2011. augusztus 20., szombat

Tényfeltáró könyv a német gyógyszerlobbiról

Köln/Budapest, 2011. augusztus 20., szombat (MTI) - Ki ne ismerné Bertolt Brecht szállóigévé vált mondását, amely szerint mi egy bank kirablása egy bank alapításához képest? Hasonló mondást engedett meg magának minap a Deutschlandfunk rádió Büchermarkt műsorában Wolfgang Schorlau. A német író-újságíró, akinek e hónapban jelent meg új könyve a Kiepenhauer & Witsch kiadónál, a mű megírása érdekében végzett előtanulmányok, interjúk, háttérbeszélgetések alapján korunk "lehető legnagyobb bűncselekményének" nevezte egy gyógyszeripari konszern alapítását.
    A rádióinterjúban Schorlau azt állította, hogy a farmakológiai ágazatot "bűnöző energia mozgatja". A gyógyszereket gyártó cégek költségvetésüknek mindössze tíz százalékát fordítják kutatásra - viszont 40 százalékát marketingre, a termékek reklámozására. Utóbbin belül egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek szánt orvosságok. Ez a betegcsoport a németországi pácienseknek alig 5 százalékát teszi ki, ám az ő gyógyszereik adják a konszernek üzleti forgalmának 40 százalékát!
    Hogy ezt a jól fizető piacot "markukban tartsák", a gyógyszergyártó cégek attól sem riadnak vissza, hogy ügynökeik révén beszivárogjanak az úgynevezett önsegélyző betegcsoportokba, illetve az interneten keresztül maguk hozzanak létre ilyen csoportokat. Az akció egyetlen célja rábírni a "betegtársakat" arra, hogy az adott konszern által gyártott gyógyszert írassák föl háziorvosukkal panaszukra - állította Schorlau.
    Több cég menedzsereivel folytatott beszélgetések során az író megtudta, hogy a gyógyszergyárak három csoportba sorolják az orvosokat - utóbbiak általános megnevezése a szakmában egyszerűen "receptfelíró". Az elsőbe az előnyöket keresők, a másodikba az előnyökre lecsapók tartoznak. Az egyetlen különbség köztük az, hogy az előbbiek maguk ajánlkoznak fel a konszerneknek, míg az utóbbiakat "meg kell dolgozni" a gyümölcsöző együttműködés érdekében. A harmadik csoport - amelynek tagjait nagyon nem szeretik a gyógyszergyártók - a "gyógyítók" elnevezést kapta. Ide azok az orvosok tartoznak, akik elutasítják a farmalobbival való együttműködést, és kizárólag betegeik gyógyítására összpontosítanak.
    Az előnyöket Schorlau kerek-perec vesztegetésnek nevezi - a konszernek tanulmánynak álcázott "alkalmazási megfigyeléseket" kérnek cserébe az orvosoknak fizetett jelentős összegekért. A szakmában ez évek óta bevett dolognak számít, és törvénybe sem ütközik. Ugyanakkor már több orvos ellen folyik büntetőper, ám jogerős ítélet még egyik eljárásban sem született. Ennek okát az író részben abban látja, hogy a német gyógyszeripari lobbi iszonyúan erős, egyike a legbefolyásosabbaknak az országban. A gyógyszerek árát például egyetlen állami vagy tartományi hatósággal sem kell egyeztetniük a gyártóknak - jóformán "hasra ütve", teljesen önkényesen állapíthatják meg azokat. Ennek köszönhető, hogy Németországban jóval drágábbak a gyógyszerek, mint másutt.
    Schorlau marketing-hazugságnak tartja azt az úton-útfélen hangoztatott állítást, amely szerint a gyógyszeripar sokat áldoz kutatásra. Ez már csak azért sem igaz - állítja az író -, mert a farmakológiai kutatás iszonyúan sok pénzbe kerül. Márpedig az ágazat ma már elsősorban a haszon maximálására törekszik, ami sikerül is neki. A gyógyszergyárak árbevétel-arányos nyeresége 30-40 százalék között mozog - ez többszöröse a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank mutatójának!
    E magas nyereség záloga a minél több szabadalmaztatott gyógyszer. A szabadalmi védettség ideje azonban előbb-utóbb lejár. Ilyen esetben a gyártók szempontjából sokkal olcsóbb a manipulálás, mint új vegyület kikísérletezése - tudta meg Schorlau. A módszer egyszerű: a szabadalmi védettségét elveszítő gyógyszer néhány molekuláját megváltoztatják, majd átfogó reklámhadjáratba kezdenek az "új szer" piacra dobása előtt - amely valójában azonos a régivel, csupán a neve változott meg. No meg talán pár euróval többe is kerül…