Ha hinni lehet a sajtóhíreknek, Simor András méltatlankodik, nincs megelégedve velünk, magyar állampolgárokkal, főként családias kis társadalmunk alsóbb részével. Egészen pontosan, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azért vonta össze a szemöldökét, mert a magyar ember nem szereti, mondhatni, nem akarja magáévá tenni az elektronikus pénzügyi műveleteket, inkább a készpénzt részesíti előnyben. Most egy konferencián kelt ki magából, egyenesen kormányzati szigort követelt ezen a téren, szerinte ugyanis tarthatatlan, hogy a nyugdíjak és a szociális segélyek többségét is készpénzben fizetik ki, sőt a lakosság nagy része bakszámlával sem rendelkezik.
Nos, elnök úr nyilván nagyon tanult, sokat látott ember, de mivel egész életét bankigazgatók között élte le, sőt, nagy részét nem is Magyarországon, hanem Londonban, talán tennék néhány észrevételt azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet idelenn. Valahogy elfelejtették neki elmagyarázni, hogy mi, megátalkodott, maradi magyarok miért ragaszkodunk ennyire a készpénzünkhöz.
Először is, elnök úr nyilván meglepődne, ha megtudná, hogy ő egy olyan ország nemzeti bankjának élén áll, ahol a lakosság mintegy fele még mindig falun él. Falun, ahol maximum egy takarékszövetkezeti fiók található, bankautomatának, vagy bankfióknak híre-hamva sincs. Elvben lehetne bankolni interneten is, de ezeket az idős, nehéz anyagi helyzetben élő embereket erre senki sem tanította meg, már csak azért sem, mivel többnyire számítógépük sincs.
Ám tegyük fel, hogy van a településen bankfiók, illetve automata. A kisnyugdíjas, vagy az, aki éppen álláskeresési járadékból él soha az életben nem fog számlát nyitni, mert az is pénzbe kerül. Az említett járadék 28 ezer forint, ha viszont kiszámoljuk egy számla és a kártya költségeit, az akár a havi jövedelem tíz-tizenöt százalékát is elviszi. Ki kellene már végre mondani, a bankok nagyon nem szeretik a szegény embereket.
Persze, az elnök úr nyilván együtt érez ezekkel az emberekkel, jól tudja, milyen az, amikor valakinek kenyérgondjai vannak, hiszen nemrég, amikor a kormány kétmillió forintban akarta maximálni a havi fizetését, panaszával egész Brüsszelig szaladt. No, nem a saját érdekében kilincselt, a nemzeti bank függetlenségét féltette, bár nekem, míg élek nem fogja megmagyarázni senki, mért veszélyezteti a pénzintézet függetlenségét, ha az elnöke néhány millióval kevesebbet keres.
Ezek a banki költségek a kisember, vagy akár egy kisebb szervezet számára megfizethetetlenek. Nemrég találkoztam egy nyugdíjas egyesület vezetőjével, aki elmondta, hogy megszüntették a bankszámlájukat, mert évente csupán néhány tízezer forintból gazdálkodtak, s ennek a fele bankköltségekre ment el. Persze, a Magyar Nemzeti Bank első emberének székéből mindez aligha látható.
Néhány évvel ezelőtt az egyik külföldi tulajdonban lévő cég ünnepelte megalakulásának kerek évfordulóját. Az rendezvény csúcspontja egy sétarepülés volt, a tulajdonos minket, meghívott vendégeket elvitt egy körre kis magánrepülőgépén. A nyíregyházi reptérről indultunk, alacsonyan szállt a gép, így mindenki kedvére gyönyörködhetett a kilátásban.
Amikor a zöldellő szántóföldek fölött repültünk, odalenn apró kis pontok hajlongtak, asszonyok kapálták a tengerit a rekkenő hőségben, piros fejkendőjük messziről integetett.
-- Milyen gyönyörű! – szólalt meg valaki a gépen.
Tényleg az volt, de tudtam, hogy lentről minden más. És jó lenne, ha ezt tudná az elnök úr is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése