2010. december 19., vasárnap

Digitális mécses

Mostanában olvashattuk a hír, hogy az egyik kistelepülés iskolájában felavatták a digitális táblát. Végre! Már régóta van egy olyan érzésem, hogy a közoktatás problémáit nálunk az ősmagyar sámánok módjára, varázsszerekkel próbálják orvosolni, amolyan szellemi tömjénfüsttel, mely a gondokat nem oldja meg, de legalább el lehet tőle vakulni.
Ugye, emlékszünk még a kakaóbiztos számítógépre, melynek darabját potom egymillió forintért szerezték be annak idején. Meg is látszik a közoktatáson! Ha esetleg mégis maradtak volna még egynémely lebecsülendő problémák, azokat most már a digitális tábla egészen biztosan tövestül írtja ki. Jó, hát persze, hogy árammal működik!
Kár, hogy egy nappal korábban meg arról olvashattunk, hogy a tiszabecsi iskolában az önkormányzat anyagi ellehetetlenülése miatt kikapcsolták az áramot és a fűtést, sőt több olyan tanintézményről hallani a megyében, ahol ugyanez a helyzet fenyeget. Meg hát a digitális táblának az sem tesz jót, ha beázik a tető, és az alattomos víz olykor átöblíti a processzorokat.
Lelki szemeim előtt már látom, az újabb forradalmi szerkezeteket. Például, egy napelemes digitális táblát, arra az esetre, ha az iskolában nem lenne áram. Elképzelem, ahogy ott ül Pistike a szupermodern tábla előtt, hóna alatt a tűzifával, melyet otthonról kötelezően fel kellett hozni, hogy be tudjanak gyújtani az iskolai kályhában. No meg, jól jönne egy digitális mécses is, mert mostanában már korán sötétedik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése