Felhívtak a tévétől

Épp a kertben kapálgattam a nyáron, amikor megszólalt a telefonom.

-- Jó napot kívánok! A Bumbika-showtól hívom – csicseregte egy bájos női hang. – Akar ön szerepelni a tévében?

Előbb valami átverésre gondoltam.

-- Mért pont engem hívtak fel? Egyáltalán, honnan tudják a számomat? – kérdeztem gyanakodva. De közben azért fel is keltette az érdeklődésemet.

-- Telefonszámát véletlenszerűen választotta ki egy számítógépes program. A szereplésnek van néhány feltétele. Például, szokta-e ön verni a feleségét? Mert ezt kellene megbeszélni a kamerák előtt.

-- Nem, kérem, az az igazság, hogy nem szoktam. Ez a huszonöt év alatt még nem fordult elő.

-- Na, ne szerénykedjen! Legalább egyszer-kétszer csak lekevert egyet az asszonynak!

-- Hát nem. Tessék mondani, ez baj?

-- Nem baj, csak kizáró ok. Vagy talán a felesége veri önt? Ez még jobb, zabálják a nézők!

-- Sajnos, ő sem szokott engem verni. Pontosabban, nem sajnos, de nem szokott – mentegetőztem egyre ijedtebben.

-- Gyermekei vannak?—kérdezte a hölgy szigorúan.

-- Hát persze, három is – válaszoltam boldogan, hogy végre valami pozitív választ is adhatok.

-- Megszöktek már otthonról, esetleg csavarognak? – kérdezte kitartóan.

-- Nem, szerintem nem, azt hiszem, egész jól megvagyunk – mentegetőztem megint.

-- Netán drogoznak? Elkövettek már kisebb bűncselekményeket?

-- Nézze hölgyem, nem, ezt sem – magyaráztam elhaló hangon, s egyre inkább furdalt a lelkiismeret, hogy micsoda egy család vagyunk mi.

-- Micsoda egy unalmas alak maga! – kiáltott rám a telefonban. –Nincs az életében semmi érdekes?

-- Nos, kérem, éppen akadna. Én nemrég feltaláltam a teljesen energiafüggetlen autót – mondtam nem túl nagy meggyőződéssel.

-- Na és! Ez nem a mi asztalunk – hurrogott le azonnal. – Valami más?

-- Tavaly, teljesen egyedül egyszerre három embert húztam ki a Tiszából –  próbálkoztam újra.

-- Ugyan, jóember! Ez az ország tele van életmentőkkel!

De most már nem hagytam magam.

-- Két éve, egy afrikai szafarin puszta kézzel agyonütöttem négy oroszlánt.

-- Mi közöm nekem ehhez! Még, hogy az állatvédők feljelentsék a csatornát!

-- Hölgyem, én most szerveztem egy szabadcsapatot! Holnap indulunk Bangusztánba, hogy segítsünk kivívni szabadságát az ősi bangu népnek.

-- Kit érdekel a szabadság! – kiáltott fel türelmetlenül a hölgy. – Gondolkozzon! Van-e a rokonságban, a szomszédságban, a munkahelyén olyan, aki veri a feleségét, elszerette a sógornőjét, akinek bűnöző, vagy drogozik a gyermeke, esetleg felgyújtotta az anyósa házát, és ezt hajlandó a kamerák előtt megbeszélni. Nekünk már az is elég, ha a saját házát gyújtotta fel! Egy hét múlva felhívom, addig találjon valakit, mert egyébként sosem fog a tévében szerepelni!

Ezzel letette a telefont. Én meg ott álltam, egyik kezemben a kapával, másikban a telefonnal, az unalmas életemre gondoltam, meg a gyermekeimre, akiknek ilyen nehéz sors jutott.