Mai mese a szegénylegényről

Hol volt, hol nem volt, valahol a boldoguláson innen, de az éhenhaláson túl, ott, ahol a kurta formátomú fizetési boríték használatos, élt egyszer egy szegény ember. Ennek volt egy fia, és ahogy ez már lenni szokott, az is szegény volt. Egy napon aztán elindult szerencsét próbálni.

Édesanyja jól feltarisznyázta. Előbb egy kis kenyeret, meg szalonnát akart neki csomagolni, de a kenyeret már rég megrágta a templom egere, a disznót pedig már két éve levágták, mert a tévében azt mondták: aki nem gabonapelyhet eszik, az a halál fia. Ezért aztán a legény kénytelen volt beérni két rágógumival, amivel ugyan nem lehet jóllakni, de a fogakat tisztítja, és sokkal olcsóbb, mint a fogkrém.

Szóval, nekivágott a szegénylegény a világnak. Ment, mendegélt, míg egy sűrű erdőbe nem ért. Ekkor megéhezett, leült egy savas esőktől kiszáradt fa alá, és rágni kezdte a rágógumit. Arra ment egy anyóka, nagy köteg rőzsével a hátán. A legény megsajnálta, felajánlotta, hogy segít neki hazavinni a tüzelőt. Alig tettek meg néhány lépést, amikor a bokrok között felbukkant az erdész.

-- Szóval, te vagy az, aki hetek óta lopja a fát! – kiáltotta a legényre.

A fiú persze felvette a nyúlcipőt és futott, ahogy a lába bírta. Hamarosan kiért az országútra, ahol álruhás királylányok illegették magukat minden kilométerkőnél. Azonnal sejtette, hogy királylányok lehetnek, mert a fák mögött egy autóból marcona testőrök vigyázták minden lépésüket, sőt, az egyik nyomban felajánlotta királyságának alsó felét, ha vele megy a bokrok közé. Itt aztán váratlan, mondhatni tragikus fordulatot vette a történet, mert kiderült, hogy a legénynek nincs egy lyukas vasa sem, ezért meg kellett küzdeni a hirtelen felbukkant, szintén álruhás testőrökkel, akik úgy elverték, mint pénzbehajtók a feledékeny vállalkozót.

Az inzultus után, némileg megcsappant lelkesedéssel folytatta útját, de még mindig hitt abban, hogy megtalálja a szerencséjét. Hogy eltakarja a verés nyomait, jól arcába húzta a sapkáját. Így tért be egy benzinkúthoz, hogy megkérdezze, hol lakik itt a legközelebbi király, akinek ki kell szabadítani a lányát. Előbb rablónak nézték, ám a nézeteltérés tisztázása közben leverték a sapkáját, és rájöttek, hogy csak esztétikai okokból hord fejfedőt.

Megsajnálták, ezért megsúgták neki, hol lakik a környék királya, aki magától nehezen talált volna meg, mert az ellenség megtévesztése érdekében, hol számlagyárosnak, hol meg adószakértőnek adta ki magát. Kapóra jött, hogy épp néhány nappal korábban rabolták el a lányát egy jól menő diszkóból. Ahogy az már ezekben a körökben lenni szokott, búsás jutalmat ajánlott fel a fele királysága helyett, no meg, természetesen, a leánya kezét.

Némi nyomozás után megtalálta a lányt, de annak esze ágában sem volt hazatérni, mert elrablói megígérték neki, hogy kiváló mexikói kapcsolataik révén bejuttatják egy szappanoperába, mivel José Armando éppen bejárónőt keres. Még ennél is nagyobb gondot jelentett, hogy a legény már első pillantásra eldöntötte, nem venné feleségül a világ minden kincséért sem.

Dolgavégezetlenül tért hát vissza a királyhoz, aki meglepően hamar napirendre tért a kudarc fölött, mivel tulajdonképpen megértette a fiatalember döntését. Sőt, mivel mindenképpen honorálni akarta a fáradozását, adott neki egy fél zsák csempészett cigarettát.

A legény meg hazatért a falujába, és boldogan élt, míg az összes cigarettát el nem szívta. De egy nappal se tovább, mert a dohányzás nagyon egészségtelen.