Trencsényi Béla bácsival közvetlenül a rendszerváltás után, a kilencvenes évek legelején találkoztam. Az első információm az volt róla, hogy van egy balalajkája, amelyen nagyon szépen játszik, ami aligha mondható mindennaposnak egy olyan szabolcsi faluban, mint Petneháza.
Aztán kiderült, hogy ez a balalajka az egyetlen tárgy, ha úgy tetszik, az egyetlen emlék, melyet magával hozott a hosszú szovjet hadifogságból. Már akkor kértem, mesélje el a történetét, szeretném megírni.
-- Most még nem lehet, majd ha hazamennek az oroszok – mondta, és látszott, hogy még mindig tart tőlük.
Mire az utolsó szovjet katona is átballagott a Tisza-hídon, messzire sodort minket egymástól a sors, így aztán az írásból, Trencsényi Béla életében nem lett semmi. Ha úgy tetszik, most egy adósságot törlesztek.
1917-ben születet Anarcson földműves családban. Polgári foglakozása cipész. 1940-ben vonult be az esztergomi géppuskásokhoz. 1942 tavaszán került frontszolgálatra, mint lövész közlegény, hátrahagyva fiatal feleségét és még meg sem született gyermekét. A doni fronton esett fogságba 1943 február másodikán. A hadifogolytáborok egész sorát járta végig Lebegyántól Magnyitogorszkig.
Évek teltek el, s bár társai közül sokan elpusztultak, az életben maradottak reménykedni kezdtek a közeli hazatérésben, hiszen a háború már régen véget ért. Ám Trencsényi Bélát az állambiztonsági szervek 1950 januárjában a magnyitogorszki hadifogolytáborban letartóztatták, majd a Szovjet Hadsereg katonai törvényszéke 25 évi, javító-nevelő táborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Innen ugyan 1956 júniusában hazatérhetett Magyarországra, de még így is 161 hónapot, több mint 13 évet töltött rabságban.
Amikor annak idején megkérdeztem tőle, hogy miként lehet ezt túlélni, egy ravasz mosollyal azt felelte, hogy szerencse kell hozzá, meg találékonyság, egy adag csibészség, a jobbik fajtából. Hamar rájöttek ugyanis, hogy a nagy Szovjetunió minden szögletét, így a fogolytáborokat is átszőtte a korrupció. Olykor sikerült megdézsmálni a „kincstári” vagyont ,és ha az őrnek is jutott belőle, akkor legközelebb elfordította a fejét. Sőt, még azt is elnézte, ha helyi lakossággal ezt-azt élelmiszerre cseréltek.
Előfordult, hogy napokig rizseszsákokat rakodtak egy hajóról és gyakran előfordult, hogy egy-egy zsák „magától” kiszakadt. Ilyenkor aztán valamennyien jóllaktak belőle.
Boldogan érkezett haza, ám itthon újabb csalódás érte. Idehaza évekkel korábban holttá nyilvánították, a felesége pedig újra férjhez ment és Csehszlovákiában élt. Nehezen heverte ki a csapásokat, de később újra megnősült. Abban, hogy e sorok létrejöhettek, nagy része van lányának és unokájának is, mivel Trencsényi Béla 1997-ben elhunyt. Most, másodszor, immár nem csak hivatalosan, hanem valóságosan is. Halála után, 1999-ben a Magyar Köztársaság Kormánya a haza szabadságának és függetlenségének védelmében szerzett érdemei elismeréseként a Szabad Magyarországért Emléklapot adományozta neki.
Fotó:
1. Megsárgult fotó az egykori lövészközlegényről
2. A szlovák nyelvű házassági anyakönyvi kivonat hiteles fordítása, mely igazolta, hogy első házasságát holttá nyilvánítása miatt megszűntnek nyilvánították
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése