2011. március 21., hétfő

Tisztelt, Petőfi Sándor Úr!

Mi, a Médiatanács tagjai nagy megdöbbenéssel értesültünk az Ön lázító, az emberi jogokat alapjaiban sértő irodalmi tevékenységéről. Felhívnánk szíves figyelmét, hogy az Ön költészetnek álcázott izgatása rendkívül káros hatással van a felnövekvő nemzedék erkölcseire, valamint hazánk nemzetközi megítélésére.
„Akasszátok fel a királyokat!” – szólítja fel ön a honfitársait, ami már önmagában is kimeríti a felbujtás tényálladékát. Először is, egyszerűen letegezi a magyarságot, nyilvánvalóan bratyizik velünk, márpedig nem cseresznyéztünk egy tálból. De ez még semmi ahhoz képest, hogy emberölésre buzdít. Vegye végre tudomásul, hogy a mai, civilizált világban már rég nem divat az ilyen feudális eljárás. Manapság legföljebb lelövetünk, lebombázunk egy-egy uralkodót. Micsoda különbség! Ha nem hiszi, kérdezze meg Szaddám Huszeint, ő sokat tudna mesélni erről.
Ez a felbujtás az Ön részéről egyáltalán nem tekinthető egyszeri botlásnak, hiszen többször is megismétli, ami előre megfontolt szándékra utal. A sok ismétlésnek az lett a vége, hogy külföldön is megértették, tiltakozó jegyzéket kaptunk Dániától, Angliától és Spanyolországtól. A magyar honvédség jelenlegi helyzetében isteni szerencse, hogy Monaco még nem üzent nekünk hadat.
Mélységesen személyiségromboló és erkölcstelen az az ideál is, melyet Ön a János vitéz című művében tár hazánk ifjúsága elé. Már az is ízléstelen, hogy Iluskának „Kilátszik a vízből két szép térdecskéje Kukoricza Jancsi gyönyörűségére.” Ám ez még csak a kezdet. Ez a bizonyos Kukoricza János ( Hortobágy, Magyar puszta u. 1. szám alatti lakos) előbb veszni hagyja a nyájat, amivel kimeríti a hűtlen kezelés tényálladékát, aztán önbiráskodik, azaz tettleg bántalmazza a Gonosz Mostoha nevű honleányt.
A felelősségre vonás elől elmenekül, beáll idegenlégiósnak, ahol számos bűncselekményt követ el, mindenki legyilkol: a török pasával kezdi, a medvével és a sárkánnyal folytatja (állatkínzás). Mindezt úgy, hogy egyetlen egyszer sem kéri ki az ENSZ Biztonsági Tanácsának hozzájárulását.
Hogyan képes Ön egy ilyen embert pozitív színben feltüntetni?  Egy ilyen embert, aki meg sem próbálta tárgyalások útján, a diplomáciai úton kiszabadítani a francia királylányt.
Meg kell vallanunk, előbb azt fontolgattuk, hogy a lehető legszigorúbb szankciókat alkalmazzuk Önnel szemben. Ám kezünkbe akadt az Anyám tyúkja című verse, melynek hangneme már olyannyira civilizált, sőt európai, hogy ez mindenképpen enyhítő körülménynek számít.
Az Ön édesanyját joggal tekinthetjük a magyar állatvédelem megteremtőjének. Köszönjük, hogy megírta nekünk, hogyan is kell tartani civilizált módon egy állatot. Hogy a tyúkanyó „a szobában lakik itt benn”, hogy „Eszébe jut, kotkodákol, S nem verik ki a szobából” okulásul szolgálhat minden állattartónak ezekben a nehéz időkben.
Ez az igazi költészet, az igazi irodalom! Kívánjuk, hogy ezen az úton haladjon tovább, ne mindenféle igazságról, zsarnokságról, meg szabadságról írjon, hanem az állatokról. Mért nem írja meg, milyen aranyosan kotkodákolnak, ugatnak, vagy nyávognak? Sőt, írhatna csak az állatoknak!
Utolsó figyelmeztetésül, üdvözlettel:
a Médiatanács