2011. augusztus 24., szerda

Böjte Csaba: munkatársat keresek!


Igen, munkatársat keresek, olyant, aki dolgozni szeretne népünkért, nemzetünkért! Olyanokat, amilyen a két esztelneki kollégánk, akik egy kis napköziotthont vezetnek 40 gyerekkel, akiknél minden alkalommal, örömmel, reménnyel telik el a szívem. Nagyon sok más otthont is felsorolhatnék, ahol nagyon szép munka folyik, s amelyekre szintén nagyon büszke vagyok, de most a tegnapi élményeimet szeretném meg osztom veletek.
A kamra már tele van, a nevelők és a gyerekek által közösen készített, finoman eltett savanyúsággal, lekvárokkal. Az általunk befogadott gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan lehet kevés pénzből szépen eltartani egy családot! A fásszínben szépen összevágva, eltéve, ott van a téli tűzifa. A nevelő nénitől kérdezték a gyerekek, hogy miért kell összevágni és szépen berakni egymásra a fát, mert otthon sem úgy csinálják? Minek kell órákig bíbelődni a téli tűzifával? És a nevelők elmesélték, hogy így sokkal több fa fér be a fásszínbe, és ha száraz, szellős helyen van tárolva a fa, akkor jobban ég, kevesebb pénzből kilehet telelni, és ami nagyon fontos, melegebb lesz a házban. Sok ilyen kis igazságból lesz életképes, országot fenntartó, boldog nyugodt állampolgár!

Aztán a ház mögé mentünk, jó volt látni a készülő vizesblokkot! Látni a tetőt, mire a cserepet a gyerekek és a gyerekek szülei sorba állva adták a mesterember kezébe, hogy így hamar meglegyen a kényelmes, meleg vizes fürdőszoba. Jó volt megnézni a szomszéd nénitől kapott szép régi ablakokat, melyeket szorgos kezek szépen felújítottak, hogy a mi házunk szép egységes stílusa ne szenvedjen csorbát. Persze a gyermekek nevelőikkel együtt „döntenek" a tokozat, a szobák színezése mellett, végül is mindez fontos része a nevelésnek. Azt szeretném, hogy a gyermek lássa, hogy mindaz mire szükségünk van, hogyan születik, így mindent magáénak fog érezni, és meg fogja becsülni. Természetesen, majd ha felnő, akkor ő maga is, meg fogja tudni szépen csinálni türelmesen mindazt, mire a mindennapokban szüksége van.

Kimentünk a kis konyhakertbe! Néhány ár csupán a vetemény, de van ott minden. Az öklömnyi hagymákat éppen begyűjtötték, szárad, várja, hogy felfonják szorgalmas kis kezek. A kert másik felében az embernél magasabb paradicsomon, gyermekfej nagyságú termés pirosodik a nyári melegben. A gyerekeknek jó ha látják, hogy vegyszer nélkül, becsületes munkából, a jól megtrágyázott földben milyen szép és sok zöldség terem. Elsősorban nem a haszonért dolgozunk, hanem azért, hogy lássák és tanulják meg a gyermekeink, önmaguk és családjaik becsületes munkából való eltartását. Lehet, hogy nehéz idők jönnek, és akkor a jéghátán is meg kell élniük. Én nem szeretném látni a mi oktatási rendszerünkön keresztülment fiatalokat fosztogatni, gyújtogatni, majd magukba roskadva állni százasával, – akárcsak most Angliában – ítéletre várva, a börtönök előtt. Kíváncsi lennék azoknak a fiataloknak a tanáraira, mert azok a fiatalok is keresztül mentek egy méregdrága oktatási rendszeren!!! Szerintem ott Angliában nem a fiatalok felett, hanem az egymást érő törvények által megbénított oktatást felett kellene ítélkezni!

Munkatársakat keresünk!! Szomorú szívvel írnom le, hogy az utóbbi években, az állami iskolák legtöbb tanára, nem tud a mi példaképünk lenni. Az alapítványnál 2200 gyerek van Erdély minden tájegységén, összesen 63 helységből, tehát tudom, hogy mit beszélek! Sajnos, hihetetlenül ritkán hallok arról, hogy a nyár folyamán a mi gyerekeinknek bár egy kirándulást, vagy egy vidám délelőtti programot szerveztek volna a jól képzett tanáraik, azok akik számára, az osztály létszámokat biztosítjuk. Ősszel jönnek, hogy kell három gyerek az első osztályba, négy meg ötödikbe, de egész nyáron egyetlen foglalkozást nem kínálnak fel a diákjaiknak!? Pedig tudniuk kellene, hogy egy vidám számháború vagy akadályverseny, milyen sok falat le tud bontani a tanár és a diák között! Ha nem teszünk lépéseket a gyerekek felé, akkor hogy tudjuk meggyőzni őket, hogy ne lógjanak, hanem szeretettel, jókedvvel vegyenek részt az órákon? Semmiből semmi sem lesz! Aki nem vet az nem arat! Szerintem a tanár számára is a jól végzett becsületes munka öröme a legnagyobb fizetség, és a gyermekek hihetetlenül hálásak, ha testvérként melléjük állunk. Ha nem állunk a gyermekek mellé akkor egészen biztos, hogy nem lesz sikeres tanügyi reform, és borítékolni lehet a további kudarcokat az érettségin, mindenféle vizsgán. Hosszabb távon meg az angliai zavargásokhoz hasonló eseményekre nálunk is fel kell készülni!

A felnőtt ha nem szeret a gyerekekkel lenni, az ne jöjjön hozzánk dolgozni. A festő szereti a vásznat, a színeket, az ecsetet, minden idejét ezekkel tölti, és így születik a remekmű! A földműves tekintete alatt nő a jószág, mondták a régi emberek. És valóban, az állataiban gyönyörködő gazda sok, nagyon sok időt tölt az ő szeretett jószágaival. Ha egy felnőtt nem szeret a gyerekek között lenni, köztük tenni – venni, akkor az ne menjen nevelőnek.

A perkői búcsúra menet fel a hegyre, folyt az izzadság a hátamon. Beszélgettünk, azt mondták, hogy kevés a fizetés a tanügyben, egészségügyben. Csak annyit válaszoltam, hogy lássa, itt izzadok a szerzetesi ruhámban, majd nemsokára kiérünk a hegy tetejére, és ott egy újabb rend ruhát veszek magamra, a tűző napon majd kiállok a népem elé szeretettel szolgálni, prédikálni, vállalom a papi nőtlenséget, és mindazt mi ezzel jár. Aztán megkérdeztem, hogy mit gondol, ez pénzért vállalható-e? Egészen biztos, hogy nem! Nincs a világnak az a pénze mit a püspök adhatna, hogy mindezt vállaljam fizetésért, de örömmel vállalom hivatásból, Isten és népem iránti szeretetből! Egy életünk van és azt valamiért oda kell adnunk, ha nem tesszük meg, úgyis a napok kiperegnek lassan az ujjaink közül, megöregszünk és meghalunk. Arra születtünk, hogy valami szépet, nemeset, Istennek, embertársainknak tetsző dolgot felvállaljunk és megtegyünk, hivatásból, szeretetből, csak azért mert emberek vagyunk! Persze jó ha megfizetik, de életünk célja nem lehet pusztán a havi bér! Nem hiszem, hogy valaki pusztán csak a bérért menne papnak, orvosnak, tanárnak. Kamasz fejjel a jövőt tervezgetve, biztos, hogy senki nem fizetésről álmodott!

Nem tudom, hogy kinek mi a hivatása, de azt tudom, hogy ha Isten megengedi, hogy valaki beteg legyen, akkor támaszt is orvosi hívatást. Vagy ha egy gyerek kiessen az ő családjának a fészkéből, akkor egészen biztos, hogy támaszt az Isten olyan hivatást, aki e vergődő kisgyerek mellé áll nevelőnek, és ölbe veszi nagy szeretettel és jósággal. Kedves fiatal én csak arra biztatlak szeretettel, nézzél magadba, és ha érzed az őszinte, tiszta vágyat a nevelői hivatás iránt, akkor keressél meg, vagy ha nem, írjál, és mi elmegyünk utánad! Persze ez nem jelenti azt, hogy nálunk nincsen munkakönyv, fizetés, szabadság. Mindenki egy próba idő után, amelyet önkéntes szerződéssel nálunk tölt, s melyért szintén kap fizetést, munkakönyvet kap. A bentlakó nevelőknek két hónap szabadság is jár!

Akinek van, annak még adatik, mondja a mi urunk Jézus Krisztus! Azt a munkatársamat, amelyik szeret dolgozni, melyik a gyermek mellé áll, azt én örömmel, szeretettel segítem, mindenben társa vagyok és megteszek mindent, hogy az ő álmait, terveit a gyermekek érdekében valóra tudja váltani. Az egyszerű nevelők, kik nálunk dolgoznak csendesen alázattal, akiknek a nyakában mindig ott lógtak a kacagó gyerekek, azok ma a szép nagy intézményeink vezetői. De az a nevelő, aki a tavalyi lelógó pókháló alatt szeretne meggyőzni, hogy a gyermekek milyen csintalanok, és felsorol ötven indokot, amiért a gyerekek bukdácsolnak, és koszosak, az nem kell, még ha ingyen akar dolgozni, akkor sem, legyen bármilyen végzettsége vagy kapcsolat rendszere. A gyerekek közé nem kellenek a vesztett csaták okos, mindent megmagyarázó tábornokai!

Munkatársakat keresek, olyan embereket, akik szeretik a gyermekeket, akik úgy érzik, hogy ők nem halott anyagból akarnak szobrot, festményt alkotni, hanem egy életre hálás gyermekszívekben szeretnék nagy nagy alázattal a maguk halhatatlan arcát megformálni. Hiszem, hogy lehet a test és a vér kívánságából apának, anyának lenni, de azt is hiszem, hogy szeretetből, Isten akaratából is lehetsz – akárcsak Szent József a kis Jézus mellett, – apa, életre vezető csendes nevelő! Ezzel a levéllel őket, a Szent József értelemben vett szülőket szeretném megszólítani, hívni nagycsaládomba alázattal!

Érzed a szívedben a vágyat, hogy nevelő legyél? Ha valóban azt szeretnéd, hogy a melletted felnövekvő gyermekek, mind a szépen szóló orgonasípok értelmet adjanak életednek, mindennapjaidnak, akkor nagy szeretettel várlak a Szent Ferenc Alapítvány valamelyik házában, a világ legcsodálatosabb gyermekei között!

Szeretettel,
Csaba testvér

Csíksomlyó, 2011 augusztus 21. 


Forrás: erdély ma - egy szebb holnapért