Vasárnap délután, viszonylagos csönd és nyugalom, mindenki elszöszmötöl a lakásban, a hatéves fiam meg mesét néz a szobában. Egyszer csak megjelenik az ajtóban ijedten, mondhatni riadtan, odasomfordál az anyjához, mélyen a szemébe néz, aztán suttogva így szól:
-- Anya, ugye nálunk senkinek sincs a családban hüvelygombája?
Ez azon pillanatok közé tarozik, amikor még a harcedzett szülőnek is torkán akad a falat. Előbb abban a hamis illúzióban ringatja magát, hogy nem hallotta jól a kérdést, de tapasztalatból tudom: ez a lehető legrosszabb taktika, mert a gyerek felteszi másodszor és harmadszor is. Aztán a történelmi tapasztalatból próbálunk valami segítségre lelni: lázasan kutatok az emlékezetemben, vajon mit is mondott nekem annak idején, az iskolába lépés küszöbén édes szülém ebben a témakörben. Hamar rájövök, hogy a próbálkozás teljesen reménytelen, mert bezzeg az én időmben nem tettek fel hat éves gyerekek ilyen kérdéseket, sőt, van egy olyan sanda gyanúm, hogy édesanyámnak is voltak ennél sokkal nagyobb gondjai.
Persze, neki könnyű volt, mert nem nézett a gyermeke tévéreklámokat, már csak azért sem, mert nem volt televízió. Így aztán az ő életéből teljességgel kimaradt a szárnyas és szárnyatlan betét, a puffadáscsökkentő kapszula, miként azt sem tudta, mit enne a macskánk, ha tévét nézne.
El tudom képzelni, milyen izgalmas lett volna, ha, miközben a Piroska és a farkast olvassák nekem elalvás előtt, valaki minden második bekezdés után elkiáltotta volna magát:
-- Na , végre, kimentek a férfiak, most végre beszélhetünk a hüvelygombáról!
Mindezt és az ehhez hasonló reklámokat egyébként az a televízió sugározza, amelyen még a népszerű szappanopera is korhatáros, tizenkét éven felüliek kizárólag felnőtt felügyeletével nézhetik. Pedig abban az a legerotikusabb jelenet, amikor Magdi anyus négykézláb áll a felmosórongy fölött.
Visszatérve a fiam kérdéséhez, végül csak sikerült megnyugtatóan rendezni a dolgot.
-- Nem kisfiam, nálunk nincs senkinek hüvelygombája – válaszolt rövid döbbenet és tépelődés után a feleségem.
-- Milyen szerencse – sóhajtott fel megkönnyebbülve a gyerek. – Mert ülhetnénk kinn apával ebben a nagy esőben, míg ti, lányok megbeszélitek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése