Majdnem főnyeremény

Több mint harminc évvel ezelőtt vette meg Tamás az első lottószelvényét, és azóta egyetlen hetet sem hagyott ki. Tulajdonképpen nincs is más szenvedélye. Ezért aztán ennek alaposan megadja a módját. A hosszú évek során a lottózás nála már szinte ceremóniává vált. Minden kedden szinte percnyi pontossággal betér a postára, hogy elhozza a szelvényt. Este aztán bezárkózik, hosszasan meditál, szinte szuggerálja a négyzeteket mielőtt bejelöli a számokat. Ilyenkor senki sem zavarhatja, még a másik szobában is lábujjhegyen közlekedik a család.

Eleinte még viszonylag jól ment a sora, és csak a játék kedvéért lottózott. Néha volt egy-egy filléres nyereménye, ami rendkívüli örömöt okozott neki, no nem a pénz miatt, hanem mert bizonyságot jelentett, hogy jó úton jár, ezzel érdemes próbálkozni. Persze, azt továbbra sem engedte, hogy magával ragadja a játékszenvedély, ilyenkor is csupán két szelvényt vásárolt, mint mindig.

Aztán változtak az idők, és az élet egyre nehezebb lett. Fogytak a család tartalékai, újra és újra meg kellett húzni a nadrágszíjat. Korábban még kiment néha a meccsre, olykor-olykor megivott egy sört, de már erről is lemondott. Csak a lottózást nem tudta abbahagyni, ez volt számára az egyetlen tevékenység, mely képes volt felülemelni a mindennapi gondokon.

Egyszer aztán bekövetkezett az, amitől már jóideje annyira rettegtek, hogy beszélni sem mertek róla: munkanélküli lett. És ez az ember, aki végigdolgozta egész eddigi életét, aki ereje teljében volt, nem tudott magával mit kezdeni. Eleinte még próbálkozott az elhelyezkedéssel, de mivel legjobb esetben is csak ígéreteket kapott, belefásult az egészbe.

Ettől kezdve úgy kapaszkodott a lottóba, mint az utolsó szalmaszálba, mint az egyetlen varázsvesszőbe, mely kilendítheti a kátyúból a család megrekedt szekerét. Már a szelvényeket is reszkető kézzel vette át a kisablaknál, aztán napokig csak ült a sarokban az asztal mellett, újabb és újabb szisztémákat agyalt ki. Éjjel, miközben álmatlanul forgolódott az ágyban, lelki szemei előtt katonás rendben vonultak el a számok, ő meg várta az égi jelet, az isteni megnyilatkozást, mely által biztosan megüti a főnyereményt.

Ahogy közeledett a szombat, a sorsolás ideje egyre izgatottabbá vált, már egy órával a kezdés előtt bekészítette a papírt, a ceruzát, leült a tévé elé, nehogy véletlenül elmulasszon valamit.

Sokáig, nagyon sokáig várt hiába. Aztán egy éjjel furcsa álmot látott. Sáros földúton vánszorgott holtfáradtan a kietlen pusztaságban egy ismeretlen cél felé. Már jártányi ereje is alig volt, amikor három kutya jött szembe az úton, majd egy birkanyájat pillantott meg, mely épp negyven állatot számlált. Aztán kaszás férfiakkal találkozott, tizenketten voltak. Feltűnt egy fa is az út szélén, szakadt ruhájú öregember ült alatta. Amikor melléje ért, épp egy hatvanast rajzolt az ujjával a porba.

Ebben a pillanatban felébredt. Rohant a szelvényekhez és megjelölte a számokat. Csak azt sajnálta, hogy az ötödiket nem sikerült megálmodni, de sebaj, azt beírta csak úgy, hasból.

És a csoda megtörtént. A következő sorsolásnál egymás után húzták ki a számait, csak az utolsót tévesztette el. Ezen azonban nem is nagyon bánkódott, hiszen a négyes is majdnem főnyeremény. Látta maga előtt a súlyos milliókat, vagy legalábbis százezreket, és rádöbbent, hogy nem is tudja, mit fog kezdeni ezzel a sok pénzzel.

Ettől olyan izgatott lett, hogy bement a kocsmába, fizetett fűnek-fának, s maga sem tudta, hogy került haza. Megbízható embernek tartották, volt hitele a kocsmárosnál.

Hétfőn aztán megvette az újságot, és nem akart hinni a szemének. Az állt benne, hogy ezen a héten a négyes találatok száma 2700, ezért mindösszesen 4200 forintot fizet. Hirtelen belényilallt a felismerés, hogy még a kocsmai számlát sem tudja kifizetni.