltár, mely előtt csak fejlehajtva. Térden

Áldozik az ember!"

 

"Jó atyám, nem értem!

Magyarázd meg jobban!"

 

"Hallgass ide gyermek!

Apuka mesét mond... Hallgasd s jól figyeld meg!"

Egyszer volt... régen volt... Üldözőbe vették

És addig bántották, addig sértegették,

Míg átokkal ajkán elhagyta hazáját.

Esküvel fogadta: Magyarország táját

Többé sohse látja, nem kivánja látni,

Ezután idegen Istent fog imádni,

A magyart gyűlölni és utálni fogja,

Ha keresztre húznák, nézné mosolyogva,

Hallgatná gyönyörrel zokogását, jajját!

 

Szólt és ment haraggal s ádáz gúnykaczajját

Gőgös üldözőknek vitte a fülében.

 

                    *********

 

Az idő homokja pergett lassan, szépen.

Költöző madárka, mely vágyát követve,

Tízszer is, húszszor is útját arra vette,

Hova fecske, gólya híven visszajárnak

Nyíló kikeletkor: a magyar határnak.

Pergett az időnek halk homokja szépen,

És az, a ki látta lobogó dühében

A haragos embert ezelőtt sok évvel:

Most bámulna rajta, vagy nem ismerné fel.

Grófokkal komázik és hajlong a lába

Idegen királynak fényes udvarába'.

A kegyelmes Isten úgy fölvitte dolgát,

Hogy sürögve járnak körülötte szobák.

Tündöklik a napfény aranyos ruhában,

Serleg a kezében és mosoly a száján.

Herczegek, bárók közt oldódik a nyelve.

Ime most is ott űl s poharat emelve

Szól a társasághoz harsányan, kevélyen:

 

- "Bor, paripa, mámor, kártya, koczka éljen!

Éljen a szerencse és a szivtelenség,

Hogy a koldus erkölcs czondráit nevessék

S hatalomban, kincsben járjanak bokáig!

Éljen az okosság és éljen sokáig

Minden a világon... csak a haza veszszen!" –

 

Mikor ezt kimondja sáppad, összerezzen,

Szemei forognak, kábult agya szédül,

S mintha el akarna válni az eszétűl,

Fölkaczag, kikelve rettentőn magából,

Azután a könnye omlik mint a zápor.

Mint a tüzes villám, úgy csap a szivébe

A lenézett, gúnyolt távol haza népe,

S örült szerelemre gyúlad meg iránta,

A kit úgy gyűlölt, hogy pusztulásnak szánta!

 

Ittas czimborái lassan szétoszolnak,

Dünnyögik magukban: Majd jobban lesz holnap!

És ő maga, rémült inasokkal szemben,

Ott zokog sokáig az üres teremben.

 

És másnap a szolgák, kik parancsát lesték,

A hatalmas embert hasztalan keresték.

Átkutattak várost, kapukat elállták,

De hiába minden... többé nem találták.

 

                    *********

 

Hova ment? Nem sejtik! Csak az Isten tudja,

Hogy a bujdosónak merre visz az utja;

Csak az Isten látja, mi van a szívében,

Mi az, a mi hajtja napfényben, sötétben,

Mi az, a mi hajtja, hogy menjen előre

Zúgó fergetegben és dőljön a kőre,

Ha tovább nem bírja s meg kell hogy pihenjen.

Mi az, a mi hajtja, hogy csak menjen, menjen,

S ne legyen előtte se folyó se árok,

Míg nincsen a czélnál, mely után sovárog.

 

Ott halad a vándor... vérnyomot hagy lába,

Sár, hó-víz betódul tépett sarujába,

Elkopott mezének nincs már semmi éke,

De szivében több lesz, mindig több a béke,

 

A mint közelebb jön a magyar határhoz,

Kikelet van ujra. Daru, fecske szálldos

Kurrogva, csevegve a tavaszi égen.

Hamarabb ott lesznek ama szép vidéken,

Mint ő, a ki fáradt! Hogy irigyli őket,

A sugárzó légben vígan lebegőket!

 

Egy pár jámbor ember, kis tanyák parasztja,

A szegény bolyongót szívesen marasztja,

Pihen is a kunyhók, nyájas belsejében,

És az apróságot tanítgatja szépen

- Rejtélyes mosolylyal húzva őket félre –

Isten neve mellett a haza nevére!

 

De fölriad aztán, mert nyugtot nem adhat

Idegen föld néki, - mert itt nem maradhat.

Végső erejével tolja, magát, tolja,

Elcsigázott testét már alig vonszolja.

Néha le-leroskad; ekkor összeretten

És fölnéz az égre szomorún, ijedten,

S kérleli az Istent nagy szótlan keserve:

Még szüksége van rá, még ne hagyja cserbe!

 

Ah! azok a bérczek! Mintha látta volna!

Ah! az a kis erdő! Mintha rá hajolna,

Oly közel van hozzá...! És ott az a vár-rom!

Porba hullt a vándor a magyar határon.

Úgy van! Ez a föld az! Ez az ő hazája!

Odaroskadt hozzá hidegűlő szája,

Mozdulatlan karja a rögöt ölelte,

És egy hosszu csókban elröpült a lelke.

Visszajött meghalni ahhoz, kit imádott!

 

                    *********

 

Sírsz fiacskám ? Jól van! `Ez` a haza, látod!

Ha szeretsz valakit...

"Ha szeretsz valakit, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondod magadban, vagy neki, hogy "megbocsátok neked". (James Jones)

Az öreg vadász esernyője

Egy öreg bácsi ellenőrző vizsgálatra megy az orvosához. Az orvos kérdezi tőle, hogy van.

- Nagyszerűen érzem magam, doktor úr. Fél éve újra házasodtam. Az új feleségem 20 éves és három hónapos terhes. Mit szól ehhez, doktor úr?

A doki gondolkodik, aztán megszólal:

- Hadd mondjak el egy történetet. Ismerek egy vadászt, aki sosem hagy ki egyetlen vadászidényt sem. Egyszer azonban véletlenül az esernyőjét viszi magával a dzsungelbe a puskája helyett. Szembetalálja magát egy medvével. Ráfogja az esernyőt, céloz, és meghúzza a ravaszt, vagyis a gombot. Bumm! A medve abban a pillanatban elterül a földön.

- Ez lehetetlen! Biztos valaki más is lőtt! - hitetlenkedik az öregúr.

- Na látja! - mondja a doktor. - Nekem is ez a véleményem.

Az anya nemcsak a testét adja...

"Harmadéve Párizsban részt kellett vennem egy, a művészeti nevelést tárgyaló nemzetközi konferencián. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja a gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel. Ha az anya alkoholista, ez rányomja bélyegét a gyermekre. Ha pedig zenei alkoholista - így nevezném, aki csak rossz, selejtes zenével él - okvetlenül meglátszik a gyermeken. Ezért ma még tovább mennék: nem is a gyermek, az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése." ( Részlet Kodály Zoltán 1951-ben elmondott gyermeknapi beszédéből)

Böjte Csaba: munkatársat keresek!

Igen, munkatársat keresek, olyant, aki dolgozni szeretne népünkért, nemzetünkért! Olyanokat, amilyen a két esztelneki kollégánk, akik egy kis napköziotthont vezetnek 40 gyerekkel, akiknél minden alkalommal, örömmel, reménnyel telik el a szívem. Nagyon sok más otthont is felsorolhatnék, ahol nagyon szép munka folyik, s amelyekre szintén nagyon büszke vagyok, de most a tegnapi élményeimet szeretném meg osztom veletek.
A kamra már tele van, a nevelők és a gyerekek által közösen készített, finoman eltett savanyúsággal, lekvárokkal. Az általunk befogadott gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan lehet kevés pénzből szépen eltartani egy családot! A fásszínben szépen összevágva, eltéve, ott van a téli tűzifa. A nevelő nénitől kérdezték a gyerekek, hogy miért kell összevágni és szépen berakni egymásra a fát, mert otthon sem úgy csinálják? Minek kell órákig bíbelődni a téli tűzifával? És a nevelők elmesélték, hogy így sokkal több fa fér be a fásszínbe, és ha száraz, szellős helyen van tárolva a fa, akkor jobban ég, kevesebb pénzből kilehet telelni, és ami nagyon fontos, melegebb lesz a házban. Sok ilyen kis igazságból lesz életképes, országot fenntartó, boldog nyugodt állampolgár!

Aztán a ház mögé mentünk, jó volt látni a készülő vizesblokkot! Látni a tetőt, mire a cserepet a gyerekek és a gyerekek szülei sorba állva adták a mesterember kezébe, hogy így hamar meglegyen a kényelmes, meleg vizes fürdőszoba. Jó volt megnézni a szomszéd nénitől kapott szép régi ablakokat, melyeket szorgos kezek szépen felújítottak, hogy a mi házunk szép egységes stílusa ne szenvedjen csorbát. Persze a gyermekek nevelőikkel együtt „döntenek" a tokozat, a szobák színezése mellett, végül is mindez fontos része a nevelésnek. Azt szeretném, hogy a gyermek lássa, hogy mindaz mire szükségünk van, hogyan születik, így mindent magáénak fog érezni, és meg fogja becsülni. Természetesen, majd ha felnő, akkor ő maga is, meg fogja tudni szépen csinálni türelmesen mindazt, mire a mindennapokban szüksége van.

Kimentünk a kis konyhakertbe! Néhány ár csupán a vetemény, de van ott minden. Az öklömnyi hagymákat éppen begyűjtötték, szárad, várja, hogy felfonják szorgalmas kis kezek. A kert másik felében az embernél magasabb paradicsomon, gyermekfej nagyságú termés pirosodik a nyári melegben. A gyerekeknek jó ha látják, hogy vegyszer nélkül, becsületes munkából, a jól megtrágyázott földben milyen szép és sok zöldség terem. Elsősorban nem a haszonért dolgozunk, hanem azért, hogy lássák és tanulják meg a gyermekeink, önmaguk és családjaik becsületes munkából való eltartását. Lehet, hogy nehéz idők jönnek, és akkor a jéghátán is meg kell élniük. Én nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, – akárcsak most Angliában – ítéletre várva, a börtönök előtt. Kíváncsi lennék azoknak a fiataloknak a tanáraira, mert azok a fiatalok is keresztül mentek egy méregdrága oktatási rendszeren!!! Szerintem ott Angliában nem a fiatalok felett, hanem az egymást érő törvények által megbénított oktatást felett kellene ítélkezni!

Munkatársakat keresünk!! Szomorú szívvel írnom le, hogy az utóbbi években, az állami iskolák legtöbb tanára, nem tud a mi példaképünk lenni. Az alapítványnál 2200 gyerek van Erdély minden tájegységén, összesen 63 helységből, tehát tudom, hogy mit beszélek! Sajnos, hihetetlenül ritkán hallok arról, hogy a nyár folyamán a mi gyerekeinknek bár egy kirándulást, vagy egy vidám délelőtti programot szerveztek volna a jól képzett tanáraik, azok akik számára, az osztály létszámokat biztosítjuk. Ősszel jönnek, hogy kell három gyerek az első osztályba, négy meg ötödikbe, de egész nyáron egyetlen foglalkozást nem kínálnak fel a diákjaiknak!? Pedig tudniuk kellene, hogy egy vidám számháború vagy akadályverseny, milyen sok falat le tud bontani a tanár és a diák között! Ha nem teszünk lépéseket a gyerekek felé, akkor hogy tudjuk meggyőzni őket, hogy ne lógjanak, hanem szeretettel, jókedvvel vegyenek részt az órákon? Semmiből semmi sem lesz! Aki nem vet az nem arat! Szerintem a tanár számára is a jól végzett becsületes munka öröme a legnagyobb fizetség, és a gyermekek hihetetlenül hálásak, ha testvérként melléjük állunk. Ha nem állunk a gyermekek mellé akkor egészen biztos, hogy nem lesz sikeres tanügyi reform, és borítékolni lehet a további kudarcokat az érettségin, mindenféle vizsgán. Hosszabb távon meg az angliai zavargásokhoz hasonló eseményekre nálunk is fel kell készülni!

A felnőtt ha nem szeret a gyerekekkel lenni, az ne jöjjön hozzánk dolgozni. A festő szereti a vásznat, a színeket, az ecsetet, minden idejét ezekkel tölti, és így születik a remekmű! A földműves tekintete alatt nő a jószág, mondták a régi emberek. És valóban, az állataiban gyönyörködő gazda sok, nagyon sok időt tölt az ő szeretett jószágaival. Ha egy felnőtt nem szeret a gyerekek között lenni, köztük tenni – venni, akkor az ne menjen nevelőnek.

A perkői búcsúra menet fel a hegyre, folyt az izzadság a hátamon. Beszélgettünk, azt mondták, hogy kevés a fizetés a tanügyben, egészségügyben. Csak annyit válaszoltam, hogy lássa, itt izzadok a szerzetesi ruhámban, majd nemsokára kiérünk a hegy tetejére, és ott egy újabb rend ruhát veszek magamra, a tűző napon majd kiállok a népem elé szeretettel szolgálni, prédikálni, vállalom a papi nőtlenséget, és mindazt mi ezzel jár. Aztán megkérdeztem, hogy mit gondol, ez pénzért vállalható-e? Egészen biztos, hogy nem! Nincs a világnak az a pénze mit a püspök adhatna, hogy mindezt vállaljam fizetésért, de örömmel vállalom hivatásból, Isten és népem iránti szeretetből! Egy életünk van és azt valamiért oda kell adnunk, ha nem tesszük meg, úgyis a napok kiperegnek lassan az ujjaink közül, megöregszünk és meghalunk. Arra születtünk, hogy valami szépet, nemeset, Istennek, embertársainknak tetsző dolgot felvállaljunk és megtegyünk, hivatásból, szeretetből, csak azért mert emberek vagyunk! Persze jó ha megfizetik, de életünk célja nem lehet pusztán a havi bér! Nem hiszem, hogy valaki pusztán csak a bérért menne papnak, orvosnak, tanárnak. Kamasz fejjel a jövőt tervezgetve, biztos, hogy senki nem fizetésről álmodott!

Nem tudom, hogy kinek mi a hivatása, de azt tudom, hogy ha Isten megengedi, hogy valaki beteg legyen, akkor támaszt is orvosi hívatást. Vagy ha egy gyerek kiessen az ő családjának a fészkéből, akkor egészen biztos, hogy támaszt az Isten olyan hivatást, aki e vergődő kisgyerek mellé áll nevelőnek, és ölbe veszi nagy szeretettel és jósággal. Kedves fiatal én csak arra biztatlak szeretettel, nézzél magadba, és ha érzed az őszinte, tiszta vágyat a nevelői hivatás iránt, akkor keressél meg, vagy ha nem, írjál, és mi elmegyünk utánad! Persze ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincsen munkakönyv, fizetés, szabadság. Mindenki egy próba idő után, amelyet önkéntes szerződéssel nálunk tölt, s melyért szintén kap fizetést, munkakönyvet kap. A bentlakó nevelőknek két hónap szabadság is jár!

Akinek van, annak még adatik, mondja a mi urunk Jézus Krisztus! Azt a munkatársamat, amelyik szeret dolgozni, melyik a gyermek mellé áll, azt én örömmel, szeretettel segítem, mindenben társa vagyok és megteszek mindent, hogy az ő álmait, terveit a gyermekek érdekében valóra tudja váltani. Az egyszerű nevelők, kik nálunk dolgoznak csendesen alázattal, akiknek a nyakában mindig ott lógtak a kacagó gyerekek, azok ma a szép nagy intézményeink vezetői. De az a nevelő, aki a tavalyi lelógó pókháló alatt szeretne meggyőzni, hogy a gyermekek milyen csintalanok, és felsorol ötven indokot, amiért a gyerekek bukdácsolnak, és koszosak, az nem kell, még ha ingyen akar dolgozni, akkor sem, legyen bármilyen végzettsége vagy kapcsolat rendszere. A gyerekek közé nem kellenek a vesztett csaták okos, mindent megmagyarázó tábornokai!

Munkatársakat keresek, olyan embereket, akik szeretik a gyermekeket, akik úgy érzik, hogy ők nem halott anyagból akarnak szobrot, festményt alkotni, hanem egy életre hálás gyermekszívekben szeretnék nagy nagy alázattal a maguk halhatatlan arcát megformálni. Hiszem, hogy lehet a test és a vér kívánságából apának, anyának lenni, de azt is hiszem, hogy szeretetből, Isten akaratából is lehetsz – akárcsak Szent József a kis Jézus mellett, – apa, életre vezető csendes nevelő! Ezzel a levéllel őket, a Szent József értelemben vett szülőket szeretném megszólítani, hívni nagycsaládomba alázattal!

Érzed a szívedben a vágyat, hogy nevelő legyél? Ha valóban azt szeretnéd, hogy a melletted felnövekvő gyermekek, mind a szépen szóló orgonasípok értelmet adjanak életednek, mindennapjaidnak, akkor nagy szeretettel várlak a Szent Ferenc Alapítvány valamelyik házában, a világ legcsodálatosabb gyermekei között!

Szeretettel,
Csaba testvér

Csíksomlyó, 2011 augusztus 21. 

Forrás: erdély ma - egy szebb holnapért

Árpád vezér Európában

Őstörténetünk csupa homály és fehér folt. Sokszor azt is rosszul tudjuk, amit tudunk. Itt van mindjárt a honfoglalás, no meg, Árpád vezér. Ezekről a dolgokról alig sejtenek valamit. Mármint, engem leszámítva. Nekem ugyanis egészen konkrét elképzelésem van a honfoglalás eseményeit illetően.

Ahogy Árpád népe leereszkedett a Kárpátok lejtőin, s szájtátva bámulta a dús legelőket, a bővizű folyókat, no meg, a sok halat, s vadat, mi szem, s szájnak ingere, nem vette észre, hogy ez már Európa. Ami nem is csoda, mert egyetlen tábla sem figyelmeztette őket, nem hogy magyarul, vagy latinul, de még dákul sem.

Hanem hamarosan szembetalálkoztak egy furcsa küldöttséggel. Egyáltalán nem adták meg Árpád vezérnek a neki kijáró tiszteletet, csak hetykén bemutatkoztak, mondván, ők a bevándorlási hivataltól jöttek.

-- Van-e köztetek utcaseprő, hentes, bébiszitter, esetleg orvos? – tudakolták. –Mert azok jöhetnek, de nem így, csapatostul.

Aztán meghagyták, hogy az egész sereg táborozzon le azon a szent helyen, mert át kell esni az ellenőrzéseken. Hamarosan meg is érkezet egy újabb csapat.

-- Mi az állatvédők vagyunk – mutatkoztak be. – Elég fáradtak ezek a lovak.

-- Már hogyne lennének fáradtak – válaszolta Ond –, hiszen hónapok óta csak jöttünk meg jöttünk.

-- Ez állatkínzás! – csattantak fel az ellenőrök. – És az kutyákat mivel etetik? Magukat nem is érdekli az állatorvosok ajánlása? Így nem lehet belépni Európába!

Aztán felvették a jegyzőkönyvet, elmentek, de nyomban jött is a következő csapat.

-- Mi a közegészségügytől jöttünk – mondták.

A megyeriek már okultak az előző esetekből, s elhatározták, hogy bőségesen megvendégelik a hatóságot, hátha ettől megenyhül egy kicsit. Elő is kapták gyorsan a nyereg alatt puhított húst.

-- Te jó isten! – kiáltottak fel az ellenőrök. – Ennek már rég lejárt a szavatossági ideje! A kumiszon meg nincs zárjegy! Tessék az egészet megsemmisíteni, de azonnal!

-- Nem töhötöm – szólt ijedten Töhötöm --, mert mind itt halunk meg éhen. Az asszonyok, a gyerekek..

De a hatóságot nem lehetett meggyőzni.

Másnap már igencsak korgott a gyomruk, amikor beállítottak a jogvédők. Megállapították, hogy a megyeriek az alapjaiban sértik meg az emberi jogokat és az egyenlő bánásmód elvét. Minden házimunkát az asszonyok végeztek, és a vezetők között egyetlen hölgyet sem találtak. A gyermekek már ötévesen lóra ültek és nyilaztak, ami bőven kimeríti a kiskorú veszélyeztetésének tényálladékát.

-- Vezérlő fejedelem, menjünk vissza! Ennél még Etel közt is jobb volt – könyörgött Tas vezér.

De visszamenni nem lehetett, hiszen ott voltak a vérszomjas besenyők. Úgy döntöttek, hogy válogatott csapatokat küldenek a nyugati uralkodókhoz, megtapasztalandó, mi az, hogy Európa. A történészek ezt később kalandozásnak nevezték, és mindenféle rablásokkal társították, de mi sem igaz az egészből. Ezek egyszerű tanulmányok voltak, amit a titkos levéltárakban fennmaradt útiszámlák is bizonyítanak.

Működött is a dolog, amíg az egyik ilyen tanulmányúton egy bizonyos könnyelmű uralkodó nem kezdte el bizonygatni a megyerieknek, hogy az asszonynak otthon igenis jogai vannak. Bár lehet, hogy az verte ki náluk a biztosítékot, hogy a disznókat nem szabad moslékkal etetni, és egy igazi európai marha mikrochip nélkül neki sem kezd legelni. Nos, a lényeg az, hogy Lehel vezér első felindulásában úgy vágta fejbe a kürtjével, hogy menten szörnyet halt.

Ez aztán nem csupán az alig bimbódzó európai együttműködésnek vette véget, hanem indokul szolgált bizonyos megyeriek karóba húzására is. Igaz, hogy szép, civilizált, igazi európai karóba húzás volt, pappal, meg zengő harangokkal, de a karóba húzás az mégiscsak karóba húzás.

Azóta itt ülünk Európa szélén. Hol bevesznek minket, hol nem. Ez mindig attól függ, hogy jönnek e a besenyők, a tatárok, a törökök, vagy az oroszok. Mert akkor az ellenőrök úgysem mernek idejönni.

Szponzor vagy kiadó kerestetik!

Biztos nem fogjátok elhinni, de tavalyelőtt, csupán honfiúi lelkesedésből, cirka kilenc hónap alatt lefordítottam Szalay Károly (alternatív) Kossuth-díjas író Párhuzamos viszonyok c. regényét angolra csak azért, mert eddig a legjobb olyan magyar regénynek tartom, mely 56-ról és előzményeiről szól. S azon kívül jó könyv. „Történelmi lecke fiúknak.”  S úgy gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha egy világnyelven is lehetne valamit olvasni 56-ról azoknak, akit érdekel egy ilyen csip-csup kis esemény a magyar történelemből.

Lektort, azaz angol anyanyelvű kollégát, echte amerikait, is sikerült találnom szerkesztőnek, olyat, akit – nem muszáj elhinni, pedig van ilyen – szintén érdekel 56, és … Magyarország. S vele szinte minden mondatot, frázist, szót megbeszéltünk, leleveleztünk, hogy a fordítás olyan legyen, mint amilyennek lennie kell.  Viszont én naiv, nem tudtam, hogy kiadót ilyen nehéz lesz találni. Pontosabban, lehetetlen. Vagy csak úgy, hogy a kiadás költségeit a szerző (a fordító, a lektor) átvállalja, vagy a regényt saját költségén kiadatatja annyi pénzért, amennyit a kiadó kér. Majd osztozunk a hasznon jeligével. 

Ki tud, ki akar segíteni szponzort, kiadót, mecénást találni, hogy a könyvet kiadjuk (és a továbbiakban terjesszük is) angol nyelven?

Dr. Ortutay Péter

Az ördög varázsfazeka

"Mert a félelem az ördög varázsfazeka. Megpillantlak. Egész kedvesnek látszol. Közeledünk egymáshoz. És egyszerre félni kezdek tőled. Mert ki tudhatja, hátha rosszat akarsz nekem, bántani fogsz. Védekeznem kell. Rád vicsorgok. Mire te is félni kezdesz tőlem. Most már ketten vicsorgunk egymásra: ne közeledj! Nézd, mekkora kő van a kezemben. És hordozható rakéta a vállamon. Maradj távol tőlem, vagy még jobb, ha eltűnsz. Különben agyonütjük egymást. Később már ezzel kezdjük. Állatokkal különösen. Mi leszünk a Karinthy-féle nyuszi gazdája, a menekülő nyúlé, akit agyonverek, mert nem érti a rohadt, hogy csak meg akarom simogatni." (Popper Péter)

Ezt mondja a tökéletes feleség

"Frappáns ötlet volt drágám, hogy a koszos zoknidat az asztalon tárolod. Így mindig szem előtt van, és biztosan nem felejtem el kimosni."

"Milyen kedves Tőled, hogy felhajtva hagyod a WC ülőket, így megspórolsz nekem egy mozdulatot, amikor ki akarom sikálni."

"Milyen figyelmes Tőled, hogy nem emlékeztetsz állandóan a koromra! Bezzeg a bunkó kollégáim egy rakás virágot adtak szülinapomra. Alig bírtam hazacipelni. Nincs is ennyi vázánk. Meg jó, hogy minden este legurítasz egy pár sört, így az üres üvegeket vázának használhatom."

"Mar megint színjózan vagy, hányszor mondjam még, hogy sokkal aranyosabb vagy egy kis szalonspiccel? Sipirc a kocsmába, és 4 féldeci előtt haza ne gyere nekem, mert nem foglak beengedni."

"Légy szíves hangosítsd fel a tevét, hogy a konyhában is halljam a meccset!"

"Már megint frissen borotválkozva bújsz hozzam? Hányszor mondjam még, hogy nincs férfiasabb a két napos borostánál?"

"Teszed le rögtön azt a porszívót? Romba döntöd az illúzióimat. Ilyet csak homokosok tesznek, ráadásul megmelegszik a söröd, amit most töltöttem ki...."

"Kérlek, meséld el újra, hogy fogtad el tegnap a Lajos betlijét azzal a zseniális trükkel!"

"Mindenképp tudd meg kérlek, hogy mit rakott még édesanyád a borsos tokányba, amitől olyan finom lett, mert legközelebb nem akarom ezzel az anyámtól eltanult amatőr kotyvasztással terhelni a gyomrodat."

"Inkább turkálok valamit a sarki bálásnál, mert utánaszámoltam: ennek a szoknyának az árából pont két rekesz sört lehet venni."

"Nagyon rendes tőled az a törődés, ahogy olykor az egész éjszakát rászánod arra, hogy a Vén Diófában szegény Jenő lelkét ápold, hisz mióta otthagyta a neje, valóban senkije sincsen, akitől egy jó szóra számíthatna. Ha úgy látod, hogy rosszul esik neki, hogy te már hajnali háromkor hazajössz, inkább maradj még vele, ne maradjon tüske szerencsétlenben!"

"Most menj lángosért! Ott áll a büfé előtt az a tangás lány, akit a parton mutattam neked. Most megnézheted közelebbről."

"Itt van egy-két pornólap, lapozgasd ezeket, amíg gyorsan elemet cserélek a videó távirányítójában!"

"Úgy szeretem nézni az arcodon azt a feszült figyelmet, amint a számítógépeden játszol."

Azért vagyunk a világon...

"- Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamban. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával, és a szemem megtelik a hajnal harmatával. Lassan felálltam és azt mondtam: - Igaza van: késedelem nélkül haza fogok menni, hogy otthon lehessek valahol ezen a világon! Igaza van: nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket, az egymásra morgó népeket; s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk." (Tamási Áron)

Tényfeltáró könyv a német gyógyszerlobbiról

Köln/Budapest, 2011. augusztus 20., szombat (MTI) - Ki ne ismerné Bertolt Brecht szállóigévé vált mondását, amely szerint mi egy bank kirablása egy bank alapításához képest? Hasonló mondást engedett meg magának minap a Deutschlandfunk rádió Büchermarkt műsorában Wolfgang Schorlau. A német író-újságíró, akinek e hónapban jelent meg új könyve a Kiepenhauer & Witsch kiadónál, a mű megírása érdekében végzett előtanulmányok, interjúk, háttérbeszélgetések alapján korunk "lehető legnagyobb bűncselekményének" nevezte egy gyógyszeripari konszern alapítását.

    A rádióinterjúban Schorlau azt állította, hogy a farmakológiai ágazatot "bűnöző energia mozgatja". A gyógyszereket gyártó cégek költségvetésüknek mindössze tíz százalékát fordítják kutatásra - viszont 40 százalékát marketingre, a termékek reklámozására. Utóbbin belül egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek szánt orvosságok. Ez a betegcsoport a németországi pácienseknek alig 5 százalékát teszi ki, ám az ő gyógyszereik adják a konszernek üzleti forgalmának 40 százalékát!
    Hogy ezt a jól fizető piacot "markukban tartsák", a gyógyszergyártó cégek attól sem riadnak vissza, hogy ügynökeik révén beszivárogjanak az úgynevezett önsegélyző betegcsoportokba, illetve az interneten keresztül maguk hozzanak létre ilyen csoportokat. Az akció egyetlen célja rábírni a "betegtársakat" arra, hogy az adott konszern által gyártott gyógyszert írassák föl háziorvosukkal panaszukra - állította Schorlau.
    Több cég menedzsereivel folytatott beszélgetések során az író megtudta, hogy a gyógyszergyárak három csoportba sorolják az orvosokat - utóbbiak általános megnevezése a szakmában egyszerűen "receptfelíró". Az elsőbe az előnyöket keresők, a másodikba az előnyökre lecsapók tartoznak. Az egyetlen különbség köztük az, hogy az előbbiek maguk ajánlkoznak fel a konszerneknek, míg az utóbbiakat "meg kell dolgozni" a gyümölcsöző együttműködés érdekében. A harmadik csoport - amelynek tagjait nagyon nem szeretik a gyógyszergyártók - a "gyógyítók" elnevezést kapta. Ide azok az orvosok tartoznak, akik elutasítják a farmalobbival való együttműködést, és kizárólag betegeik gyógyítására összpontosítanak.
    Az előnyöket Schorlau kerek-perec vesztegetésnek nevezi - a konszernek tanulmánynak álcázott "alkalmazási megfigyeléseket" kérnek cserébe az orvosoknak fizetett jelentős összegekért. A szakmában ez évek óta bevett dolognak számít, és törvénybe sem ütközik. Ugyanakkor már több orvos ellen folyik büntetőper, ám jogerős ítélet még egyik eljárásban sem született. Ennek okát az író részben abban látja, hogy a német gyógyszeripari lobbi iszonyúan erős, egyike a legbefolyásosabbaknak az országban. A gyógyszerek árát például egyetlen állami vagy tartományi hatósággal sem kell egyeztetniük a gyártóknak - jóformán "hasra ütve", teljesen önkényesen állapíthatják meg azokat. Ennek köszönhető, hogy Németországban jóval drágábbak a gyógyszerek, mint másutt.
    Schorlau marketing-hazugságnak tartja azt az úton-útfélen hangoztatott állítást, amely szerint a gyógyszeripar sokat áldoz kutatásra. Ez már csak azért sem igaz - állítja az író -, mert a farmakológiai kutatás iszonyúan sok pénzbe kerül. Márpedig az ágazat ma már elsősorban a haszon maximálására törekszik, ami sikerül is neki. A gyógyszergyárak árbevétel-arányos nyeresége 30-40 százalék között mozog - ez többszöröse a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank mutatójának!
    E magas nyereség záloga a minél több szabadalmaztatott gyógyszer. A szabadalmi védettség ideje azonban előbb-utóbb lejár. Ilyen esetben a gyártók szempontjából sokkal olcsóbb a manipulálás, mint új vegyület kikísérletezése - tudta meg Schorlau. A módszer egyszerű: a szabadalmi védettségét elveszítő gyógyszer néhány molekuláját megváltoztatják, majd átfogó reklámhadjáratba kezdenek az "új szer" piacra dobása előtt - amely valójában azonos a régivel, csupán a neve változott meg. No meg talán pár euróval többe is kerül…

A Nagy Ember csodálkozik, de harcol

A Nagy Ember évek óta vívja harcát a Hiány nevű fenevad ellen, de hiába. Különös harc ez, melyben a Nagy Ember fegyvere a kisemberek nadrágszíja, de úgy, hogy ők is benne vannak. Ezt a nadrágszíjat húzza meg egyre szorosabbra. Megszorít, leépít, bezár.

Ezt tették már az elődei is. Mert volt itt már Nagy Ember, nem is egy. Megszorítottak, leépítettek, bezártak. Elégedetten számolgatták, mennyi megtakarítást fog ez jelenteni. Hogy kivirul ettől az Állam. Mert soványka volt szegény már akkor is. Na, de majd feltápláljuk, futja a megtakarításból!

Elküldték Emőkét a hivatalból, Mariskát az iskolából, no meg, a fiúkat a bányából. De a Hiány nevű szörny egyre hízott. A Nagy Ember csodálkozott. Megint húzott egyet a nadrágszíjon. Elküldték Déneskét a köztisztaságtól, Izabellát a kórházból és Elemért a honvédségtől. Nem volt elég. Előbb megszüntették a hivatalt, ahonnan korábban elküldték Emőkét, bezárták az iskolát és a kórházat is, ahol egykor Mariska és Izabella dolgozott.

Ám a szörny csak hízott és hízott. Nem értették. A megtakarításból vettek néhány további nadrágszíjat, de nem segített semmit. Leültek, számoltak, megvitatták, nem értették. Nem értették, mert a Nagy Ház ablakából nyíló gyönyörű kilátás eltakarta a szomorú valóságot.

Onnan nem látszott, hogy Emőkének, Mariskának, a fiúknak a bányából, no meg, a többieknek, az elbocsátásuk után segélyt kellett adni. Ha átképzésre jelentkeztek, márpedig mért ne jelentkezhettek volna, akkor ezt finanszírozta az Állam. Ettől persze, munkájuk még nem lett. Aztán belerokkantak a kilátástalanságba, egyre gyakrabban jártak orvoshoz, olykor befeküdtek a kórházba. A gyermekeik azonnal halmozottan hátrányosak lettek, így járt nekik mindenféle támogatás, az ingyen tankönyv, az ingyen étkezés.

Már ahol voltak gyerekek. Mert ebben a helyzetben sokan nem mertek szülni, így hamarosan kiderült, hogy túl sok az óvoda, aztán az is, hogy túl sok az iskola. Mindenki ideges lett és bizonytalan. Aztán beteg. Szedte a gyógyszert marékszámra. A noteszában, vagy a mobiltelefonja memóriájába már nem a szerelme, esetleg szerelmei, vagy a gyermekei telefonszáma van benne, hanem az orvosoké. H, mint háziorvos, I, mint ideggyógyász, P, mint pszichiáter. És mi következett? Természetesen, megszorítottak, leépítettek, bezártak.

Ha nincs, vagy csak alig csordogál a jövedelem, akkor két eset van. Az ember vagy vesz fel hitelt, vagy nem. Ha nem hitelt, hát abba, ha pedig kap, akkor abba döglik bele. Ha viszont a kisember nem vásárol, akkor nincs adóbevétel. A kör bezárult.

A Nagy Ember most is csodálkozik, de tovább vívja a harcát. Nem érti, vajon mi lehet a gond. Sok minden eszébe jutott már. Lehet, hogy a kisemberek nem is akarnak dolgozni. Meg nem is elég mobilak. Erre már egy korábbi Nagy Ember is célozgatott.

Ám gyorsan véget vet a morfondírozásnak, elvégre dolog van, neki kell veselkedni, a szörny folyamatosan támad. Mielőtt elindul az újabb csatába, még rendel néhány nadrágszíjat. Biztos, ami biztos.



Az igazi tragédia

A tanító néni a "tragédia" fogalmát szeretné megtanítani a gyerekeknek. Meg is kérdezi Pistikét, hogy tudna-e példát mondani a tragédiára. Pistike nem habozik:
- Hát például tragédia az, hogy a nagypapámnak döglenek a disznói!
- Nem Pistike, tévedsz: ez valóban nagy baj, de nem tragédia! A tragédia az volna, ha a mi nagy vezérünk, Rákosi elvtárs hirtelen és váratlanul elhalálozna! Érted?
Néhány hét múlva szakfelügyelő érkezik az iskolába, és a tanító néni imponálni szeretne neki, ezért ismét előveszi a témát, amit már olyan jól elmagyarázott.
- Gyerekek, meg tudná nekem valaki mondani, mi a különbség a baj és a tragédia között? Pistike?
- A tragédia az, ha a mi nagy vezérünk, Rákosi elvtárs hirtelen és váratlanul meghal. Az tragédia! De nem baj! A baj az, hogy a nagyapámnak döglenek a disznói...

A magyar közvélemény és Európa

„Magyarországon a legtöbb ember támogatja az unióhoz való csatlakozást, csakhogy ennek oka nem  eszmei jellegű, hanem nagyonis praktikus: a lakosság abban bízik közelebb kerülünk a nyugati jóléti  államokhoz, s gazdaságilag is az egyén is felemelkedhet mostani helyzetéhez képest. De az európai  egység eszmei és történeti hátterét – azt tudniillik, hogy a kontinens népeinek hosszú évszázadok csatározásai után sikerül olyan közös Európát létrehozniuk, melyben a nemzeti identitás és az európai  gondolat megfér egymás mellett – nem veszik komolyan Magyarországon.” ... „Talán, mert az a  történelmi ismeretanyag, mely nálunk felhalmozódott, komplexussá vált. Egy kis ország félelmévé: ha bekerülünk a nagy Európába, akkor is magunkra maradunk. Vagyis a magyar közvélemény, számos elemző, s a média is fenntartásokkal közelít Európához.”  (Hegedűs István, 168 óra, 1997.)

Szerelmes levél egy ügyvédtől

"Tisztelt Hölgyem!

Örömmel tudatom, hogy 2011. július 4-e óta bizonyos érzelmeket táplálok Ön iránt.

Hivatkozással 2011. július 10-én, 15:00-kor megtartott találkozónkra, ezúton ajánlom fel szolgálataimat, mint az Ön odaadó szeretője. Javaslom, hogy kapcsolatunkat három hónap próbaidő után vizsgáljuk felül, és kölcsönös elégedettség esetén határozatlan időre hosszabbítsuk meg.

Természetesen a próbaidőszak vége utáni időpontban a megfelelő teljesítési pontok igazolásával kapcsolatunk állapotát átminősíthetjük a "szerető" besorolásból a "házastárs" kategóriába is.

A tesztidőszak közben felmerülő költségeket - élelmiszer, szórakozás - egyenlően osztjuk el, később az Ön teljesítményének figyelembe vételével hajlandó vagyok a költségek nagyobb százalékát magamra vállalni.

Kérem, hogy levelemre 30 napon belül legyen szíves válaszolni, ellenkező esetben ajánlatom érvénytelenné válik. Amennyiben levelem nem nyerte el tetszését, tiszteljen meg azzal, hogy továbbítja azt húgának vagy barátnőjének.

Tisztelettel: ........................."

Mert akkor a világ megáll...

"Az ember mindent összeolvas, fel akarja falni az egész világot, és egész vallást épít fel magának a könyvek tiszteletéből, amíg csak rá nem tör egy kiadós szellemi gyomorrontás. És ebből nem is gyógyul ki hamarább, csak amikor feldereng a következő nagy nap hajnala. Azé a napé, amikor az ember egyszerre csak rájön, hogy nem az olvasás, nem a tudálékosság, még csak nem is a műveltség a legfontosabb. Hanem az, hogy az ember önállóan tudjon gondolkozni és következtetni. Nem csak összeolvasni mindent, amit mások gondoltak, és nem ezeket a másodkézből kapott gondolatokat falni a sajátjai helyett. És nem elfogadni csak úgy vakon a dolgokat, ahogy a történelem állítja, hogy ennek meg ennek így kell lennie. Nem elfogadni. Mert akkor a világ megáll, és nincs többé haladás." (Eric Knight)

Rántott hús az asztal alatt

Tanulóéveim alatt sokféle tanárom volt. Akadt jó is, rossz is, olyan, akit már elfelejtettem, és olyan, akit sohasem fogok elfelejteni. Van, akire örök hálával emlékszem vissza, és olyan is, akinek emlékétől még mindig a hideg futkos a hátamon.

Az egészen biztos, hogy Kamilla néni a felejthetetlenek közzé tartozik. Rikácsoló hangját már a folyosóról hallottuk, pipiskedve lépett be az ajtón, minden mozdulatában, vastagon kifestett arcának minden rezdülésében volt valami fensőséges, azt sugározta, mennyire megalázó számára, hogy ránk kell fecsérelnie az ő drága idejét és tehetségét.

Mosolyogni nem nagyon láttuk, dicséretet sem hallottuk tőle, tipikus vénkisasszony volt, bár én ennek a jelentőségét és kedélyállapotára gyakorolt hatását akkor még nyilvánvalóan nem tudtam felmérni. Viszont minden egyes órán, olykor többször is, felhívta a figyelmünket arra, hogy az életben a precizitás, a tisztaság és a higiénia a három legfontosabb dolog. Eleinte megdöbbenten figyeltük, hogy mielőtt kezébe vette a krétát, kesztyűt húzott, és minden óra elején felszólította a hetest, hogy egy nyirkos ronggyal törölgesse le az asztal.

Ezek után nem meglepő, hogy meglehetős ellenszenvet tápláltunk egymás iránt, mármint ő és az osztály. Ebből további konfliktusok is adódtak, ezért szegény osztályfőnökünk minden elképzelhető lehetőséget megragadott, hogy közvetítsen a szemben álló felek között. Vajmi kevés sikerrel.

Egyszer, húsvét előtt az a zseniális ötlete támadt, hogy mi, fiúk menjünk el meglocsolni Kamilla nénit, ott majd, a terített asztal mellett biztosan oldódik egy kicsit a feszültség. Meg aztán, olyan magányos szegény! Ez az ötlet nekünk egyáltalán nem tetszett, sőt, már a gondolattól is borsódzott a hátunk, de a lányok testületileg kiálltak mellette (könnyen beszéltek, hiszen nem róluk volt szó), mondván, ha ennyit nem teszünk meg az osztályért, akkor aljas gazemberek vagyunk.

Így hát beadtuk a derekunkat, ami azt mutatja, hogy a nőknek már akkor sem tudtunk ellenállni. Eleinte mindenki nagyon fogadkozott, de amikor indulni kellett, egyiknek hasmenése volt, a másiknak sürgős dolga akadt, így végül azt vettük észre, hogy már csak öten állunk Kamilla néni ajtaja előtt.

Lezajlott az ilyenkor szokásos rituálé, leültetett minket a terített asztalhoz. És ekkor rájöttünk valamire, arra, hogy Kamilla néni nem csupán nehéz természet, még főzni sem tud. Jómagam egy darab rántott húst tettem a tányéromra, melyről kiderült, hogy egyenesen ehetetlen. Íze, mint a fűrészpor, állaga, mint a cipőtalp.

Ott ültem tanácstalanul és tehetetlenül. Ha nem eszem meg, nem lesz előtte maradásom. De még az osztálynak sem. Kínomban kitapogattam, hogy a nagy ebédlőasztalnak alul van egy belső pereme. Amikor aztán egy pillanatra kilépett a konyhába, egy gyors mozdulattal eldugtam a rántott húst erre a peremre. A többiek pedig követték a példámat. Ezek után igyekeztünk a lehető leggyorsabban továbbállni.

Fáradozásunk teljesen hiábavalónak bizonyult, ugyanis Kamilla néni továbbra is a már megszokott hanyag utálattal tárgyalt velünk. Csak egy év múlva derült ki, hogy mégiscsak örült a látogatásunknak, mivel húsvét előtt közölte: elvárja, hogy az idén is meglocsoljuk.

Nem volt mit tenni, mind az öten, mint az áldozati bárányok, elballagtunk a tanárnő házához. Meglocsoltuk, aztán tiltakozó gyomorra leültünk a terített asztalhoz. Éreztünk valami furcsa szagot is, de minket akkor ez érdekelt a legkevésbé.

-- Emlékszel? – súgta a fülembe Palika. – Tavaly ide, az asztalba dugtad el a rántott húst…

Aztán benyúlt az asztal alá. Az arca elsápadt, és ahogy visszakapta a kezét, az asztalból hullani kezdtek a tavalyi ételmaradékok. A rántott hús ott hevert a padlón, némi fasírozott és oldalas társaságában, a zöld penész alól itt-ott kibuggyant valami meghatározhatatlan barna és sárga árnyalat, de ekkor már éreztük az illatokat is.

És Kamilla néni ezután sem szeretett minket.

Idős pár a szexológusnál

Egy 60 év körüli párocska beállít a szexológushoz.

- Doktor úr, végignézné a szexünket? -- kérdezik az orvostól.

A doktor csodálkozik, de rámondja, hogy jól van. Végig is nézi, és azt mondja, hogy nincs itt semmi probléma, majd elkér tőlük 50 dollárt a vizitért. Ez így megy hosszú heteken át. A pár újabb és újabb vizitet kér, semmi probléma, fizetnek a doktornak, és távoznak. Végül a doktor nem birja tovább, és rákérdez, hogy tulajdonképpen mi a panaszuk.

- Nézze, doktor úr, nem akarunk semmi különöset, de hát a barátnőm férjnél van, így nem mehetünk az ő házába. A feleségem miatt ugyancsak nem mehetünk az én házamba. A Hotel Ritz az 90, a Hilton 108, a Hotel Canada meg 147 dollár. Mi itt fizetünk 50 dollárt, amiből aztán a nyugdíjbiztosító 43-at visszafizet...

Ha vannak történeteim...

".. Ha megvan a nagymamád régi receptes füzete, azon keresztül lehet a hazádat szeretni. A családi mítoszok a vasárnapi ebédeknél unásig ismételt történetekből születnek, és ha a kamaszkorunkat átvészeltük, visszatalálhatunk hozzájuk. Szerintem ez nélkülözhetetlen a túléléshez. Nézd, ma már a gyerekeink tök későn születnek. Ha nekem egyszer majd születik egy gyerekem, az már semmit sem fog látni abból, hogy én honnan jövök. Nem fogja elhinni, hogy én huszonéves koromban még fóliában szedtem a paprikát. De vannak történeteim, és abból meg fog érteni valamit. "(Grecsó Krisztián)

Védőbeszéd egy menyasszonyért

 Újsághír: „Légpuskával többször rálőtt, és hat helyen meg is sebesítette egy eljegyzési ünnepségen a menyasszony az egyik vendéget egy vita után vasárnap. A férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. Az eljegyzést egy háznál tartották vasárnap, az esti órákban vita alakult ki a fiatal lány és az egyik vendég között. A veszekedés hevében a 16 éves lány egy légpuskával többször meglőtte a férfit az udvaron. A hat helyen eltalált vendég csak könnyebb sérülést szenvedett.”

Mélyen tisztelt, bíróság! Előre szeretném bocsájtani, hogy a vitás ügyek puskával való elintézése szerintem sem helyénvaló, sőt elítélendő. Mindemellett, mély tisztelettel, meg kell állapítanom, hogy az egész vád teljességgel alaptalan és téves feltételezéseken alapszik. Itt kérem, nem történt semmilyen bűncselekmény!

Az alaphelyzet a következő. Van ugye egy fiatal szerelmespár, akik egész nap turbékolnak, majd elolvadnak egymástól, ám mégsem teljesen biztosak az érzéseikben. Mint általában, most is a hölgyek azok, akik érzelmileg érettebbek, így védencem elhatározza, hogy most, az utolsó pillanatban, mielőtt még kimondanák a végleges igent, próbára teszi szíve választottját. Mert a szerelem elszáll, a puska viszont megmarad.

Apropó, a puska. Hangsúlyozom, hogy légpuska, ami már önmagában is bizonyítja az ifjú hölgy gyöngédségét és gyermeki báját. Miket láthatott pedig eddig a tévében! Még a mesékben is gépágyúval szórják a halált. De nem, az ő gyöngéd lelkét nem törték meg, ő maradt a légpuskánál. Hát mi az a kis légpuska a lézerfegyverekhez képest. Ha valaki felelőssé tehető ebben az ügyben, akkor a média. Meg az oktatási rendszer. Tisztelt bíróság! Én átnéztem az összes általános iskolai tankönyvet, és egyetlen egyben sem találtam utalást arra, hogy lövöldözni nem illik. A légpuskáról pedig szó sem esik!

Feltehetjük, persze, a kérdést, hogy mit keresett otthon egy légpuska, esetleg, hogy mért tűrtek meg fegyvert a házban a szülők. De minek? Hát tehetnek ők arról, hogy akkor nőttek fel, amikor az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet tankok fel-alá jártak az országban? Ilyen történelmi múlt után egy légpuska már a lelki egyensúly fenntartásának nélkülözhetetlen eszköze.

No és az áldozat? Egyáltalán áldozatnak tekinthető-e? Kérem, ez az ifjú hölgy nem csak úgy, összevissza lövöldözött. Nem lőtte le az anyósát, az apósát, sőt, még a nagymamát sem, egyrészt bizonyítja, hogy tettét korántsem nyereségvágyból követte le, másrészt, hogy rendkívül családcentrikus.  Azt hiszem, hogy az áldozat maga provokálta ki a későbbi történéseket. Ugyanis beszólt! Beszólt egy menyasszonynak! Ez, kérem, megengedhetetlen. Meggondolatlansága talán arra vezethető vissza, hogy agglegény, és nem tanították meg kesztyűbe dudálni.

Mint korábban említettem, az egész cselekmény azért történt, mert az ifjú ara utoljára még próbára akarta tenni szíve választottját. Nyugodt szívvel kijelenthetjük: a fiatalember a próbát maximálisan kiállta. Higgadtan, úriember módjára szemlélte a lövöldözést, nem vesztette el a lélekjelenlétét, sőt ekkor is kifejezte ragaszkodását. Felhajtotta a tizedik felest, aztán őszinte csodálattal kiáltott oda szíve hölgyének: „ Ne sajnáld az ólmot, Maca, engedj bele még egy sorozatot!”

Merthogy, tisztelt bíróság, a történtek ellenére is szereti és el akarja venni feleségül. Szóval, itt áll előttünk egy hamvas, ártatlan, érzékeny, családcentrikus ifjú hölgy, és egy szerető, de főleg bátor fiatalember néhány héttel életük legcsodálatosabb eseménye, az esküvő előtt, és önök közéjük akarnak állni. Mindezt néhány darab ólom miatt! Most, amikor ilyen rossz a demográfiai helyzet, és a mai fiatalok az istennek sem akarnak házasodni! Pedig ez a szegény fiú már a golyóálló mellényt is megvette a nászéjszakára!

A vörös zászló

Az orosz és az amerikai elnök elmennek egy jóshoz. Megkérdezi az amerikai, hogy mi lesz az USA sorsa 20 év múlva. A jós azt mondja:
- Pontosan nem látom, de egy vörös zászló lebeg a Fehér ház tetején.
Az orosz elnök megörül ennek, és ő is megkérdi, hogy mi lesz Oroszországgal.
- Azt sem láthatom pontosan, de egy vörös zászló lebeg a Kreml tetején is, és van alatta egy szöveg. - feleli a jós.
- És mi az a szöveg? - kérdezi az orosz.
- Azt sajnos nem tudom kibetűzni, mert kínaiul van.

Idézetek a közelmúltból, avagy így jutottunk sehová

 „Amikor a halálos ítéletek száma elérte az ellenforradalmi eseményekben ártatlanul elhunytak számát, arra kértem az elvtársakat, hogy álljanak le.” (Kádár János 1985. szeptemberében Mihail Gorbacsovnak az 1956-ot követő megtorlásról.)

"Édesapám szélsőjobboldali szimpatizáns, dzsentroid, aki 56-ot máig forradalomként emlegeti." (Gyurcsány Ferenc, Magyar Nemzet, 1988)

(1989. november 21. Németh Miklós a Parlamentben bejelentette, hogy Magyarország bruttó külföldi adóssága az év végére eléri a 20 milliárd, a nettó adósságállomány pedig a 14 milliárd dollárt, az államháztartás összes adóssága 1100 milliárd forint lesz, egyúttal elismerte, hogy a vezetés még a 80-as évek közepén is hamis adatokat közölt az adósságállományról, attól tartva, hogy elriasztja a külföldi hitelezőket.)

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!” (Antall József, 1992)

„Őszintén csodálkoznék azon, ha a közvélemény elégedett lenne a kormánnyal. „(Antall József, 1993)

„Ennek az országnak a sorsát csak egy polgári középerőkből álló kormány tudja megnyugtatóan rendezni. Olyan polgári liberális kormány, amely... nem enged sem egy jobb-, sem egy baloldali etatista gazdaságpolitika csábításának. Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés - legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről - csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt. Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül... Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen... Egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az... idegengyűlölettel...” (Orbán Viktor, 1994)

„Meggyőződésünk, megítélésünk szerint az ország pénzügyi, gazdasági helyzete feltétlenül szükségessé tette ezeket a lépéseket és intézkedéseket. Nem akarom dramatizálni a helyzetet, de ténylegesen arról van szó, hogy a Magyar Köztársaság sodródik egy kezelhetetlen válság felé. [...] Mi nem fogunk azon kormányok sorába csatlakozni, amelyek további százmilliárdokkal növelik ezt az államadósságot. Elhatározott szándékunk, hogy ezt a folyamatot megállítjuk, különben elzálogosítjuk gyermekeink, unokáink jövőjét.” (Horn Gyula beszédéből , amelyet 1995. március 13-án mondott el a parlamentben, egy nappal azután, hogy a kormány rábólintott a Bokros-csomagra.)

Részletek a Népszabadságban 1996. szeptember 21-én megjelent Gyurcsány Ferenc interjúból:

"Az államot senki sem kényszerítette arra, hogy velem rossz üzleteket kössön. Megfizettem azt az árat, amit tőlem kértek, s ezt az árat én nem is tudtam befolyásolni. Aki augusztusban árengedménnyel vesz fürdőnadrágot, az sem sajnálja emiatt az áruházat. Lelkiismeret-furdalásom inkább akkor lehetne, ha az így szerzett vagyont (...) elkártyáztam volna."

"Én vezető akartam lenni, azt akartam, hogy a világ kicsikét olyan legyen, mint amilyen én vagyok. Azt gondoltam, hogy egyszer miniszterelnök leszek. (...) Ma már kinevetném magam, de akkor ezt komolyan hittem"

"Persze tudom, hogy nem szokványos dolog hárommillió forintból négy év alatt többmilliárdos céget csinálni. De nincsen titkom: egy erőszakos vidéki gyerek voltam, aki mert álmodni akkor is, amikor politikus volt, és álmodik most is. Az álmok pedig arra valók, hogy megvalósítsuk azokat, és nem mások, hanem mi magunk."

„Úgy látszik, a Ház ellenzék nélkül is működik, talán nem lesznek olyan élvezetesek a viták, és elvesztünk néhány megfontolásra érdemes érvet is." (Orbán Viktor miniszterelnökként arra reagálva, hogy az ellenzék kivonult a parlamenti ülésről. 1998, december)

 „A lovas turizmus Magyarország lehetőségeinek egyike. Hallottam már olyan véleményt is, hogy nekünk a ló olyan lehetne, mint Svájcnak a hó.” (Torgyán József, 2000.)

"Sérülékeny mindenki, aki kicsi, aki nem tud növekedni, aki befolyását nem tudja kiterjeszteni másokra, függetlenül attól, hogy államokról, vállalatokról, vagy emberekről beszélünk. A globalizáció az erősek világa." (Gyurcsány Ferenc, Figyelő, 2000. április 26.)

"…és lehetőleg a külföldi tőke is megjelenne, vagy akár magyar tőke a MALÉV-ban. És nem az állam, hanem a piac működtetné, a magángazdaság, üzletemberek működtetnék a magyar légitársaságot is, mint oly sok helyen a világban máshol." (Orbán Viktor, Interjú a Kossuth Rádióban, 2001. február 14.)

"Orbán Viktor szerint hiba, az állami vagyon elkótyavetyélése lenne eladni a repülőteret; a Fidesz elnöke a közvagyon fenntartását tartja indokoltnak a MÁV, a Magyar Posta és a kórházak esetében is." (MTI 2005. augusztus 29.)

„Rendkívüli helyzetet örökölt Magyarország új kormánya kilenc hónappal ezelőtt. Azt mondták nekünk, hogy rendben van az államháztartás, négy százalék alatti a hiány, minden jól megy most már, bár még van egy kis válság, de innen már kifele vezet az út. Ebből egy szó sem volt igaz.” (Medgyessy Péter, 2004)

„Büszkék vagyunk arra, hogy Medgyessy Péter kormányának tagjai lehettünk. Azt gondoljuk, és ennek látjuk ezernyi jelét, hogy ma könnyebb az élet és nagyobb a jólét, mint pár évvel ezelőtt." (Ezzel kezdte már az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként elmondott első parlamenti beszédét Gyurcsány Ferenc 2004. szeptember 6-án.)

"Aki egyszobás lakással rendelkezik, kétszobásat akar, aki kettővel, az hármat, aki hárommal, az családi házat szeretne. És akinek egy öregecske felesége van, annak joga van egy fiatalabbra." (Gyurcsány Ferenc, tévéinterjú 2004. szeptember)

"Magyarország minden korábbi sikereit túlszárnyalóan sikeres ország lett." (Gyurcsány Ferenc, parlamenti beszéd, 2005. július 4.)

„Ha Szlovákia azt mondja, hogy ő a tátrai tigris, akkor Magyarország a pannon puma.” (Kóka János, gazdasági miniszterként Magyarország gazdasági fejlődéséről, 2005. szeptember 19.)

„A mocsár lecsapolásáról nem a békákat szokták megkérdezni.” (Kóka János válasza az általa vezetett Gazdasági Minisztérium dolgozóinak, amikor azok az elbocsájtások ellen tiltakoztak.)

„Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!” (Gyurcsány Ferenc, Országos Érdekegyeztető Tanács, 2006. június 15.)

„ Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal, mert még miniszteri problémák – ismeritek.” (Gyurcsány Ferenc Az MSZP képviselőcsoportjának balatonőszödi zárt ülésén elmondott beszédéből, 2006. május 26.)

"A helyzet úgy áll, hogy nekünk nincs hova visszavonulnunk. [...] Az ország nyakig úszik az adósságban, a költségvetés romokban, a gazdák kivéreztetve, a munkanélküliség nő, a magyar vállalkozók pedig alárendeltek a saját hazájukban, a felvett kölcsönök, száz és ezer milliárdok pedig eltűntek. Nekünk, magyaroknak nincs hova hátrálni! Az ellenfeleink kimutatták a foguk fehérjét, agresszívek, kíméletlenek és durva hatalomvágy hajtja őket. Nincs hova hátrálnunk!" (Orbán Viktor a Fidesz kampánygyűlésén a Budai várban elmondott beszédéből, 2006.)

„Nem kell félni, nem fog fájni!” (Gyurcsány Ferenc, 2006.)

"1989-ben sikeresen lebontottuk a régi világot, de az új világot nem tudtuk megteremteni. Magyarország újjászületése elmaradt" (Orbán Viktor, 2009.)

„Nyíltságra, egyenességre van szükség. Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye”. (Bajnai Gordon programadó beszéde Gyurcsány Ferenc 2006-os „Nem kell félni, nem fog fájni” mondatát átértelmezve,2009. március 30.)

„Magyarország a XXI. század első évtizedét elvesztette a gazdaság és társadalomfejlődés szempontjából. Rajtunk múlik, hogy a második évtized ne vesszen el.” (Bokros Lajos, EP-képviselővé választása után Magyarország helyzetéről; 2009. június 7.)

„Megrázó volt a 2006-os válság mértéke és ezt akkor szeptemberben rosszul mértük fel. Ezt megelőzően az EU bizottság és az EKB is úgy értékelte, hogy Európát közvetlenül nem érinti az akkor még pénzügyinek tűnő amerikai válság. Az EB ülését követő napokban idehaza, az MNB és PSZÁF vezetőivel és üzletemberekkel hasonló következtetésre jutottunk, mely szerint az amerikai válság csak közvetve érinti magyar gazdaságot. Tévedtünk, súlyosan tévedtünk - mondta Gyurcsány Ferenc. Ha komolyan gondolják, hogy a pénzt ellopták, akkor kérjék meg az ÁSZ-t, hogy az elmúlt évek zárszámadási törvényeit vizsgálják át. (Gyurcsány Ferenc, 2011.)

„Mi az államadósságra nem úgy tekintünk, mint egy politikai kihívásra, mi az államadósságra úgy tekintünk, mint ellenségre. A kettő között rendkívül fontos különbség van; az ellenségnek ugyanis az a természete, hogyha mi nem győzzük le őt, akkor ő győz le bennünket. Ezért az államadósság tekintetében Magyarország háborúban áll, és ezt a küzdelmet meg akarja nyerni.” (Orbán Viktor 2011)

Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel

(1913)

Jókedvű voltam, sok mindent elfelejtettem, körülményesen meggyújtottam a szivarom, és nekivágtunk az Andrássy útnak. Én szép és drága feleségem mosolygott rám a fátyol alól, én szép kedvesem, aki, íme, szeretett, és megengedte, hogy szeressem.

A fiatalemberrel a Duna-parton találkoztam, hat óra felé. Elment mellettünk, már alkonyodott akkor, nem vettem észre. Már húsz lépésnyire lehetett, mikor hátulról megpillantottam. Egyszerre elhallgattam, és zavart nyugtalanság fogott el. A karcsú derék egy rakodóhajó hátteréből vált ki élesen, de mégis, azt hiszem, a lépéseiről ismertem rá. Kicsit kopottak a ruhák. A kezében széles füzetet vitt. Tizennyolc vagy csak tizenhét éves talán... még haboztam, nem mertem elhinni... el akartam fordulni, de egyszerre éles nyilallás vonaglott át a szívemen, és utána oly heves dobogás fogta el, hogy meg kellett álljak. Egy mozdulatát láttam meg, amint a kezét felemelte, és maga elé tartotta, ó jaj, rettenetes, ez volt a kéz, még a vágást is megismertem rajta, amit a tornateremben...

A feleségem csodálkozva nézett rám, és én hebegve mondtam:

- Kérlek... várj rám... beszélnem kell ezzel a fiatalemberrel...

És otthagytam őt és előresiettem. Nemsokára aztán meglassítottam a lépteimet. Már alkonyodott. A fiatalember nem fordult meg. Tudta, hogy mögötte vagyok. Nyugodtan ment tovább, egy hajókötélkőnél nyugodtan megállt, és a csendes Duna felé fordult s nézett át, messze a hegyek felé. Borzasztó zavarban voltam, a torkom köszörültem. Melléje álltam, hogy észrevétessem magam. Lopva a száját néztem, mely fiatalabb és keskenyebb volt még, mint az enyém. A szeme nagyobb és világosabb. Ó, ő volt az. És a füzet a kezében, a régi füzet... amit a szekrényem fenekére tettem és elfelejtettem... Nehéz, szorongó izgalom volt ez.

- Hát... nem látsz?... - mondtam végre halkan.

- De igen - mondta, de nem fordult felém.

Zavartan hallgattam. Aztán elszégyelltem magam. Nevetséges. Egy tizennyolc éves fiatalember! A találkozás különös, de fel kell találjam magam. Elfogulatlan leszek. Örüljön, hogy alkalma volt meglátni engem.

- Azonnal megismertelek - mondtam hangosan -, amint elmentél mellettem.

- Tudom - mondta.

- Hát mért nem jöttél oda? Nem vagy kíváncsi rám?

Nem felelt. Ideges lettem.

- Jó, tudom, milyen tartózkodó és gőgös vagy. De látod, ennek semmi értelme... Hidd el, rájöttem, hogy semmi értelme... Majd elmagyarázom neked... Magad is belátod majd, hogy nem maradhattam tartózkodó és gőgös... De hát miért nem nézel rám... Nézd, bajuszom van... Huszonhat éves vagyok... De furcsa vagy. Haragszol rám?

Nem felelt. A szája keserűen összehúzódott.

- Eh!... - mondtam. - Ez a nagyszerű hallgatás! Jó, jó, emlékszem már... Hát aztán? Örökké nem csinálhatja azt az ember. Né, még talán szemrehányásokat teszel. Ugyan kérlek, a nagy hallgatásod nem olyan nagy dolog... Nem látom, hogy sokat használt neked... A ruhád nagyon szánalmas, édes fiam. És sovány vagy. Már engedj meg, nem tudnék ilyen ruhát felvenni... Na, mi az! Sírj egy kicsit, kapsz egy krajcárt!

Most nézett rám először. Keményen rám nézett, a szemembe. Aztán megint elfordult.

- Sokat beszélsz - mondta szárazan.

Megsértődtem.

- Ó! Ugyan! Nagyon tökéletesnek képzeled magad. Igenis, beszélek, mert tanítani akarlak... érted? Végre, idősebb vagyok nálad... és én azóta sokat láttam... és sokat tapasztaltam... te gyerek vagy... mit tudod te...

Egyszerre elcsuklott a hangom, lehorgasztottam a fejem, és egészen halkan és zavartan mosolyogtam, és halkan és zavartan felemeltem a kezem, és zavartan mosolyogva suttogtam:

- ...Hát mit tegyek?... hát azt nem lehetett, ahogy te gondoltad. Hidd el, kérlek, nem lehetett... én próbáltam... de igazán nem lehetett...

Most felém fordult. Elgörbült szájjal, gyűlölettel nézett rám.

- Hol a repülőgép? - kérdezte rekedten.

Zavartan dadogtam:

- Hát... mit tegyek... feltalálták... Farman... a Wright-testvérek... nem voltam ott... De hidd el, ők is elég jól csinálták... egész jó, aránylag... lehet vele repülni...

- Látom - mondta gúnyosan. Aztán megint rám nézett. - Hol az Északi-sark?

Lesütöttem a szemem:

- Valami Peary elérte... Kérlek, hát nem volt időm... te tévedtél... nem lehet mindent... én akkor az egyetemre jártam...

- Úgy - mondta.

Aztán:

- Hol a büszke és szabad Magyarország?

- Kérlek alássan... igazán furcsa vagy... dolgozunk rajta... én is... de az nem megy olyan hamar... az embernek élni is kell.

Hadarni kezdtem:

- De látod... azért én igyekeztem... hogy legyen valami abból... amit neked, megígértem... írtam ám. Elég jó dolgokat írtam... Nézd meg csak kérlek a kirakatokat... a nevem ismerik... jónevű vagyok... ahogy te akartad... és az emberek eléggé tisztelnek... És látod, könyveket is írtam... ahogy te elgondoltad... nézd csak... itt van egy... elég jó...

Idegesen kapkodtam ki a zsebemből egyik könyvemet, amiben humoros rajzok és novellák vannak, és mutattam neki.

- Nézd csak... elég jó...

Egyetlen pillantást vetett csak a könyvre, nem nyúlt utána.

- Igen, láttam már - mondta kurtán. - Elég jó.

Kinyújtotta a karját az alkonyodó láthatár, az elgörbülő hegyek felé.

- Hol a nagy szimfónia, a rettenetes színjáték a szürke láthatárról és a gőgös istenekről, akik ott lüktetnek és vonaglanak a láthatár mögött?

Elpirultam.

- Hát, kérlek... azt nem lehetett... Azt nem lehet három felvonásban megcsinálni... Te tévedtél... A szürke láthatárt nem tudja eljátszani egy színész... aztán rájöttem, hogy ez nem is a megfelelő műfaj... és nem is tudnék elkészülni vele... Hanem írtam erről egy csinos szonettet... egy előkelő revü hozta... és tetszett... és azóta jobban fizetnek...

Nem felelt. Komor hallgatásba merült, tekintete eltűnt a távolban. Akartam még mondani valamit, megmagyarázni, hogy milyen fiatal ő... de homályosan emlékeztem rá, hogy ilyenkor, mikor így néz, nem lehet őt zavarni. Egyszerre eszembe jutott a feleségem, és nyugtalankodni kezdtem.

- Kérlek... - mondtam - jöjj velem, bemutatlak a feleségemnek. Ó, ennek örülni fogsz. Nagyon szép asszony... értékes, nagyszerű nő... látod... és én meghódítottam... szeret engem... látod... vagyok valaki... ahogy te akartad...

Most rám nézett, és a szemében végtelen gúny volt.

- Meghódítottad - mondta. - Ugyan! Ó, milyen büszke vagy rá! Te mentél hozzá és meghódítottad!... A várkastély leszállt a hegyről, és ostrommal bevette a völgyet!... A tölgy meghódította a folyondárt, és szerelmesen körülcsavarta... Miért nem jön ide a feleséged?

Összehúztam a szemem.

- Ostoba vagy - mondtam. - Gyerek vagy. Ezek fantazmagóriák. Nincs igazad. Nekem van igazam. Én felnőtt vagyok, és megismertem az életet. Mit tudsz te az életről! Téged mindenki kinevetne!

Egészen mellém állt, a szemembe nézett. Most láttam meg sűrű és barna haját.

- Nem akartam megismerni az életet... azt akartam, hogy az élet ismerjen meg engem... Igaz, engem mindenki kinevetne, és te nem akartad, hogy miattam téged kinevessenek... De te tudod, nézz a szemembe, merj a szemembe nézni!... Te tudod, hogy te vagy a nevetséges és kicsi... és hogy nekem van igazam... és hogy nem nevetséges, amit én mondok... te tudod, hogy nekem van igazam... te szegény... te kicsi... te senki... Merj a szemembe nézni...

El kellett fordulnom; a helyzet ostoba és kínos volt. Ő lassan távolodott el tőlem, aztán nem nézett többé rám, lassan, gondolkodva indult meg...

Percek múlva, halkan tudtam csak megszólalni:

- Hová mész? Maradj... - suttogtam. De nem fordult már vissza. Csak a szavát hallottam még, távolról:

- Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé...

Ezeket nagyon messziről hallottam már, és a karcsú alak vékonyodott, elfolyt, felemelkedett. Még néztem, azt hittem, hogy látom, de aztán rájöttem, hogy a vörös égen egy vékony felhő lebeg csak.

A feleségem türelmetlen lett.

- Ki volt ez a fiatalember? - kérdezte.

- Egy régi ismerősöm - mondtam neki zavartan. - Kedves fiú...

- Igen - mondta a feleségem kicsit élesen. - Csak rossz modora van. Miért nem mutatkozik be? Pedig feltűnően hasonlít hozzád.

Aztán idejöttünk a kávéházba. Nehéz kedvemről lassan oszolt el a görcs.

A téma szép - mondtam magamban, felvidulva. - Versnek kicsit hosszú volna. De egy novellát lehet belőle csinálni. Röviden, szatirikusan. Ma úgyis kedd van, szállítanom illik valamit.

Papírt kértem, és rövid habozás után leírtam a címet: "Találkozás egy fiatalemberrel..."

És csak tompán fájt már a seb.