Ha a sérelem nincs feldolgozva, mindig az lesz az első. Ráadásul itt a sérelem olyan mérvű, hogy egyszerűen nem tudunk elmozdulni. Nincs erő már arra se, hogy a határon túli magyarokkal foglalkozzunk. A hazaszeretet egyetlen formája a sértettség ápolása. Pedig én nem hiszem, hogy csak így lehetne szeretni a hazámat…. Az élő kapcsolat nagyon fontos lenne például Erdéllyel. Nem kiküldeni a középiskolásokat berúgni egy napra, miközben azt sem tudják, hol vannak. Hanem a Fókuszban beszámolni arról, hogy óriásbébi született Marosvásárhelyen. Vagy te tudod, milyenek a csíkszeredai hokicsapat rajongói? Hogy kik ott a sztárok? Miért nem valódi tér az? Hát nem veszett el! Úgy viselkedünk, mintha Erdély egy megesett lány lenne, akit tagadni kell a budai polgárcsaládban. Annyira nem tudjuk megbocsátani, hogy elvették, hogy lemerevedtünk. És így valóban elveszítjük őket. (Grecsó Krisztián Trianonról)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése