A félelelem vége

Sokáig törtem e fejem, vajon miért is gyilkol az ember? Persze, nem a rablógyilkosra gondoltam, aki a pénzért, a vagyonért, vagy épp egy falat kenyérért vért is képes ontani. Nem is a közveszélyes őrültre, akit beteges szenvedélye hajt. Még csak arra sem, aki hatalomvágyból ragad fegyvert.

Inkább azok az emberek okoztak nekem fejtörést, akik csöndesen, észrevétlenül teszik a dolgukat, elalvás előtt megpuszilják a gyermeküket, megsimogatják a feleségüket, ha pedig nagyon ráérnek, akkor lemennek a kertbe, és szednek egy csokor virágot. Fel nem bírtam fogni, hogy ezek a békés, nyugodt emberek néhány hazafias frázis hatására hogyan képesek vad harci indulókat énekelni és az első adandó alkalommal bőszen nekirontani annak, akikre vezéreik rámutattak.

Aztán egy forró nyári napon egyszer csak megvilágosodott előttem minden. A füvön heverésztem, egy hatalmas fa hűsítő árnyékában. Azon ritka pillanatai ezek a létnek, amikor az ember elfelejti a sebeket, és megtelik valami édes békességgel.

Ám hirtelen rádöbbentem, hogy a hátamat valami folyamatosan ingerli. Az inger, mely a tarkóm felé haladt, furcsa, kellemetlen vegyületét képezte a lassú csiklandozásnak és a durva dörzsölésnek, leöntve valami borzongató hűvösséggel.

Biztosan kígyó! – hasított belém a gondolat, mert eszembe jutott, hogy errefelé már azt is láttak. Aztán valahonnan az is bevillant, hogy a kígyó akkor támad, ha áldozata megmozdul. Lassan, nagyon lassan emelkedtem fel.

Aztán villámgyorsan talpra ugrottam, megfordultam, de nem láttam semmit. Csak testem lenyomata hasalt a fűszálak között. Ebben a pillanatban fönn, egészen a nyakamnál újra megéreztem ezt a kellemetlen kaparást. Dühösen és ijedten kaptam oda. Ijedten, mert féltem a fájdalomtól, és dühösen, mert szégyelltem a félelmemet. Ahogy végigsöpörtem a tarkómat, ronda fekete bogár gurult végig a testemen. Szinte görcsbe rántott a félelem, s ahogy leért a földre, eszeveszett dühvel tapostam rá.

Máig sem tudom, milyen bogár lehetett. Mint ahogy azt sem, képes-e csípni egyáltalán. De azt tudom, hogy a háború, a gyilkolás nem az első puskalövéssel kezdődik, hanem azzal, hogy valakik valakiktől elkezdenek félni.