Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba. (Wass Albert)
Imádom Wass Albertet,nem csak én,de az egész családom.Általában olvasás közben átugrálom a tájleirásokat,mert mindig a lényeg érdekel.De Wass Albertnél ezt nem tudom megengedni magamnak,hiszen nála a táj is élő,a székely ember lelkének és mivoltának része.Most jegyeztem elő az iró 30 kötetben megjelenő összes műveit.Gyönyörű kiadás,mindenkinek szivből ajánlom.
VálaszTörlés